Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-20 / 3. szám

seknek és kötelezetteknek. A nemzetiségi képviselőkkel szemben igenis szükségesnek tartja azt, hogy az állam minden polgára megtanulja a magyar nyelvet, a végből, hogy az állami életben aktiv részt vehessen. A mikor egész nemzetiségi tömbök elzárkóznak a magyar kultura és a magyar nyelv elől, akkor megtörténhetik az a sajnálatos dolog, a mi felől a nemzetiségi képviselők panaszkodnak, hogy idegenekké válnak ebben az országban. De bűnt követne el az a kormány, a mely ez elszigeteltséghez hozzájárulna s a nemzetiségeknek az állami életből való kizárását fentartandónak mondaná. A 16-diki ülés további részében a költségvetés részletes tárgyalása indult meg. Erről azonban jövőre. TÁRCZA. Hegedűs Sándor ravatalánál. (Folytatás és vége.) Hegedűs Sándornak, a jó embernek, a jó keresztyénnek mind életében, mind halálában tehát nyeresége volt a Krisztus. Az Ő drága és áldásdűs élete nyereség volt az egyházra, a hazára, a közügyre. Oh, de az ő korai és hirtelen halála súlyos veszteség mindazokra a testületekre és egyesekre nézve, a kikre az ő élete nyereség volt. Mit vesztettünk Hegedűs Sándorban, ki tudná azt most megmondani? Hiszen a csapás súlya alatt lelki szemeink látását elhomályositja a fájdalom könnye, nem vagyunk képesek belátni sem azt a nagy tért, a melyet ő, csakis az Isten kevés választottjainak adatott kiváló munka erejével és képességével betöltött. Nem itt és nem most van az alkalom arra, hogy a veszteséget, a mely az ő elmúlásával bennünket ért, részletesen, az ész tárgyilagos birálatával számba vegyük, óh most a veszteséget csak érezzük, nagyságát megmérni közelről sem tudjuk és e fájó érzés önkéntelenül adja ajakunkra a próféta panaszát e gyászravatal mellett: Oda van a mi dicsekedésünk, leesett a mi fejünk koronája, jaj nekünk! Igen, Hegediis Sándor halála nagy veszteség. Érzi a nagy veszteség súlyát a dunántúli református egyházkerület, a mely testület négy évig volt szerencsés Őt a főgondnoki állásban tisztelettel és szeretettel övezni. Az ő bölcs, előrelátó, szeretetteljes vezetése alatt szépen fejlődtek és haladtak előre egyházi és iskolai ügyeink, szilárdultak azok alapjai, figyelme és jóakarata kiterjedt nagyokra ós kicsinyekre, áldozatkészsége, segítő keze, gondossága ott volt mindenütt, a hol reá szükség volt, elhárította fent és lent a haladásnak akadályait, s mózesi bölcsesége mindig biztosan mutatta az irányt, a mely felé haladnunk kell, hogy a veszélyeket elkerülhessük. Érzi a nagy veszteség súlyát az ország legnagyobb reformált egyháza, a budapesti református egyház, a melynek Hegedűs Sándor hosszú időn keresztül egyházi főgondnoka vala, a ki annak úgy szellemi, mint anyagi ügyeit nagy buzgósággal vezette, irányította, a kinek minden lépése, a mit ezen egyház érdekében tett, minden terve, melyet kigondolt, minden tette, a melyet sok munkával, néha küzdelemmel, legtöbbször áldozattal végrehajtott, oda irányzódott, hogy ezen, hazánkban lélekszámra nézve legnagyobb egyházunk, legyen anyagi, szellemi és erkölcsi tekintetben is a legelső, a legkiválóbb ; legyen az a hegyen épített város, a melyet az ország fővárosa és az abban testvéri szeretetben együtt élő különböző vallásfelekezetek méltónak ítéljenek mindig hiterejóért, szabad szelleméért, rendezett önkormányzatáért, a szellemi, erkölcsi közművelődés és jótékonyság terén kifejtett áldásos tevékenységéért az elismerésre, a tiszteletre, a méltánylásra és a melynek életéből áradjon szét az igaz evangéliomi világosság, az okszerű evangéliomi haladás, a tiszta evangéliomi szeretet melege és szelleme az egész hazai protestáns egyházra. Érzi a nagy veszteség súlyát e gyászkoporsónál az egész hazai reformált egyház, mert eltávozott köréből az a munkás férfiú, a kinek nagy tudása, élettapasztalata, erős kötelességérzete mindig elég biztosítékot nyújtott arra nézve, hogy a mibe belefog, a mire kezét ráteszi, azt el is végezi jól és áldásosán. Ki lesz a magyarországi özvegy - árva - gyámintézetnek, a parókhiális könyvtárak ügyének, s több más jótékonysági és közművelődési intézeteinknek oly lelkiismeretes szakértő vezetője, gondozója, mint ő volt? És épen most, egyházi életünk nagy átalakulásának küszöbén, a midőn úgyszólván mindnyájan az ő személyében, szakértelmében, fáradhatatlan munkaerejében láttuk legerősebb biztosítékát annak, hogy az egyházi adócsökkentésnek, a lelkészi nyugdíjintézetnek, a Kálvineum létesítésének fontos ügyei helyesen és közmegelégedésre oldatnak meg, kellett őt elveszítenünk. Érzi a nagy veszteség súlyát legáltalánosabb evangéliomi szellemű közművelődési intézetünk, a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság, a melynek hivatal és megbízatás szerint hosszú idő óta elnöke, de valósággal éltető lelke volt. Úgyszólván ő adott életet lelkesítő szavával, buzdító beszédével, a szellemi munkát méltányolni tudó nagylelkűségével, eléggé nem is méltányolható áldozatkészségével a szótszórt, élet nélküli csontokba, a melyeket az ő példája, ügyszeretete és személyes befolyása tudott egy testbe összekötözni és közös munkára bírni. Sokan vesztettünk, sokat vesztettünk Hegedűs Sándor korai halálában, annyival többet, mert hiszen oly kevesen vannak a hozzá hasonlók, a kiknek életelemük a munka és czéljuk a társadalom közboldogságának, ezzel együtt a nagy Isten dicsőségének előmozdítása ; de mégsem veszített a boldogultban senki annyit, mint az a köztiszteletben álló s arra méltó család, a mely ő benne a méltó férjet, a szeretetteljes szívű atyát, a jó testvért és rokont veszítette el. Elveszítette e földi életre örökre kipótolhatlanul, s minél drágább volt a szívükben élő szeretetnél fogva családtagjaira nézve a boldogult élete, annál nagyobb most az elválás fájdalma. De ha a boldogultnak megnyugta-