Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-18 / 33. szám
ISKOLAÜGY. Értesítő a miskolezi felsőbb ref. leányiskoláról. I. Az internátus házirendje. A növendékek télen 6V2 órakor, nyáron reggel 6 órakor kelnek. 3 /4 óra van engedve a mosakodásra, fósülködésre és öltözködésre. Azután leczkéjöket tanulják a reggeliig, melyet ima előz meg. Reggeli után kiki saját osztályába megy a rendes tanórákra. Ha az idő kedvező, ebéd előtt, a bevégzett tanórák után, a növendékek az udvarra mennek. Ősszel, télen és kora tavasszal d. u. 3—4 óráig közös séta van, a tanítónő felügyelete alatt. A közös sétán csendesen viselik magukat. A sorból nem léphetnek ki ós csupán a mellettök haladókkal társaloghatnak, de csak egészen halk hangon. Ismerősökkel, rokonokkal sétaközben megállni nem szabad. Ebéd után 2 óráig szabad foglalkozással töltik az időt. 2—4 óráig részint tanórák vannak, részint pedig kézimunkával, rajzolással, festéssel, tanulással foglalkoznak a növendékek. 4—5-ig uzsonna és szórakozás, 5—7-ig leczketanulás, zeneórák, zongora- és czimbalomgyakorlás. A gyakorlóórák szigorúan és pontosan rnegtartandók. A zongorát vagy czimbalmot addig elhagyni nem szabad a növendékeknek, míg a következő fel nem váltja őt. A gyakorló órákat engedelem nélkül kicserélni nem szabad. A melegebb hónapokban, mikor a növendékek 3—4 óra között nem sétálnak, V26 órától a vacsoráig az udvaron sétálnak, illetve tanulnak és játszanak. Este 7 órakor van a vacsora; ezután leczketanulás vagy kézimunkával való foglalkozás 9-ig. 9 órakor ima után lefekvés. Minden nap este lefekvés előtt is fésülködnek a növendékek; hetenként egyszer lábfürdőt vesznek és időnként fürödnek. Az étkezésnél minden héten 6—6 leányka szolgál fel, a kik a terítésnél és a szobák rendbentartásánál is felügyelnek. Az ételekben való válogatás nincs megengedve. Az idegen nyelvek gyakorlása czéljából, a társai kodásra szánt idő alatt, minden növendék a meghatározott idegen nyelven érintkezik társaival. Tilos az intézet bármely helyiségében a túlhangos beszéd. Minden második vasárnapot hozzátartozóiknál vagy azok körében tölthetik a növendékek, kikkel az ily módon való érintkezés a szülők és a tanítónők részéről meg van engedve. A kimenetel ideje délelőtt 11 óra, a visszajövetel ideje este 7 óra. Kivételes esetekben és előzetes bejelentés után 9 óráig is kiterjeszthető a kimaradás. A növendékek kísérője gyanánt kiskorúakat nem fogad el az intézet. Éjjelre kimaradni senkinek sem szabad, még szülői felügyelet alatt sem. Azon növendék, a ki a kimenő napon nem tér vissza a pontosan kitűzött időre az intézetbe, elveszti a következő kimenetel jogát. Nyilvános tánczmulatságokon a bentlakó növendékeknek nem szabad résztvenniök. Fehérneműiket és ruháikat a növendékek tanítónőik állandó ellenőrzése mellett maguk kezelik. A mosásból bekerült fehérneműt a hetesek a tanítónők jelenlétében és ellenőrzésével osztják szót a számok szerint. Minden növendék felelős saját szekrénye, fiókja rendjéért. Ellenőrzés czéljából a tanítónők a szekrényeket, könyvfiókokat időnként megvizsgálják. Ruhaneműeket, tanszereket, pénzt, könyvet stb. kölcsön kérni vagy adni nem szabad. Zsebpénzül a növendék havonként legfeljebb 1—2 koronát kaphat szüleitől. A bevételekről és kiadásokról pontos jegyzéket vezet s azt minden hónap utolsó napján aláíratja az illető tanítónővel. Ennivalót a szülők ne küldjenek a növendékeknek, mert az intézet őket mindennel rendesen ellátja. Alkalmilag (születés- vagy névnapra vagy ünnepekre) lehet egy kis süteményt vagy gyümölcsöt küldeni, de húsféléket semmiesetre. Ékszereket, zsebórát, gyűrűt, karpereczet, aranylánczot stb. az intézetbe hozni vagy itt viselni tilos. Vasár- és ünnepnapon a növendékek templomba mennek. A téli hónapokon az intézet nagytermében van vasárnaponként rendes istentisztelet. Délután sétálnak és játszanak. A vasárnap délelőtt egy részét levélírással töltik. Szüleiknek minden második héten írhatnak a növendékek. Az intézetnek az egyházkerület által megbízott orvosa van, ki a bentlakó növendékeket gyógykezeli és az internátus egészségügyeire felügyel. Más orvos gyógykezelését csak az intézeti orvos tudtával kérhetik a szülők. Vidéki, vagy bármily más idegen orvos kezelését, illetve rendeleteit csak az intézeti orvos jóváhagyása után veszi tekintetbe az intézet. A betegszobába a betegeken és az ápoló személyzeten kivül másnak bemenni tilos. A betegnek nem szabad a betegszobából üzeneteket vagy leveleket elfogadni vagy kiküldeni; szintúgy tilos az üzenet vagy levél stb. beküldése. A karácsonyi és húsvéti szüneteket a szülők kívánságára s az internátus vezetőjének beleegyezésével otthon tölthetik a növendékek. Más ünnepek alkalmával vagy egymás után eső két szünnapon azonban nem szabad a vidéken lakó növendékeknek hazautazniok. Minden növendék köteles a szünidő utolsó napján az intézetbe visszatérni. A ki elfogadható ok nélkül elkésik, elveszti a jövő szünidőre a hazamenetel jogát. Egyedül utazni a bentlakó növendékeknek nem szabad, csakis a szülők, vagy más felnőtt egyén kíséretében. Az internátus helyiségeibe idegeneknek tilos a bemenet. Ez alól indokolt esetekben csak az igazgató, vagy az ügyeletes nevelőnő külön engedélye alapján lehet kivételt tenni. Azért a földszinten, a látogatók számára, fogadószoba van berendezve. Az internátusba belépő növendékek, szintúgy azok szülei, gyámja, illetve szülő-helyettesei kötelesek magukat e házszabályoknak alávetni.