Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-08-18 / 33. szám

Azon növendékek, a kik egy tantárgyból kaptak elégtelen osztályzatot, az iskola igazgatóságánál javításra jelentkezhetnek; a kik két tantárgyból, a főtiszt, és méltóságos püspök úrhoz folyamodhatnak javító vizsgálat engedélyezéseért. Mindkét esetben a folyamodványok az igazgatósághoz nyújtandók be, legkésőbb július hó 30-ig. A kik több tantárgyból buktak meg, ismétlik az osztályt. A javító vizsgálatért külön díjat nem kell fizetni. * * * A tanév ünnepélyes megnyitása szeptember 8-án lesz délelőtt 11 órakor. 7-én, d. u. 3 órakor, az intézet nagytermében, szülei konferenczia fog tartatni az igaz­gató előadása alapján a következő kérdésről: „Leányaink felsőbb képzése és a gyakorlati élet". Kérjük a szülők és az érdeklődők szíves megjelenését és közreműködését. III. Az internátusba való felvételről. 1. A folyamodás ideje. Az internátusba való fel­vételért bezárólag f. évi július 30-ig lehet folyamodni. A folyamodványok az intézet felügyelőbizottságához czímezve, az igazgatósághoz küldendők. A kik a jelen iskolai évben tagjai voltak az internátusnak, azoknál elegendő — folyamodás mellőzésével, —• ha szülőik nyilatkozatban közlik a fentjelzett időig, hogy leányuk számára a helyet fentartani kívánják s az ezzel kapcso­latos fizetési kötelezettségeknek magukat továbbra is alávetik. A folyamodványhoz melléklendők: 1. keresztlevél, 2. himlőoltási, 3. egészségi, 4. iskolai bizonyítvány. Az internátusba csakis a felsőbb leányiskolába járó. rendes tanulók vehetők fel. 2. Díjak és fizetési feltételek. A tiszáninneni refor­mátus egyházkerület lelkészei, tanárai, tanítói 400, — világi és más vallású folyamodók, valamint más egyház­kerület lelkészeinek, tanárainak, tanítóinak gyermekei 500 koronát fizetnek. E díjat félévenként, szeptember és február 1-én, vagy évnegyedenként szeptember 1-én, november 15-én, február 1-én és április 15-én fizetik a szülők. A fizetés, illetve az ellátási díj, iskolai évre szól, t. i. szeptember­június hónapokra. Az itt megjelölt fizetési idő szigorúan megtartandó. Az a növendék, ki évközben bármi ok miatt eltá­vozik, tartozik a következő évnegyedi. díjat megfizetni. Az a növendék, a ki az iskolai elöljáróság intéz­kedése folytán hagyja el az intézetet, az évnegyedre befizetett ellátási díjból vissza nem követelhet. Járványos betegség idején, ha az iskola szünetel, tartoznak a növendékek a teljes évi díjat megfizetni. Az intézetben lakó növendékek díj nélkül orvosi kezelésben részesülnek, de a gyógyszertári számla ter­mészetesen terhükre iratik, valamint a zongora-, czimba­lomtanulás és a zongora-, czimbalomhasználat is. Zongoratamtá§ díja heti 3 órával, óránként 1 kor. 20 fillér, czimbalomtanítás díja óránként 1 kor. Zon­gora- vagy czimbalomhasználati díj egész évre 10 korona. Ezeken kívül a könyvek, tanszerek, hangjegyek, kézimunkák, táncztanítás stb. díjai is külön fizetendők. Az internátusi növendék nincs felmentve sem a beírási díj, sem a tandíj alól, azokat is természetesen fizetni köteles. A bentlakó növendékeknek egyenként egy vas­nyoszolyát, egy ruha- és egy éjjeliszekrényt, egy mosdó­tálat, egy széket, evőeszközöket és ágyterítőt ad az intézet. Külön ebédlőben együtt reggeliznek, ebédelnek és vacsoráznak a tanítónőkkel együtt. A reggeli őszszel ós télben egy csésze kávé egy kiflivel, nyárban egy pohár tej kenyérrel vagy kiflivel, zsemlyével. Délelőtt egy szelet kenyeret kapnak, uzsonnára kávét, vagy tejet kenyérrel. Az ebéd 3 tál, vasárnapon és ünnepnapon 4 tál étel; az esteli 2 tál étel; 3. Az internátusba hozandó tárgyak. Az internátusba belépő növendékek következő ágy- és ruhaneművel és egyéb szükségletekkel látandók el: hálóing 6, nappali ing 8, nadrág (nyári) 6, nadrág (téli) 6, hálókabát 3, alsó fehérszoknya 6, téli alsószoknya 3, harisnya 12 pár, zsebkendő 24, kötény fekete 2, nyári különféle 4, sötét­kék mosó ruha nyárra 1, fehér piquet ruha 1, sötétkék egyszerű ruha télire 1, sötétkék dísznélküli kalap (téli) 1, világos egyszerű szalmakalap (nyári) 1, fekete téli kabát 1, sötétkék tavaszi kabát 1, paplan 1, paplanlepedő 2, törülköző 6, párna 2, párnahaj 4, alsólepedő 3, abrosz 1, asztalkendő 4, tükör, fésű, szappan, szappantálcza, pohár, törlő 6, egy pár reggeli czipő, szalmazsák és matracz.* A vaságyak hossza 172 cm., szélességük 76 cm. Varróeszköz megfelelő dobozban, fehér és fekete czérna, kapcsok, vászongombok, gombostű, vászonszalag, fehér és fekete zsinór és nagyobb avult vászondarabok, betegség esetén bekötésre, vagy borogatásra. A felső ruházatra, valamint a fehérneműre nézve kérjük a t. szülőket, hogy azt egyszerű, de erős, nem avult anyagból készíttessék és minden ruhához megfelelő foltnak való darabokat is adjanak. Selyem, bársony és plüs ruhát egyáltalán nem szabad hordani. Minden növendék külön számot kap, a melyet ruhájára is ráhímezni köteles. E számjelzés nélkül ruhákat át nem veszünk. * * * Az internátusba bevett növendékek helyeiket szept. 7-én okvetlenül tartoznak elfoglalni. * * * A nagy szünidő alatt minden szükséges tudnivaló felől szóbelileg lehet értekezni a püspöki hivatalban d. e. 10—12-ig. Az igazgatóság. * Kész, levarrott matracz és szalmazsák helybeli beszer­zésénél útbaigazítással szívesei; szolgál a? internátus vezetősége

Next

/
Thumbnails
Contents