Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-13 / 2. szám

romokat látjuk s csak később fogjuk látni a nagy űrt, a melyet <3 maga utána hagyott. Fájdalom, az <5 földi élete az örökkévalóság határkövéhez érkezett, előbb, mint ő maga, szerettei, munkatársai sejthették volna, és itt a határkőnél, a fájdalomtól leveretve, de egyszersmind csodálkozva kérdezzük, hogy mi vezette Hegedűs Sándort egész életén keresztül, hogy annyi nagy és jó munkát végezni bírt és pedig jól és fényes sikerrel? Mi buzdította és lelkesítette, hogy el nem fáradott és el nem csüggedett, hanem minden jó dologra, a mibe fogott, volt Ideje, hogy azt elvégezze? Mi adott tehetségének, törekvésének, akaraterejének szárnyakat, segítséget, hogy az egyszerit erdélyi nemesi család sarja, a kolozsvári kollégium korán árvaságra jutott szegény növendéke, munkával és szorgalommal felemelkedjék az egyházi és társadalmi élet legelső és valódi hivatottsággal biró vezérei közé, hogy mind az egyházi, mind a világi téren beteljesedjék rajta az írás ama szava: a ki győzedelmes leszen, azzal azt mívelem, hogy oszlop legyen az én Istenemnek templomában és onnét ki nem jön és arra írom fel az én Istenemnek nevét. Ezen kérdésekre a feleletet nem találhatjuk meg másban, mint azon, az ő egész életét, minden tevékenységét átható, a földi érdekek fölé emelkedni tudó magasabb, eszményiebb, igaz keresztyén felfogásban és érzületben, a mivel kezdett, folytatott és végzett ő minden munkát, irányítója levén, szivében kitörülhetetlenül élvén a nagy apostölHHk azon nyilatkozata: Nekem pedig mind életemben, mind Italálomban nyereségem a Krisztus. Ezt a nyereséget kívánta ő megszerezni az élet mindazon viszonyai között, a hova az isteni gondviselés állította. Tudta, hogy az egyház, a haza közjavának hivatott és igazán hasznos munkása csak úgy lehet, ha Istentől adott kiváló szellemi tehetségeit megfeszített szorgalommal kiműveli. Ezért a tudomány és ismeretszerzésre fordította minden idejét ifjú korában és később is, a mivel csak rendelkezett, hogy a gyűjtött lelki kincsek segélyével építhesse az Istennek házát, terjeszthesse Isten országának határait, a melynek szegletköve a Krisztus, és mozdíthassa elő édes magyar hazánk javát;

a melynek öröme és bánata, jó- és balsorsa a legbelsőbben össze van kapcsolva evangéliomi egyházunk történetével, annak lelkiismereti és önkormányzati szabadságával/ a melyben nyilatkozik meg az igazi krisztusi szellem, a világosság, igazság, szabadság és szeretet országának alapja és biztosítéka. Ezt szolgálta Hegedűs Sándor egész életében: nyeresége volt a Krisztus. Egész életében szeme előtt tartotta Hegedűs Sándor az apostolnak amaz intését: amíg időnk vagyon, mindenekkel jól tegyünk, kiváltképen pedig a mi hitünk cselédeivel. Azért, bár mindenütt, a hol csak arra módja és alkalma volt, szolgálta, pártolta a jó ügy éket, igyekezett a közművelődést minden irányban támogatással, áldozathozatallal előmozdítani, az általános emberi nyomort, szenvedést és tehetetlenséget a könyöriilet és jóakarat által enyhíteni és megszüntetni: legkiválóbb erőit mégis arra fordította, legbuzgóbb törekvését arra irányozta, hogy az ő hatásos, áldásos közreműködése által evang. ref. egyházunk kiilsŐ és belső életét erőssé, virágzóvá, szellemi és erkölcsi tekintetben minél bensőbbé ós gyümölcsözőbbé tegye. Az ő vallásossága, ev. ref. egyházunk iránti ragaszkodása nem színmutatás, nem is megszokás, nem is út és eszköz volt más czélok elérésére, hanem Isten iránt igaz szeretet, a Krisztusban való lelki élet, a mely az ő nemes szívét izgatta, hevítette, munkára, áldozatra, tettre buzdította és lélektől megihletett ajkaira adta az Isten igéjét, abban az alakban, a melyben az világító fény, melegítő tűz, gyújtó láng, építő ós alkotó erő és mint sebesen zúgó ár ragad magával másokat, a közönyösöket, a kishitűeket, a kételkedőket; a mely nem tekint az utána levőkre, hanem csak az előtte valókra, a nagy, a magasztos czélra, mely e szent érzésben foglaltatik össze lelkében: hogy neki mind életében, mind halálában nyeresége a Krisztus. A haza, az egyház, a közügy e hű szolgája azonban nemcsak a közügyek terén törekedett arra, hogy nyeresége legyen a Krisztus, hanem arra törekedett magán- és családi életében is. Mélyen szívébe véste az apostol intését: Valaki az övéiről, különösen az ő háza népéről gondot nem visel, az a hitet megtagadta és a hitetlennél alább való. Tisztelnünk kell az emberekben a nagy szellemi tehetséget, a bölcseséget, a sokoldalú és kiváló műveltséget, jelleinerőt minden téren, magában is; de igazán nagy, kiváló embernek mégis csak azt tekinthetjük, a kinél ezeket a feddhetetlen erkölcsi élet egészíti ki. A feddhetlen erkölcsiségnek pedig melegágya, táplálója és egyúttal próbaköve a tisztes családi élet, a melyben a család tagjait az állandó benső szeretet csatolja össze, a kik mindig önzetlenül osztoznak egymás örömében és bánatában, a hol minden tag kész az önmegtagadásra, sőt az önfeláldozásra is, a többiek jólétéért, boldogságáért. Hegedűs Sándor betöltötte mindazon kötelességeket, a melyek egy család fejére és egy jó családapára várnak, oly mértékben, a mint az gyarló embertől kitelhetik. Betöltötte először abban a családban, a melyben született, a melyben korán árvaságra jutván. 0, mint legidősebb testvér vette fel az özvegy édes anya és a számos ifjabb testvér gondját. Betöltötte abban a családban, a melyet az isteni gondviselés az ő jóságából adott neki, mondhatnánk, Istenben bizó hite, jó szíve, nemes törekvése jutalmául, a melyben 35 évi boldog házassági életet tölthetett hü neje, hálás gyermekei, kedves menye, veje, unokái szeretetében s ragaszkodásában. Itt, e körben kereste és találta is fel ő igaz boldogságát; jó és nemes szíve ezt a kört tekintette reá nézve Isten legnagyobb áldásának, s vallásos lelke ebben szemlélte minden fáradozásának Istentől adott bőséges jutalmát. Mint a keresztyén családapák mintaképe, a midőn beteljesedett rajta az írás szava: meglátod gyermekidet te asztalod körül, rendben mint olajvesszőt, kikben szíved örül, — ezért a nagy jóért