Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-13 / 2. szám

GYÁSZROVAT. ('sorjai Papolczy Károly, a szatmárhegyi ref. gyü­lekezet lelkipásztora, 1906. decz. 25-én elhunyt. Kovásznai Bogdán József, oláhújfalusi ref. lelkész, 63 éves korában, 1906. decz. 28-án elhunyt, Legyen áldott emlékezetük! KÜLÖNFÉLÉK. Előfizetési felhívás. A Protestáns Egyházi és Iskolai Lap az 1907-dik évvel ötvenedik évfolyamába lépett, A lap 49 éves fennállása elég bizonyság arra. hogy egyház és iskola körül kötelességeit híven teljesítette. Teljesíteni fogja ezután is, és ezen az alapon jó remény­séggel hirdetjük meg előfizetésünket, bizton számítva a protestáns nagyközönség szellemi és anyagi támogatására. 1 A lap előfizetési ára marad a régi. Egész évre 18 kor. Fél évre 9 „ Negyedévre 4 „ 50 fillér. Harmad- és negyedosztályú lelkészeknek, segéd­lelkészeknek, tanítóknak továbbra is a 12 koronás ked­vezményes áron küldjük a lapot. Kérjük az előfizetéseknek minél előbb megújítását és az előfizetési összegeknek a kiadóhivatal czímére (Buda­pest, IX., Kálvin-tér 7. sz.) beküldését, miután szerény anyagi viszonyaink nem engedik meg, hogy a lapot csak jó reménység fejében küldhessük, esztendő végén pedig százakat Írjunk le a be nem folyt előfizetési összegekből. Kérjük ennélfogva a tavalyi hátralékok sürgős be­küldését is ; mert különben kénytelenek leszünk a lap további küldését beszüntetni. Teljes tisztelettel a Prot. Egvh. és Isk. Lap szerkesztősége és kiadóhivatala. Az Orvostudománynak világszerte sokatigérő re­naissance-át látjuk rohamosan fejlődni egy új gyógy­módban, mely egyszerűsége, czélszerűsége és kiváló sikerei által ma már, mint legbiztosabb és legjobb gyógy­mód van elismerve. Ez a gyógymód a hemopatia vagyis vérgyógyítás, mely a képzelhető legszebb gyógyeredmé­nyekkel lesz alkalmazva köszvény, görvélykór, asztma, szív-,' vese-, gyomor- és bélbajokban, súlyos idegbántal­mak (neurasthenia, paralysis, tabes) és makacs bőrbeteg­ségek eseteiben. A több ezrekre menő gyógyult, mint lelkes apostol terjeszti ezen gyógymód kiválóságát, mely eredményeiben tökéletesebb és tartósabb, mint bármely fürdő vagy intézeti kezelés. Ezen gyógymód megalapítója dr. Kovács J. fővárosi orvos, a ki most kezdi őszi kúráit. Mindazon betegeknek, kik a fent felsorolt bajok egyiké­ben szenvednek, őszintén ajánljuk ezen orvos tanácsát ki­kérni, ha a nyár folyamán betegségükből ki nem gyó­gyultak. Dr. Kovács J. orvos úrnak Budapesten, V. ker. Váczi-körút 18. szám, I. em. alatt van a gyógyintézete (csak bejáró kezelésre), hol naponta 9—1 ós 3—6-ig fogad betegeket, de meghívásra betegeket látogat a fő­városban és vidéken is. Mindazok, kik nyáron ki nem gyógyultak, el ne mulasszák ezen gyógymódot alkal­mazni, mely visszaadja egészségüket. Az Első Leánylriliázasító Egylet mint szövetkezet (gyermek- és életbiztosító intézet Budapest, VI., Teréz­körút 40—42. Alapíttatott 1863-ban) felügyelő-bizottsága, mint az előbbi években is, 1906. deczember 31-én tartott ülésében az intézet pénztár- és vagyonállapotának fő­vizsgálatát megejtette és megállapította, hogy az intézet vagyona a következő értékben van elhelyezve és pedig : Intézeti házak beruházási értékben : Teréz-körút 40—42. sz. épület 824,397 K 09 f., Kerepesi-út 20. sz. épület 655,851 K 90 f., Váczi-út 4. sz. épület 609,157 K 55 f., értékpapírok 8,588,315 K, kölcsönök saját kötvényekre 683,190 K 33 f., takarék- és bankbetétek 1.759,775 K 54 f., postatakarékpénztár 13,529 K 59 f., hivatalnoki nyugdíjalap-betét 219,485 K 88 f., pénzkészlet 39,088 K 72 f., összesen 13.392,791 K 60 f. — Mult év deczem­ber havában 1.756,800 K értékű biztosítási ajánlat nyúj­tatott be és 1.509,400 K értékű új biztosítási kötvény állíttatott ki. Biztosított összegek fejében 58,516 K 78 f. fizettetett ki. 1906. január 1-től deczember 31-ig bezáró­lag 18.431,400 K értékű új biztosítási ajánlat nyújtatott be és 15.998,400 K értékű új biztosítási kötvény állít­tatott ki. Biztosított összegek fejében a folyó évben 1.037,341 K 61 f. és az intézet fennállása óta 11.203,245 K 91 f. fizettetett ki. Ezen intézet a gyermek- és élet­biztosítás minden nemével foglalkozik a legolcsóbb díj­tételek és legelőnyösebb feltételek mellett. Újítás az ékszerek vásárlása körül. Számos panaszból tudjuk, hogy a vidéki közönség mindig meg­károsult, valahányszor ékszer- és óraszükségletét külföldi czégek árjegyzékei alapján próbálta fedezni. Daczára ennek, rengeteg annak az összegnek a száma, a mit hangzatos hirdetések által félrevezetett közönségünk, évenkint az ellenséges érzelmű Ausztriába órákért és ékszerekért küld és kapja érette az ipartermékek salakját, oly árút, melyet az illetők saját hazájukban képtelenek eladni és ha azokat a magyar közönség előre látná, szintén nem venné meg. Ezen visszaélésen segí­tendő, Polgár Kálmán műórás és ékszerész (üzlete Buda­pesten, Erzsébet-körút 29.) olykép remél segíteni, hogy ezután vidéki komoly vevőinek terjedelmes választékot küld óra- ós ékszerárúkból. Annak a komoly vidéki vevő­nek, a ki ezután ékszerfélét, óhajt vásárolni, nem kell többé, mint a közmondás is mondja, „Zsákba macskát" venni, hanem felkeresheti bizalommal a nevezett czéget és kap bő választékot. Ez, a berendezés szolidsága ön­magát dicséri és általa a nevezett műórás érdemeket szerez arra, hogy a hazafias magyar közönség pártfogá­sában részesítse. Felhívjuk az érdeklődök figyelmét Magyarország legnagyobb tan szerraktárának, Calderoni és társa czég­nek hirdetésére. Ez a czég honosította meg hazánkban a tanszeripart és ma már több nagyobb műhelyt fog­lalkoztat, hol már a legnagyobb precziziót igénylő mű­szerek is készülnek. Felelős szerkesztő : Hamar István,.

Next

/
Thumbnails
Contents