Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-04-28 / 17. szám

NEKROLOG. GULYÁS BENÖ. (1857—1907) Valóban megdöbbentem, midőn a „Sárospataki Református Lapok'' egyik utóbbi szániában olvastam: „jelentékeny veszteség érte a tiszáninneni kerületet, s közelebbről az a.-borsodi egyházmegyét s ebben a csáti egyházat Gulyás Benő elhunytában. A hatalmas, erősnek tetsző tölgy kivágatott élete delén, 50 éves korában. A magasabbra törő lelkipásztorok közé tartozott, a kik nemcsak szóval, mindennapi küzdéssel, de tollal is szívesen szolgálják a ref. egyház magasabb érdekeit. Ismeretes országszerte mint egyházi beszédíró, s ha teste bírta volna lelkének nemes indulatait szolgálni, még sokat nyerhettünk volna a közegyház javára." A szerkesztőnek e néhány sorhoz kapcsolt azon felszólítása után, hogy egy bővebb nekrologot szívesen fogadna, vártam, hogy közelében élt s vele munkálkodott lelkésztársai közt akad valaki, a ki Gulyás Benő életét és munkálkodását ismertetni fogja. Mivel azonban eddig senki sem jelentkezett: a messze távolból én küldök egy szerény, de baráti szívből fakadó virágot az elhunyt sírjára. A sárospataki iskolában ismerkedtünk meg, s daczára, hogy ő 3—4 osztállyal feljebb járt, barátjává fogadott mely barátság akkor sem szűnt meg közöttünk, midőn éltünk utai nagyon is eltávolodtak egymástól. Már gimnazista korában szeretett irogatni s az önképzőkör nem egy elbeszélését jutalmazta dicsérő elismeréssel. Lelkének szárnyalását azonban sokszor megtörte, megbénította a napi élet gondja, szüksége. Szegény volt ő is ; hazulról alig kapott valami segítséget. Lelkének ereje, Istenben való bizodalma azonban soha el nem fogyatkozott; bízva küzdött és elvégezte a theologiát. Hivatásérzéssel ment a papi pályára, s igazi öröm töltötte el szívét, midőn mint végzett ember hagyta el a főiskolát, mely oly sok szép reményének volt dajkája, oly sok fáradozásának és küzdelmének néma tanúja. Van-e fiatalember, a ki diplomával zsebében, nem hinné magáról, hogy ő most már ember, hogy tárt karokkal várja őt az élet, s hogy ő pótolhatatlan űrt fog betölteni ? Gulyás Benőt az életbe lépésekor nagy csalódás várta I A tiszáninneni kerületben akkor annyi volt a káplán, hogy ő legjobb s legerősebb igyekezete mellett sem bírt egy szerény káplánságot elnyerni. Fájt neki, de nem zúgolódott, nem csüggedt. Lelke vitte, hajtotta vasárnaponként egyik egyházból a másikba, egyik katedráról a másikra, s prédikált, felajánlva szolgálatát az őt mindenkor szívesen látó lelkész uraknak, miért el is nevezték őt A.-Borsod vándorkáplánjának. Bár nem volt nagy szónok, de lelkének szelídségével, a benne élő tűznek melegével megnyerte az a.-borsodi egyházak egyik legdíszesebb és legnyugalmasabb katedráját: a mezőcsátit. Azóta csak párszor találkoztam vele. Beteges volt; kedvetlen volt! De betegeskedésében is megmaradt a „Könyvek könyvéhez" való erős ragaszkodása, az Úr utainak keresése és az Isten mélységes titkainak vizsgáló, kutató törekvése, s irt magának, mert a munkát életszükségletnek tartotta; írt a nagyközönségnek, lelkésztársainak, mert szeretett szolgálni a közjónak, hogy az evangéliomi világosság sugarait terjeszteni segítse! A pályát megfutotta; a nemes harczot megharczolta; legyen áldott emlékezete! K. S. EGYHÁZ. Lel kész választá ok. A mocsolácli ref. gyülekezet Maller János somogyendrédi helyettes lelkészt, — a mohai ref. gyülekezet Kutassy Dezső várpalotai lelkészt választotta meg lelkipásztorává. A budapesti evang. gyülekezetek küldöttsége Scholtz Gusztáv/ püspök és Wagner Géza felügyelő vezetése alatt f. hó ^2-én kereste fel Bárczy István polgármestert, hogy a legutóbbi egyházközségi gyűlés határozatából kifolyólag felhívja a fővárost az egyház felekezeti aránysegélyének méltányos felemelésére. A polgármester megígérte, hogy a kérelmet jóakarattal fogja támogatni. Az abauji ref. lelkészegyesület f. hó 16-án rendkívüli közgyűlést tartott, hogy az orsz. ref. lelkészegyesület kérdését megvitassa. A gyűlés kimondta, hogy az eszme támogatásához nem csatlakozik, mert abban olyan törekvéseket lát feltűnni, a melyek megbonthatnák az egyház lelkészi és világi elemei, továbbá a lelkészek és a hivatalos egyházi hatóságok közt szükséges harmóniát. Erre a határozatra mi csak azt jegyezzük meg, hogy ha voltak is s ha még itt-ott vannak ma is a lelkész-egyesület eszméje körül olyan szimptomák, a melyek miatt az abauji papság nem akar ahhoz csatlakozni, nekünk erős a hitünk arra nézve, hogy a ref. papság higgadt többsége meg fogja tisztítani az eszmét a hozzá tapadt salaktól, s hogy a lelkészegyesületből olyan szervezkedés válik, a melytől senkinek sem kell félnie, s a melyhez az abauji papság is nyugodt lélekkel csatlakozhatik. Lelkészértekezlet. A baranya-slavoniai ref. lelkészi kör e hó 11-én tartotta meg rendes évi gyűlését Laskón. A kedvezőtlen idő daczára nemcsak a környékbeli lelkészek és tanítók, hanem a presbiterek is nagy távolságokról eljöttek. Jelen volt Szabó Péter esperes is. Az értekezletet megelőzőleg a nagyszámú közönség a laskóiak Ősi templomában gyűlt össze istentiszteletre, mely alkalommal Ágoston Sándor kórógyi lelkész prédikált. Kulcsár Sándor elnök felhíván az egybegyűltek figyelmét sanyarú egyházi viszonyainkra, a hívek lágymelegségóre, összetartásra buzdította a megjelenteket s az értekezletet a zsúfolásig megtelt iskolateremben megnyitotta. Dömötör Lajos karancsi lelkész ismertette az új törvényeknek III. czikkét, mely az egyházi adózásról szól. Gyakorlati példákkal világította meg, hogy az új adórendszer könynyit a tehetősebbeken is, de különösen a szegénysorsú egyháztagokra nézve valóságos áldás. Kár, hogy az életbeléptetéséhez szükséges államsegély nem adatott meg. A környékbeli presbiterek közül többen hozzászóltak a