Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-06-02 / 22. szám

mekkel, mint a minők a most már oly obligát találkozókon dominálni szoktak. Bevonultunk a templomba, a kollégiumi ünnepély színhelyére. A Bélfarkas utczai ősrégi góthikus templom ott a kollégium mellett maga is érdekes látvány. Kár, hog}r

nemes szépségét az apszisba beépített, nem valami ízléses orgona, valamint a falaira kifüggesztett erdélyi főpatrónusok czímerei ellensúlyozzák. Sokan voltak ott. A különböző kulturális intézetek küldöttei, üdvözletet hozó képviselői is egy hosszú széksort foglaltak el. Mindnyájan megütköztünk azonban a felett, hogy a közoktatási kormány, a mely kisebb jelentőségű intézetek alapkőletételénél, képtár, zeneakadémia stb. megnyitásánál képviselteti magát, ide elfelejtett képviselőt, sőt még egy üdvözlő táviratot is küldeni. Ez is a változott időknek egyik jele-e ? Az üdvözletek közül néhányat megemlítek. Elsőnek Dóczi Imre, a mi nagyérdemű elnökünk szólott, nagy tapintattal, ékesszólóan. Felemlítette, hogy mily nagy nemzeti jelentőségük volt a multban a ref. kollégiumoknak, midőn a magyar nemzeti géniusz nem egyszer a prot. autonomia védőszárnyai alatt vonta meg magát és a prot. kollégiumok kathedrái lettek -ennek oltáraivá. Sok gyengesége, fogyatkozása lehetett a ref. iskolának, de egy nem fogyatkozott meg benne sohasem: a magyar nemzeti szellem! A ref. iskola — ép úgy, mint a reformáczió is, a nemzeti élet talajából sarjadván ki, ereibe csak a nemzeti élet tápláló nedveit szívhatta fel. A londoni karthauzi gimnázium, midőn a világváros zajából kiköltözött, magával vitte régi épületéből azokat a köveket, a melyekbe egykori tanítványainak nevei voltak bevésve és az új épületbe falaztatta; így kell nekünk is magunkkal hoznunk a régi kálvinista iskola hagyományait modern iskolai palotáinkba, hogy nevelő hatásuk által összekössük a multat a jelennel. Bizony szép, megszívlelésre méltó szavak ! Kiválóan szép beszédek voltak : dr. Schnelleré, a ki a kolozsvári tud. egyetem képviseletében jelent meg, Svacsina polgármesteré, dr. Márki Sándor egyetemi tanáré, a ki az orsz. középiskolai tanáregyesület és dr. Schillingé, a ki a régi tanítványok nevében üdvözölte az ünneplő kollégiumot. Az ünnepélyt dr. Bartók püspök nagyon szép imája nyitotta meg, a ki látható gyengélkedése daczára az ünnepély minden mozzanatában nagy érdeklődéssel vett részt. Mindnyájan nagy érdeklődéssel hallgattuk dr. Török István kollégiumi igazgató érdekes felolvasását a kollégium háromszázados történetéről. Beszédét* e szavakkal végezte: „Kollégiumunk alapja szilárd. Új századok reménye leng felettünk. Erős a hitünk, hogy színmagyar református kollégiumunk élni, virulni fog. Úgy legyen!" Mindnyájan úgy legyent, Áment mondottunk a lelkes tanító szavaira! Az ünnepélyen két gyülekezeti és két karének volt. Az elsőt, a „Jövel Szent Lélek" kezdetűt mi itt sokkal lelkesebben szoktuk énekelni. A diákok karénekei szépek voltak ugyan, de közelebb állók lehettek volna ahhoz a kálvinista puritán magyar nemzeti szellemhez, a melyről ott az ünnepélyeken olyan sok szó esett. Másnap, 23-ikán volt a tanáregyesület közgyűlése, a párját ritkító szép, modern új kollégium nagy udvarában épült tornacsarnokban. .Kezdődött Dóczi megnyitó beszédével. A mult közgyűlés óta felmerült tanügyi mozzanatokat vázolta szép beszéd keretében. Megemlékezett természetesen az év kimagasló eseményeiről; a felekezeti és községi tanító személyzet fizetésének állami rendezéséről és a felekezeti oktatásügynek az egész vonalon való megerősítéséről. Hangsúlyozta ezen rendezésnek alapfeltóteleit: a magyar állam területén uralkodó műveltség egységének, az állam czéljaival azonos szellemének, szóval a magyar nemzeti műveltség biztosításának szükségességét. A magyar állani, mondá, nem támogathat, nem erősíthet olyan iskolát, a mely egész szellemével a magyar nemzeti állam eszméje és e haza földjén a magyar nemzet hegemóniája ellen tör. Sőt magát a felekezeti közoktatás jogosultságát is csak annyiban ismerheti el, a mennyiben a magyar nemzeti műveltség szolgálatában áll. Kiemelte azon helyzet visszásságát, hogy a különböző iskolákra gyakorolt állami befolyás „az egyenlő elbánás" elve szerint történik, mert a mely állami ellenőrzés az egyik iskolában felesleges, a másikban kevés. Be kell tehát látniok — így szólt — a nemzeti kultura vezetőinek, hogy az a megcsontosodott elv, a mely a magyar nyelvű iskolákat a nemzetiségiekkel egyenlő feltételek mellett segélyezi s egyenlő ellenőrzés alá helyezi, ellenkezik a nemzeti állam érdekeivel. Bizony így van ez. A nemzetiségiek autonomiája államellenes üzelmek melegágya, a mienk pedig, mint Bánffy mondá, a mi nemzetünknek évszázadokon át kipróbált alkotmány-biztosítéka! Ezt az elvet egyébként már b. e. Kovács professzor is hasztalan hangoztatta. A közgyűlés egy szép, kimagasló mozzanata volt: Dr. Imre Sándor kolozsvári kollégiumi és egyetemi magántanárnak felolvasása, a melyben Apáczait, mint a magyar nemzeti tanügy nagy és kora által meg nem értett apostolát, mint a magyar tanító eszményképét tüntette fel, a felolvasást mindvégig feszült figyelemmel kisérő hallgatóság előtt. A fiatal tanár, a ki hősével oly nagy szeretettel foglalkozott, igazi ünneplésben részesült ezen dolgozatáért, a mely társaságunk ez évi emlékkönyvét is maradandó becsúvé teendi. Mert ha valaki foglalkozik a magyar tanügy eme nagy alakjával, a ki „Az iskolák szükségessége" czímű kolozsvári székfoglalójával nevét halhatatlanná tette, az nem kerülheti el, hogy e lelkes felolvasást fel ne használja. Dr. Rácz Lajos „A filozófiai oktatás jelentősége és fonlossága a multban és jelenben a hazai ref. iskolákban" czím alatt tartott nagy tanultságra valló, érdekes, bár kissé hosszadalmas felolvasást. Felolvasása végén néhány indítványt is tett, a mely a filozófiai oktatás intenzívebbé tételét czélozza. Nagyon helyes és mindé-