Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-13 / 2. szám

Nyilt levél Vámbéry Ármin úrhoz. (Folyt, és vége.) Tehát állapítsuk meg a tiszta fogalmat. Tény, hogy egyedül a szabadság az alapja minden egyéni és társadalmi előhaladásnak. Akár Európában, akár Ázsiában, vagy a föld bármely részén élő nép csak úgy boldogulhat, ha egyénei a bennök levő anyagi, szellemi és erkölcsi erőket szabadon használhatják. Es ha e szabadhasználat eszközeit és czélját tiszta belátás vezérli és tűzi ki. A művelődés súlypontja mindig a tiszta belátáson nyugszik, — és két sarkpontja az értelmi és erkölcsi. Anglia, a méltán kidicsért Anglia, e két sarkpont közt tartja Indiát és minden többi hódításait. E két sarkpont közt minden szabad, de túllépni rajta nem szabad. Tehát: művelődés, tudás, bölcseség, minél több, annál jobb. De a tudás, bármennyi legyen egy főben, vagy népben, — csupán emlékezés és kombináczió. Értékessé csak az erkölcs útján lehet. A tudás: a lélek fénye; az erkölcs: annak erélye. Együtt: jóraható jellem, alkotó erő. így láttam ezt az ön életében is, írásaiban is; ebben a művében is ki-kicsillan, a melyről most szó van. Szerettem volna, ha az a lényeges fogalomzavar nem kevesbítette volna értékét, a melyet már jeleztem az egyház és vallás fogalmainál. Tisztelettel ajánlom ismételt figyelmébe a fentebbi idézeteket. Teljesen osztom azon ítéletét, hogy az egyházi dogmatizmus gonosz békója a lélek erejének, a közelőhaladásnak, és semmiféle természeti vagy társadalmi csapás nem okozott annyi pusztítást és nyomort a földön, emberek között, mint az egyházi dogmatizmus. A ker. egyház nem képez kivételt előttem se, s Isten ments, hogy szemet hunyjak a borzalmak előtt, melyek a vallásos szentség hazug és deszpotikus álarcza alatt pusztítottak. De különbséget látok az egyház és vallás között. És ha a ker. vallást, annak első tanítójában, életében, tényeiben, jellemében vizsgálom, minő más eredményt látok, mint a mi tudós büszkeségünk. Azt látom ugyanis, — és pedig ezt meglátni nem is oly nehéz — hogy a Jézus vallása és annak egyházi formája közt nagy különbség, sok helyen tátongó, sőt áthidalhatlan űr van. Leginkább az az egyház, a mely pedig tanai egyedüli letéteményeseként tartja magát, alig mutat fel valami halvány sugárt, ama tiszta fényözönből, mely Jézusban, az ő életében, halálában, egész lényében tündöklik. Joggal monda: „világ világossága vagyok /" Azért kérdezem ismét egész tisztelettel: Mélyére hatolt Ön a Jézus jellemének ? Mert a Jézus jellemének alapvonása épen az a tiszta és fenséges lelki szabadság, melyet Ön a kultura megteremtőjeként jelez műve minden lapján. A Jézus jelleme a tiszta belátáson, mindenféle előítélettől ment őszinte testvéries érzésen, a jó és igaz iránti törhetlen ragaszkodáson s ezek diadalában vetett élő reménységen, a szellem és szellemi élet mély becsülésén, — szóval a Jézus jelleme az emberiség egyetemes istenfiúságán nyugszik. S még egy, a mit annyira megrontott és meghamisított az egyház: az a vidám, gyermeteg kedély, mely az örök jóságban vetett föltétlen hitből származik és táplálkozik. És minden szava, minden lépése, minden föltétele, egész élete, halála, ezen egyetemes isteníiúság ténybeli igazolása. Ezek mind így vannak a bibliában. Hogy az egyházban nem mind így vannak, azért azon egyének a felelősök, kik üzletet csinálnak az imádságból is, és a kik ma is Golgotára juttatnák a Mestert, aranyos kereszt és hímes zászlók alatt, szent énekeket énekelve. Mert az egyetemes szabadság szelleme, melynek egy sugára a féregnek is örömet szerez, s melynek teljessége emberi életünk egyedüli érdeke és értéke, úgy látszik, oly becses kincs, melyhez nemcsak egyesek, hanem népek is csak nagy áldozatok árán juthatnak. És épen ebben nyer fenséges értelmet a Jézus halála, mely által erre a nagy igazságra is oktat, hogy a léleknek e drága kincséért az élet sem drága, s midőn arról van szó, hogy e szabadságot megszerezzük, akkor az élet se jöjjön számításba. Erre a Jézus tanít minket, nem bölcsészi szép elméletekkel és csengő frázisokkal, hanem élő tettekkel. Es bizony hamis világításba helyezi a krisztiánizmust az a tudós molla, a kitől idéz Ön, műve 330. lapján ekképen: „Egyház és állam szövetségesek voltak a ker. Európában s a nép alávetése volt mindkettőjök politikája. És vájjon milyen állapotban vannak az olyan papos országok, mint Spanyolország? Igaz ugyan, hogy a mollák szövetségesei a mohammedán zsarnokoknak, de papság szerencsére nincs az izlámban. Ha Európa tudott czivilizálódni és előrehaladni a keresztyénség lehetetlen dogmái daczára, nagy reményünk lehet nekünk is az ázsiai mohammedánság újjászületésére, mert az izlám dogmái sokkal kevésbbé ridegek és sokkal kevésbbé akadályozzák a haladást, mint a keresztyénségéi". A tények ellen nem lehet okoskodni. A keresztyén Európa művelődött és művelődik. Daczára ?? Nem daczára, hanem mert keresztyén! Engem a világtörténet arra tanított, hogy az az európai kultura, melynek nyomait keresi Ön a keleti népek mai életében és a mely európai kulturát Ön is életképesnek, hasznosnak, az emberi élet föltételeivel összhangzónak tart: az a kultura a krisztiánizmus talajából táplálkozik. Mert bármily romlott formája legyen is egyik-másik ker. egyháznak, abból a bibliai kovászból mindig volt benne valami, mely az elnyomott lelki erők arravalóságát erjedésbe hozta. Tehát az európai kultura azóta létezik, mióta a Jézus után halad Európa, s csak annyiban létezik, a mennyiben 0 utána halad, s e kultura ereje és hatékonysága szintén a Jézusból táplálkozik.