Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-04-14 / 15. szám

ISKOLAÜGY. A nem állami tanítók fizetésrendezésére vonatkozó törvényjavaslat tárgyalása a képviseló'házban. A törvényjavaslat tárgyalása, a húsvéti szünet után, f. hó 4-én vette kezdetét a képviselőházban. A javaslat ellen már a húsvéti szünet előtt is folyt a nemzetiségi agitáczió. A szünet alatt pedig egymást érték a nemzetiségi népgyűlések, a melyeken a képviselőház nemzetiségi képviselői és a nemzetiségi egyházak papjai, tanárai és tanítói vitték a vezető szerepet. Nem csoda tehát, ha a javaslat tárgyalásánál a nemzetiségi képviselők nagyobb bátorsággal, sőt vakmerőséggel támadtak a magyar nemzeti érdekeket szolgáló rendelkezések ellen, hátuk mögött érezvén a saját maguk által felbujtogatott és félrevezetett tömeget. Mikor e sorokat írjuk, néhány rövid beszédű más felszólalóktól eltekintve, szinte kizárólag csak nemzetiségi és néppárti szónokok zagyva és hazafiatlan beszédei ostromolják a javaslatot és követelik annak visszavonását. Tele a szájuk panasszal a magyar sovinizmus és a nemzetiségek erőszakos elnyomatása miatt. Pedig az a türelem, a mellyel a képviselőház beszédeiket hallgatja, s az a vakmerőség, sőt arczátlanság, a mellyel a magyar nemzetet a saját házában támadni, gyalázni merik, a legvilágosabb bizonyítéka beszédeik hazugságának. A hazugságok azonban, bármily orczátlanul lépnek is fel, csak hazugságok maradnak s a javaslatból törvény leend. A javaslatot Vertán Endre előadó ismertette s ajánlotta elfogadásra. Hozzá legelsősorban Molnár János apát, néppárti képviselő szólalt hosszabb beszédben. A javaslatot még általánosságban sem fogadja el, mert sérti az egyházi autonómiát és burkoltan az iskolák államosítására törekszik. Molnár János beszéde után gr. Apponyi Albert szólalt fel, a helyzet tisztázása végett. Molnár felszólalása azt a hiedelmet kelthetné, mintha a magyar r. kath. főpapság elvileg ellene volna a javaslatnak. Ez nem úgy van, mert a főpapság elvileg nem ellenzi azt, csupán oly változtatásokat kiván, a melyek a javaslat alapelveit nem sértik. Erre a felszólalásra Molnár apát úr igen különös riposztot adott, azzal a kijelentéssel, hogy ha a magyar püspöki kar azt a véleményt adta is a javaslat felől, a mit a miniszternek adott, az nem jelent semmit, mert az csak az opportunizmus szüleménye; Róma azonban más véleményen van és reá nézve ez az utóbbi a kötelező. Ezzel a kijelentéssel a napilapok is foglalkoztak már, erősen tiltakozván a benne jelentkező fekete internaczionalizmus ellen ; legközelebb azonban mi is vissza fogunk térni reá, hogy a r. kath. jóhiszemű autonomistáknak s magának gr. Apponyi Albertnek is felnyissuk a szemét az ultramontán elvek és törekvések megláthatása végett. Simkó Józsefnek a javaslatot pártoló beszéde után Polit Mihály nemzetiségi képviselő beszélt s többszöri elnöki figyelmeztetés után határozati javaslatot nyújtott be, a melyben a javaslatnak a napirendről levétetését és a vallás- és közoktatásügyi miniszternek arra utasítását kérte, hogy az egyházi főhatóságok előzetes meghallgatása után egy újabb, olyan javaslatot nyújtson be, a mely csakis a néptanítók járandóságára vonatkozzék. A f. hó 5-diki ülésen Meczner Béla szólt a javaslat mellett, csupán azt kívánva, hogy az idősebb tanítókról is történjék fokozottabb gondoskodás a korpótlékok segítségével. Erős támadást intézett az oláh nemzetiségi képviselők állásfoglalása ellen, rámutatva arra, hogy míg ezek látszólag a tanítói javadalmak fokozását kívánják, addig főpapjaik a miniszterhez beadott memorandumban épen a javadalmak fokozását kifogásolják. Erre a leleplezésre Goldis László, a következett nemzetiségi képviselő szinte olyanformán replikázott, mint Molnár József, t. i. megtagadta az oláh képviselőknek az oláh püspökökkel való szolidaritását s hosszabb, zagyva beszéd után határozati javaslatot terjesztett be, a mely szerint új javaslat készíttessék az egyházi főhatóságok előzetes meghallgatásával s a javadalmi kiegészítések az évi költségvetésekbe beillesztve bocsáttassanak az egyházi főhatóságok rendelkezésére. A f. hó 6-diki ülésen Marjay Péter, ref. papképviselő szólalt fel a javaslat mellett. Azzal a felekezeti tanítók minden igényét kielégítettnek nem látja ugyan, de mégis haladást lát benne. Megérdemelt módon támadta azután Molnár apát urat, tiltakozván az ellen, hogy a magyar kultúrpolitikában bármely idegen hatalomnak, vagy épen a római pápaságnak az akarata legyen a döntő. Manojlovics szerb nemzetiségi képviselő ellenezte ugyan a javaslatot, de látszólag inkább csak pedagógiai szempontból, hangoztatván, hogy a szerbeknek nincs kifogásuk a magyar nyelv intenzívebb tanítása ellen, de azt ne követeljék, hogy a magyar nyelv legyen a nemzetiségi iskolák exisztencziájának az alapföltétele. Leitner Adolf demokrata elvileg az iskolák államosítása hívének vallotta magát; de egyelőre elfogadta a javaslatot és megérdemelt leczkéztetésben részesítette a hetvenkedő nemzetiségi képviselőket. Az ülés további érdemleges részét Popovics György nemzetiségi képviselő zagyva, csupán az idő kihúzására szánt beszéde töltötte ki. A f. hó 7-diki ülést két nemzetiségi képviselő beszélte ki: Vajda-Vojvoda Sándor és Szkicsáh Ferencz. Hogy Vajda Sándor mit beszélt, ott sem az elnök, sem a gyorsírók nem hallották, a mennyiben a nemzetiségi honatya jónak látta oly hátulról és oly suttogva szólani, hogy csak a vele egy húron pendülő nemzetiségi képviselők érthették. A mint az Országgyűlési Tudósító másnapi számából s a Vojvoda úr által beadott idézetekből kitűnt, egyebet sem tett Vojvoda úr, mint a végtelenségig czitált a javaslatból, az előtte szólottak beszédeiből s felolvasott egy olyan, a magyar nemzetet