Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-04-21 / 16. szám

Más dolog a szabad vallásgyakorlat tekintetében való egyenjogúság és viszonosság, s más az állami támogattatásban való egyenlő elbánás. Egy modern államban szabad vallásgyakorlatot, egyenjogúságot és viszonosságot nyerhet minden vallásfelekezet, a mely hit- és erkölcstanában semmi olyat nem tanít, a mi a közerkölcsiségre és az állami rendre nézve veszedelmes lehetne. Mint bevett felekezet megnyerheti az állami jogvédelmet s intézményei kiképzésében és fentartásában az állami hatalom külső támogatását. Ebből azonban még egyáltalában nem következik az, hogy ha az állam jónak látja valamelyik felekezetet anyagi támogatásban is részesíteni, akkor a jogi egyenlőség és viszonosság alapján, minden többi, törvényesen bevett felekezet aránylagosan egyenlő anyagi támogatást követelhessen. E kettőnek az összefoglalása, illetőleg összezavarása igen könnyű, s a tapasztalat azt mutatja, hogy ez meg is történt az államsegélyezés körében, nyomorúságára, veszedelmére épen azoknak a felekezeteknek, a melyek épen nem szolgáltak reá arra, hogy az állani által, a melynek mindenkor támogatói voltak, megnyomoríttassanak. Boldogult Kovács Albert, a ki politikusnak, egyházjogásznak is volt olyan kiváló ember, hogy nézete kellő súllyal essék a fontba, mint tanítványa s mint tanárkollegája előtt is többször hangoztatta, hogy a helyes egyházpolitika csak az lehet, a meíy jogi tekintetben egyenlő elbánásban részesít ugyan minden törvényesen bevett vallásfelekezetet, az állami anyagi támogatás tekintetében azonban azt is mérlegeli, hogy egyik s másik törvényesen bevett felekezet mily mértékű valláserkölcsi, kulturális és nemzeti szolgálatokkal működik közre az állam konszolidálása és felvirágoztatása munkájában, és ahhoz képest nyújtja az anyagi támogatást. A legoktalanabb egyházpolitika pedig az, a mely a jogi egyenlőség és viszonosság elvét átviszi, minden megszorítás nélkül, az anyagi támogatás terére is, s a míg látszólag egyenlő elbánásban részesíti az összes törvényesen bevett felekezeteket, a valóságban a nemzetfen tartó egyházakat teszi tönkre és a nemzet és az állam ellenségeit erősíti. Nálunk, a mióta csak megkezdődött az egyházak állami támogatása, nem a Kovács Albert szerint helyes, hanem a szerinte helytelen egyházpolitika érvényesült. S ennek nyomorúságait s veszedelmeit fájdalmasan érezhetik a magyarországi protestáns egyházak, de legfőképen a református és az unitárius egyházak. Az egyenlő elbánás elve egy kalap alá szorította őket oláhval, szásszal, tóttal, rácczal, s a végeredmény az egyházi és iskolai autonomia olyan átlyuggatása lőn, hogy valósággal keresnünk kell, hol áll még fenn bástyáinkból egy-egy darab. S ha az államsegélyezésnek eddig gyakorolt rendszere továbbra is fenmarad, ha épen mi nem is, de utódaink meg fogják érni azt, hogy az autonomia, a melyre oly büszkén és lelki nyugalommal szoktunk hivatkozni, csak a türelmes papiroson van meg, de voltaképen, az életben és az államhoz való viszonyban nem maradt meg belőle semmi sem. Mi volna tehát a teendő? E tekintetben az első helyes lépést megtette már a ref. zsinat, a mikor kimondotta, hogy a ref. egyház, egyházi és iskolai szükségei fedezése körül a magyar állammal szemben támasztható igényeit nem egyedül az 1848. XX. t.-czikknek 3-dik szakaszából származtatja, hanem ama szolgálatokból is, a melyeket a magyar állam és a magyar nemzet érdekében századokon át önerején teljesített. Ezt az első lépést • azonban követnie kell a másodiknak is. S ez a második annak nyilt, önérzetes kijelentése, hogy a jogi teljes egyenlőség és viszonosság nem jelentheti egyszersmind az anyagi támogattatás körében való teljesen egyenlő elbánást; tehát, a mikor egyházunk az állam támogatását igényli, akkor joggal megköveteli, hogy a támogatás mértékének és mikéntjének megállapításánál azok a nemzeti és kulturális szolgálatok vétessenek figyelembe, a melyeket századokon át önerején teljesített. Ezt azonban nemcsak egy deklaráczióban kell kifejezni, hanem el kell ismertetni a kormánnyal és a törvényhozással is; mert csak ebben az esetben lehet elérni azt, hogy a magyar protestáns egyház nemcsak a támogatás mértékét, hanem feltételeit, módozatait illetőleg is olyan külön elbánásban részesüljön, a mely mellett mind az autonomia megmaradhat, mind pedig egyházunk és intézményeink exisztencziája biztosítva lehet. Hamar István. ISKOLAÜGY. A nem állami tanítók fizetésrendezésére vonatkozó törvényjavaslat tárgyalása a képviselőházban. Az április 10-diki ülésen, a napirend előtt Vajda-Vojvoda Sándort hívta fel az elnök a inaga igazolására. Es a tisztelt oláh honatya, sok kerteígetes és a maga mentegetése után ünnepélyesen megkövette a házat a magyargyalázó vers felolvasása, illetve annak a naplóba becsempészése miatt. A ház meghallgatta ugyan a men; tegetőzést; azt azonban teljesen kielégítőnek nem találván, a legszigorúbb eljárást alkalmazta Vojvoda úrral szemben, t. i. jegyzőkönyvi megrovásban részesítette, elrendelte a napló kiigazítását, sőt az ez ügyben tartott zárt ülésen egyenesen azt a véleményét fejezte ki, hogy a magyarfaló oláh le fogja magára nézve vonni a követ-