Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-08-04 / 31. szám

dokon át rányomta itt-ott és mindenütt bélyegét, az igaz szabadelvűséget, az államkormányzásra! Elveszett a papság érdeke akkor is, a mikor a nyugdíj nem az egész fizetés után ny új tátik, hanem legföljebb csak 4000 korona után. Hát az a néhány egyház, mely olyan szerencsés, hogy papjának a 4000 koronánál többet fizethet, nem bírná meg a többi egy-kétezer korona után a két százalékot? Megbírná feltétlenül; hanem valahogyan félünk attól, hogy a papnak több nyugdíj mellett esetleg eszébe juthatna hamarább is elhagyni a szolgálatot, mint a hogyan azt a 70 évvel, vagy 40 évi szolgálattal a törvény előírja. Lehet, hogy eszébe jutna, de ebből épen nem származnék veszedelem az egyházra, mivel a nyugdíjba vonult pap helyett fiatalabb, tevékenyebb erő jutna azon egyház élére, mely több fizetést ad ugyan, de több munkát is kíván, mint a kevesebb fizetést adó egyház. Lehet, hogy jutna, de nem juthat, mert a törvényből kimaradt a legelemibb igazság s ez a harmadik alapbeli hiba, kimaradt az, hogy szerzett jogaival a pap akkor vonulhatna nyugdíjba, a mikor ő magát arra érettnek tartja, Sok minden összejátszhatik a mai amerikázni és szoczialistáskodni szerető világban arra, hogy a pap ne várja be 40 évi szolgálatát, hanem vonja be vitorláit 30—35 éves szolgálat után; vonja be akkor, a mikor még valamelyes űrt hagy maga után. Azt látjuk, hogy az idő korunkban gyorsan őrli az embert, — még azt a papot is, — a kinek a világ észjárása szerint semmi dolga nincs, pedig dehogy nincs! Hiszen ma már egészen más papnak lenni, mint volt évtizedekkel ezelőtt, egészen más családapának lenni, egészen más vezetőnek lenni s annyi mindent kíván mindenki és minden, hogy bizony-bizony alig van egy-egy lelketölőbb állás, mint a papé. Úgy frázisnak csak megjárja az, hogy: „az öreg ember nem vén ember", de a valóság, a tény nagyon is ellene mond ennek az állításnak. Ne kivánja azt az egyház leghűségesebb szolgájától, a paptól, — hogy valójában vén emberré legyen szolgálatában; — engedje félrevonulni szerzett jogaival akkor, a mikor azt a pap épen egyháza érdekében jónak látja; engedje meg az egyház, hogy a pap egész fizetése után teljesíthesse kötelességeit és élvezhesse jogait; engedje meg, hogy ne özvegyéért való aggódásban töltse el a pap élete utolsó éveit s akkor kész lesz a református papság a legnagyobb áldozatra egyházáért és övéiért s áldani fogja alkotóival együtt azt az intézményt, mely lehetővé teszi neki annyi ború után élete utolsó napjait derűben tölteni el. Molnár Albert, fóthi ref. lelkész. Az amerikai presbiteriánus egyház hitvallása. Az Amerikában részint hazai egyházunk főhatósága alatt működő, részint különböző amerikai ref. egyházak által segélyezett gyülekezetekben szolgáló lelkészek közt néhány évvel előbb vita folyt a fölött a kérdés fölött, hogy az amerikai presbiteriánus egyház hitelvi tekintetben azonos alapon áll-e a magyar reform, egyházzal. Ez a vita időnként meg-megújult s nem akar teljesen elnémulni. Hihetőleg ez a körülmény indította br. Bánffy Dezsőt, a konvent világi elnökét arra, hogy kérdést intézzen a hazai theologiai akadémiákhoz, oly értelemben, hogy az amerikai presbiteriánus egyház s a hazai református egyház hitvallás tekintetében azonos alapon állanak-e ? Bár az egyházi kérdésekkel behatóbban foglalkozók előtt nem lehet kérdéses az amerikai presbiteriánus s a hazai ref. egyház hitelvi azonossága, mégis czélszerűnek látjuk alább közölni egyik theologiai akadémiánknak, a pápainak, beküldött véleményét, mely a kérdést történelmi alapon világítja meg s dönti el. A pápai theologiai akadémiai tanári kar előterjesztése következőleg hangzik: Az amerikai presbiteriánus egyház a westminsteri hitvallás alapján áll, melyet az amerikai egyet, zsinat 1729-ben fogadott el, mint hitbeli meggyőződésének kifejezőjét s melyet azóta, így legutóbb 1869-ben ismételten szimbolikus könyvének jelentett ki. Igy tehát a kérdés tulaj donképen a körül forog, hogy a westminsteri hitvallás hitágazati tekintetben azonos-e a ref. egyház többi hitvallásaival ? Mint közismeretű tényt felemlítjük, hogy a ref. egyháznak olyan — a föld kerekségén levő összes reformátusokat kötelező, egyetemes érvényű hitvallása, mint a milyen a katholikusoknál a tridenti zsinat végzésein alapuló hitvallás, vagy az evangélikusoknál az „Ágostai Hitvallástétel" — nincs. A ref. egyház történelmi fejlődésében külön nemzeti egyházakká alakulván, a hitvallásoknak egész sorozatát hozta ugyan létre, de a kísérlet, hogy e hitvallásokat egy-egy nemzet területén túl terjedő joghatállyal ruházza fel, — mint ezt a dortrechti zsinat lefolyása mutatja, — nem vezetett eredményre. Ez a tény azonban egyáltalán nem érinti a ref. egyház alapelvein nyugvó közösséget, s nagyon helyesen jegyzi meg Mailét Henrich, hogy „a helyi hitvallások nagy változatossága és különbözősége mellett, a mennyiben majdnem minden kis országos egyháznak megvan a maga szimbolikus irata, megvan a konfesszionális egység élénk tudata, s ez abban jut kifejezésre, hogy a 1 különböző hitvallásoknak és névszerint a legtöbbnek, mint a Helvetica, Scotica, Belgica és a Catechismus Palatínusnak minden ref. országban azonos dogmatikai érvénye van úgy, hogy a svájczi ember Hollandiában s a hollandi Svájczban minden további lépés nélkül mint egy és ugyanazon Isten igéje szerint reformált