Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-07-14 / 28. szám

Debr. Prot. Lap f. évi, július 6-ik számában olvassuk, hogy Tiszántúl jogtalanul avatkoztak be az akadémiai igazgató-választásba, a mely az akadémiai tanári kar szuverén joga. Az igazgató-tanács ugyanis megsemmisítette a tanári karnak azon eljárását, a mellyel Zoványi Jenő akad. tanárt választotta igazgatóvá. Miért ? Ki tudná ezt megmondani? Tán még azok sem, a kik így cselekedtek. De bizonyára lesz még Tiszántúl olyan felfogás, a mely e kicsinyes, esetleg személyi indokokon alapuló intézkedést szóvá teszi és követelni fogja, hogy evangéliomi szabad­ságunk és alkotmányosságunk falain épen a hivatott Őrállók kezei ne üssenek veszedelmes réseket. A debreczeni ref. főiskolában az 1907-dik évben a lelkészképességi vizsgálatok szeptember hó 17. és követr kező napjain fognak megtartatni. Mindkét vizsgálatra jövő atyafiak jelentkezni tartoznak előző nap, tehát szeptem­ber hó 16-án d. u. 4 órakor a püspöki irodában, hol a továbbiakat illetőleg utasításokkal fognak elláttatni. Az I. vizsgát tevők szabadon választott tárgyú érte­kezéseiket — a 231/1905. számú egyházker. határozat pontos betartásával — augusztus hó l-ig kötelesek hiva­talomhoz beadni vagy beküldeni. A II. vizsgát tevők egyházi beszédet készítenek János X. 27. alapján : „Az én juhaim" stb. A beszéd elő- és utóimával irandó. Káté­magyarázatokat készítenek a XXXVII. Űrnapra 101. és 102. kérdésekről, az Isten nevére esküvésről; dolgoza­taikat legkésőbben augusztus hó 15-ig kötelesek beadni. Jelentkezés alkalmával az I vizsgát tevők végbizo­nyítványaikat, a kik exmittálva voltak, esperesileg is meg­erősített szolgálati bizonyítványaikat, a II. vizsgát tevők első lelkészképességi bizonyítványaikat és esperesileg megerősített szolgálati bizonyítványaikat hozzák be, ellen esetben jelentkezésük figyelembe nem vétetik, ö Kiss Aron püspök. Állami internátus Újvidéken. A Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület tekintettel az újvidéki magyar iskolába özönlő szlavóniai tanulók nagy számára, akcziót indított egy állami támogatással létesítendő internátus érdekében. Az egyesület feliratára gr. Apponyi Albert kultuszminiszter megbízásából Újvidéken járt br. Barkóczy Sándor miniszteri tanácsos, hogy a gimnázium új épülete s a vele kapcsolatosan építendő internátus ós napközi otthon telke ügyében helyszíni szemlét tartson és a város vezetőivel lehetőleg előzetes megállapodásra jusson. PÁLYÁZATOK. Pályázat A dunántúli ref. egyházkerület pápai főgimnáziumá­nál az 1907/1908. tanévre betöltendő lesz két helyettes tanári állás, és pedig: 1. egy helyettes tanári állás latin-görög. 2. egy helyettes tanári állás mathematikai szak­csoporttal. A helyettes tanárok javadalmazása 1600 korona. Kötelességük: szakjuk körébe eső, esetleg más tárgyak tanítása heti 20 óráig. Felhívatnak azon ref. vallású tanárok és tanár­jelöltek, kik a fentebb nevezett állások valamelyikét el akarják nyerni, hogy kellően felszerelt folyamodványu­kat (érettségi bizonyítvány, tanári oklevél, vagy vizsgálati értesítő, szolgálati bizonyítvány, orvosi bizonyítvány, kato­nai igazolvány) a főiskolai igazgató-tanácshoz czimezve 1907. július 31-ig küldjék be a pápai ref. főgimnázium igazgatósága czimére Pápára. Az állásokat 1.907. ,évi aug. 3Ö-án kell elfoglalni. Kelt Pápán, 1907- július 6-án. Cziké Lajos, " Molnár Béla, íoisk. egyházi gondnok. foisk. világi gondnok. • > r < > i _ Pál y á z a t. A becmeni ref. német ajkú missziói egyház pályá­zatot hirdet egy kántortanítói állásra. Fizetése: az egyháztól 500 kor.-készpénzben, tisz­tességes lakás (2 szoba, konyha, melléképületek és kert) és stóla, mintegy 20 kor. Ezenkívül az egyet, konvent — ezidőszerint — évi 300 koiv tanítói segélyt nyújt negyedévi utólagos részletekben. Korpótlék nincs. Kötelessége : a mindennapos és ismétlő tankötelesek oktatása a horvát állami tanterv szerint, a kántori teen­dők végzése és — midőn a missziói lelkész a többitárs­egyházakban van elfoglalva — az istentisztelet végzése. Tanítási nyelv a német, de a horvát nyelv ismerete is megkívántatik, valamint az orgonálásban való jártasság. Pályázhatnak okleveles ref. tanítók. Az állás f. évi aug. hó 31-én foglalandó el. Pályázatok alulírott lelkészhez aug. hó 15-éiy kül­dendők be, a ki a netán szükséges felvilágosításokkal is szívesen szolgál. -Dobanovci (u. p. Surcin, Szerém m.), 1907. jún. 4. Johan Sorg, KecJc Endre, ref.. egyh. gondnok. , ; . . - ref. ra. lelkész. Pályázat tanári állásra. A gyönki államilag segélyezett ref. gimnáziumnál, a 6-ik tanári állásra, egy magyar-latin tanszékre pályá­zatot hirdet az iskola fentartó testülete. Ezt a tanszéket a nm. vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium tölti be kinevezéssel. Református vallású, okleveles tanárok pályázhat­nak. A kinevezett rendes tanár az országos tanári nyug­díjintézetnek kötelezett tagja. Javadalmazás: 2400 kor. törzsfizetés; 400 korona lakáspénz; továbbá a megfelelő korpótlékba és maga­sabb fizetési fokozatba való előlépés, állami fizetés­kiegészítéssel. : A kellően felszerelt: születést, képesítést, tanári szolgálatot és egészségi állapotot igazoló okmányokkal ellátott folyamodványok a nmélt: vallás- és közoktatás­ügyi miniszter úrhoz czimezve, bezárólag f. évi aug. hó 5-ig, alulírotthoz küldendők be. Á kinevezett tanár 1907. szeptember hó 1-én fog­lalja el állását. A gimnáziumi fentartó testület elnökének meg­bízásából. Gyönkön, 1907. július hó 5-én. Szentes János, gimn. igazgató. Pál y á z a t. A békési áll. seg. ev. ref. főgimn. fentartó testülete pályázatot hirdet az 1907/1908. tanév elején (1907. évi szept. 1-én) elfoglalandó, helyettes tanárokkal betöltendő következő tanszékekre: 1. a természetrajz-földrajzi, 2. a mehnyiségtan-természettani,

Next

/
Thumbnails
Contents