Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-13 / 2. szám

volt ennek? Kényes adminisztratív ügyek, lelkesítő gyű-f lések a kül- és belmisszió minden munkájára vonatkozó-1 lag, a szenvedélyek felkorbácsolására nagyon alkalmas egyházpolitikai kérdések, az állam ós egyház közötti viszony, a konfesszió kérdése; az eretnekséghajsza — heresy hunting — a radikális kritikai irányzatok képviselői feletti ítélkezés, majd a többi egyházakkal való egyesülés ügye stb. kerültek ott szőnyegre. S ott az assembly porondján volt Rainy a legnagyobb. Mint a mi egykori, nagy vezérpolitikusunk, úgy ő is halkan, a leghevesebb tárgyalások közepette is nagy higgadtsággal beszélt; a legnehezebb kérdéseket szinte játszva oldotta meg néhány egyszerű, világos définiczióval. Nyugodtsága, éles ítélőtehetsége, választékos előadása és mindenekfelett lelki nemessége által szinte ellenállhatlan mágikus befolyást gyakorolt hallgatóságára. „Moderne Theologie des altén Glaubens", ez sokaknak jelszava most. Rainy ennek az iránynak volt megtestesülése. Ragaszkodva a „régi hit" nagy igazságaihoz, modern theologus volt a szó valódi, nemes értelmében; türelmes azokkal szemben is, a kik más nézeten voltak. Modern theologus volt abban az értelemben is, hogy a „régiekben"' gyökerező nagy erőket munkatársaival együtt gyümölcsöztetni törekedett a praktikus keresztyénség minden terén. A progresszív pártnak volt vezére, és mint ilyen, a skót presbiteri egyházak egyesülésének hatalmas szószólója. Az 1900-dik esztendő volt a legszebb időszak életében. Akkor történt ugyanis az, hogy a skót szabad egyház és az előbb kiváltakból — seceders — 1847-ben alakult egyesült presbiteri egyház lélekemelő ünnepségek közepette egyesülve „United Free Church of Scotland" név alatt egybeolvadtak. Fáradhatlan agitácziónak, nagy szellemi munkának gyümölcse volt ez az egyesülés és a munka, valamint a vele járó felelősség terhének nagy részét Rainy hordotta. A „teher"' nagy volt. Voltak ellenségei; a felföldi skót papok sanda szemmel nézték az ő progresszív irányzatát. Nem részletezem most itt, hisz már többször ismertettem a dolgokat; jött a nagy vereség, ama hírhedt ítéletben. Úgy látszott, hogy mindent élőiről kell kezdeni. És a már akkor 76 éves ember bámulatos hittel és Istenbe vetett bizalommal tudta a nagy veszteség idejében vezérelni egyházát akként, hogy ez nem csüggedt el, hanem megújult. Szinte mesés áldozatkészséggel felelt a nagy megaláztatásra, De megadatott néki, hogy még megérje a dolgok jobbra fordulását és különösen azt, hogy a kollégium és az „Assembly Hall" munkájának és legszebb győzelmeinek színhelye visszakerült az egyesült egyház tulajdonába. Utolsó nyilvános szereplése a téli szemeszter megnyitása volt; ott búcsúzott el „erre az időre" tanártársaitól és tanítványaitól. Nyolczvan éves volt; az aggkori gyengeség erőt vett rajta. Orvosai Ausztráliába küldték, Sidneybe, leányához. Ott, ama földrészen, távol szeretett hazájától, bár szerettei közt hunyt el a skót nemzet e legnagyobb fia, az egyetemes ev. keresztyénségnek ez a nagy alakja. f Még felemlítem azt, hogy egyháza abban a ritka megtiszteltetésben is részesítette, hogy kétszer választotta meg az assembly moderátorává, először 1887-ben és másodszor 1901-ben; ő volt az egyesült egyháznak első moderátora. Hogy ki fogja helyét pótolni, ki lesz a „vezér", nem tudni. Minket is ért szinte egyidejűleg majdnem hasonló nagy veszteség. Ki fog előre lépni, a sor elejére ott és itt, ki lesz az első a •szolgálatban, áldozatkészségben, a Krisztus és egyháza iránti önzetlen szeretetben ? 0 reá bízzuk és várunk hittel és jó reménységgel. Részvétünkkel pedig odafordulunk ama nemes testvéregyház felé, a mely most nagy halottját siratja ós várja vissza, és kérjük vele együtt a Mindenhatót, hogy támasszon mindenütt búcsúzó vezérek helyére méltó utódokat! P. RÉGISÉG. Adalékok a foktői vallásüldözéshez.* Szegény Horváth Ferencz foktői prédikátor menekülni kivánt szorongatott egyházából máshova, ha lehet. Fájt látnia, hogy miként csábítják folyvást híveit, s lesznek azok, hitüket megtagadva, egymásután pápistákká, bizonyos jezsuita-misszionárius machináczióira, a ki a foktőiek kitérítésére felhasznált minden eszközt, hogy azokat megfélemlítve, kétségbe ejtse, lakhelyükről és vagyonukból kizavarja. Némelyeket megkínoztatott, másokat mézes szavakkal simogatott; bűnösöket idegen pénzen megszabadítással vagy büntetésüknek kegyelemből elengedésével biztatott, s az 1763-dik évben nyolcz asszonyt — a kiket a foktői biró megszeplősített — házasságszerzéssel szédített meg stb. Ily dolgok látása sürgeté távozásra a prédikátort; s midőn már hiábavalónak látszók az érsek haragjának lecsendesítésére minden igyekezet: Szeremlére rendelte őt a superintendens, a mibe az érsek is beleegyezett. A foktői esküdtek közül megvasaltatott az érsek némelyeket ós börtönben kínoztatott. Néhány hó múlva, a superintendens könyörgésére, visszaadta ugyan szabadságukat, de az eskiidtségből kihányatta őket s apostatákat tétetett helyükbe. Minden igyekezettel azon volt, hogy kétségbeejtse a szegény reformátusokat, s a pápistákká letteket a maga híveível összekeverve, pápistákkal házasíttatt-a össze. Fofő eszköz volt e dologban a dalmata Csernovics kanonok," Koncsek praefektus és a jezsuita misszionárius. Hasztalan volt ezeknél minden könyörgés. Magához az érsekhez fordult annálfogva a superintendens a következő levéllel: Nagyméltóságú gróf, főtisztelendő Archi-Praesul! Kegyelmes úr, Uram! * Az erre vonatkozó elŐzö aktákat 1. a lap 1906. évi 755., 786. és 802, hasábjain. Szerk.