Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-04-21 / 16. szám

Adja Isten, hogy a hány ref. egyházmegyéje van nagy Magyarországnak, annak lelkészei, ha többet nem, de legalább annyit e fontos kérdésben határozzanak, mint mi határoztunk F.-Borsodban. Akkor lesz föltétlenül országos egyesület is, napilap is, mely bizonyára új életet és erőt fog vinni mindnyájunk csüggeteg szivébe! Kápolna. Szuhay Benedek. KÜLFÖLD. Az amerikai magyar ref. egyházak jövője. II. Volna azonban még egy terve Kalassay S. lelkésztársamnak, a melyet nem lehet figyelmen kivül hagyni. Ez az: „hogy az idehaza képzett, lelkészek haza pályázhatási joga biztosíttassék, az ott képzett lelkészek oklevelei kellő vizsgálatok után érvényeseknek ismertessenek el". A tervnek első része jogos és biztosíttatott is a konventi elnökségnek 1906. évi okt. 5-én kelt 493. sz. alatti intézményével, mely az 1902. évi májusban tartott konvent 43. sz. 12. pontján alapul, hogy a kipályázó lelkészek a konventi elnökség elbocsátója nélkül nem foglalhatnak el lelkészi állást odakint; viszont a haza pályázók csak a konventi elnökség ellenjegyzésével ellátott minősítéssel bocsáthatók pályázatra. Ezt tartom én is helyesnek, s ez a jog ki van terjesztve mindazokra, a kik csatlakoznak. Tessék ehhez alkalmazkodni az itthon képzett amerikai lelkész uraknak, mert csak az itthon képzettekről beszélhetünk. S vájjon nem vall-e a hazai egyház gondoskodó szeretetére az, hogy jótéteményét, a mely tulajdonképen 1905. év július 1-jéhez volt kötve, kiterjeszti még ma is azokra, a kik az elhagyott szülei hajlékba belépnek ?! Arról azonban, hogy a kint képzett lelkészek velünk hasonló minősítésben részesüljenek, s oklevelük a mi hazai oklevelünkkel egyenlően érvényesíttessék, a ki ismeri az amerikai lelkészképzést, még csak hallani sem akarhat, mert ez egyenlő volna az apagyilkossággal. Teljes tisztelettel viseltetem a külföldi lelkészképzés iránt, de csak Európa határain belül. Az amerikai magyar ref. lelkészképzés iránt azonban nem, s hogy miért nem, azt is indokolni fogom, Kalassay lelkésztársam is jól ismeri ezt, és épen azért nem is tarthatja komolyabb tervnek említett kívánságát. 0 előtte is, ép úgy, mint előttem, ismeretes az az ú. n. „belső elhivatás megnyilatkozása", a mely az Amerikában képzett Timotheusokat a lelkészi pályára vezeti, kik megunva az egyéb foglalkozásokat, felvétetik magokat egyik vagy másik theol. szemináriumba. És kérdem, lehetnének-e velünk egyenlő minősítéssel az olyanok, a kik minden előképzettség nélkül, egyik a presbiteriánus, másik a ref., harmadik a kongregaczionalista, negye<iik a baptista theologiákon 1—-2 év alatt, úgy, a hogy szerzik meg azt a képesítést, melyért mi itthon 12 évig küzdünk? Azután, ha az ilyen baptista, avagy presbiteriánus szellemet beszívott atyafi itthon pap lehetne, szemforgató álkegyességével baptistává és tudja Isten, mivé nem tenné, nemcsak saját gyülekezetét, de megmételyezné azon vidék összes reformátusságát. És hogyan is lehetne ott jó református magyar papokat képezni, a hol nincsenek magyar tanárok? A ki van, az az egy is pápistából vedlett reformátussá. Nevelhet-e az ilyen jó magyar reform, lelkészt ? Lehet-e ott szó magyar lelkészképzésről, a hol a magyar prot. egyháztört., egyházjog és liturgika stb. ismeretlenek, mert azokat még a tanár úr sem ismeri. Az ilyen lelkészképzés s erőszakkal magyar ref. lelkésszé tevés ellen Harsányi Sándor hömesteadi lelkész társam már 3 évvel ezelőtt felemelte tiltakozó szavát, épen az Amerikai Reform. Lapjában. De ha az ilyen lelkészképzés ellen nem is, de a velünk egyenlő minősítés ellen minden hazai lelkész tiltakozni fog; mert utóvégre Kálvin palástja nem olyan köpönyeg, melyet mindenki viselhessen. Ezekből kifolyólag Kalassay S. lelkésztársam felszínre hozott tervezetét csak az esetben fogadhatnók el, ha az amerikai theologiákon magyar tanszéket állítanának fel, itthon képzett tanerőkkel, a kik kellő theol. tudással rendelkeznek s vezethetik a kellő előképzettséggel bíró ifjakat a theol. tudományok gyönyörűséges mezején. Ilyen férfiak pedig vannak néhányan az ott működő lelkészek között, a kiknek egynémelyike erős theol. tudással rendelkezik. És ha az amerikai missziók olyan gondoskodó és önzetlen szeretettel viseltetnek a kivándorlott magyar protestánsok lelki élete iránt, hát tegyék lehetővé az alapos lelkészképzést és alkalmazzanak theol. szemináriumaikban az ottani ref. lelkészek közül tisztességes fizetéssel óraadó tanárokat, mert csak is így és ezáltal oldható meg, s nem a csatlakozással, az amerikai magyar lelkészképzés kérdése. És majd csak az ilyen, velünk egyenlő készültségü lelkészek bocsáttassanak hazai egyházba pályázásra. Vagy ha ez kivihetetlen az amerikai missziók részéről, tessék az egyházakat átbocsátani, hogy a liazai egyház gondoskodjék tovább is hívei, fajrokonai lelki életéről. Jelenben csakis azon két amerikai készültségü lelkészt minősíthetjük becsatlakozás esetén, a kiknek egyike a pesti theologián végzett 1 évet, s a másika a debreczeni theol. akadémián 2 évet; de ezeket is csak olyan feltétel alatt, ha a különbözeti tantárgyakból, valamelyik hazai theol. vizsgáló bizottság előtt, a lelkészi minősítéshez szükséges vizsgákat sikeresen leteszik. De azokat, a kiknek sem belső elhivatásuk, sem előképzettségük, sem rátermettségük nincsen a lelkészi pályára: nem hogy itthon minősíteni, de általános becsatlakozás esetén még oda kiint sem lehetne alkalmazni, hanem helyüket hazai készültségü lelkészekkel kell betölteni. És még egyre leszek kíváncsi — természetesen az általános csatlakozás esetén — hogy Kalassay lelkésztársam milyen állásponton van, és a hazai egyház milyen eljárást alkalmaz arra a lelkészre nézve, a ki itthon lelkészi minősítését elvesztette, hivatalvesztésre ítéltetett