Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-03-24 / 12. szám

S hadat izen Athanáz Áriusnak . . . Igazukat sok századok vitatják — S Renánok útján jaj, mi lett belőled ?: Bírák kezében elveszett Igazság. És napról-napra megfeszítnek újra, Pogány mezőkön, — oltárkép alatt . . . S ki ajkain hord másokat tanítván : Szívében egy nap százszor megtagad. De nincs-e, a ki vallást tenne rólad, Hol a kipróbált hű pásztorsereg? . . . Félvén az ártól ott a „felső házban" Vigasztaló Szentlelkedért eped . . . Oh Krisztusunk, jelenj meg újra köztünk! Sötétedik már: légy napunk az égen, Aczélozója tompúlt fegyverinknek, — Bizonyságunk a hitlenek szemében! Oh Krisztusunk, jelenj meg újra köztünk! — Vár a felszegzett új latrok sora, — Két ezredév bűnének garmadáját Elmossa-e egy újabb Golgota?! S ha — véred által — végkép győz az Eszme ! Ha minden szívben diadalt aratsz !! ... Oh Krisztusunk! ki voltál tegnap és ma: Te mindörökre ugyanaz maradsz! (Bábony.) Baja Mihály. BELFÖLD. A ref. zsinat Vll-dik ülésszaka. A zsinat, mint már jeleztük, csak ülésezése második napján fogott a szőnyegen volt ügyek érdemleges tárgyalásához. A napirend szerint az énekeskönyv reformjának a kérdése került szőnyegre, a kiküldött bizottság javaslata kapcsán. A bizottsági javaslatot, a melynek alapelveit lapunk f. évi 7-dik számában már közöltük, dr. Baltazár Dezső terjesztette elő. Előadó beszédében hangsúlyozta, hogy a próba-énekeskönyv négy kerület tetszését egyáltalában nem nyerte meg s az ötödik kerületnek is voltak kifogásai ellene. Azt tehát, úgy, a mint összeállíttatott, életbe iéptetni nem lehetett. A kerületek aggodalmai főként abban csúcsosodtak ki, hogy a próba-énekeskönyv olyan változtatást jelent, a mellyel a gyülekezeteket megbarátkoztatni egyáltalában nem lehet. A bizottság ennek következtében konzervativebb álláspontra helyezkedett, a mikor felveendőnek tartja mind a 150 zsoltárt, mind az 52 katekhizmusi éneket, a szövegigazítást csak a legszükségesebb esetekben javalja s a régi dallamoknál a chorál-méret megtartását ajánlja. A tiszteletreméltó konzervativizmust becsülöm én is, becsülöm főként a bibliánál és az énekeskönyvnél; mindennek daczára is azonban úgy látom, hogy a zsinati kiküldött bizottság, a mikor azt javasolta, hogy „a magyarországi és erdélyi énekeskönyv felveendő darabjai lehetőleg változatlanul hagyandók ; csak a legérzékenyebb szükség esetén, az értelmet zavaró, avult vagy ízlést sértő helyek és szavak változtatandók", túlságosan konzervatív volt s útját vágta annak a lehetőségnek, hogy a határozottan zsidós s istenfogalmukban, a pogányok iránt való érzelmeikben a keresztyénségtől messze távol járó zsoltárok a keresztyén istentisztelet felséges himnuszává alakíttassanak át és a száraz dogmatikát tanító katekhizmusi énekekbe egy kis lélek öntethessék. Volt a bizottság eredeti javaslatának a dallamokra vonatkozólag is egy pontja, a mely énekeskönyvünk nemzeties irányban fejlődésének kerékkötője lett volna, a mennyiben mereven ragaszkodott a chorál mérethez és a ritmusos mérték alkalmazását kerülendőnek ítélte. Ez a pont azonban, Szügyi József előterjesztésére, kedvezőleg módosult a zsinat elé terjesztett javaslatban, a mennyiben, legalább az új dallamokra nézve, megengedhetőnek jelezte a bizottság, az egyházias komolyság mellett, a magyar nemzeti jelleget is. A bizottsági javaslat ilyetén konzervativizmusa felszólalásra is bírta azokat, a kik a radikálisabb reformnak voltak a hívei. Legelső sorban Kérészi Barna tört lándzsát a próba-énekeskönyv mellett s kifogásolta a bizottság javaslatát. P^nekeskönyvünk, zsidós zsoltáraival, a jó ízlést sértő kifejezéseivel, elavult nyelvezetével és verselésével teljesen megérett szerinte a mélyreható reformálásra. Attól, hogy a mélyebbreható reformmal megalkotandó új énekeskönyv nem találna népünk között elfogadtatásra, vagy hogy épen zavart támasztana, nem fél, mert próba után, tapasztalatból mondhatja, hogy a nép ott, a hol megismertették vele a próba-énekeskönyvet, nagyon szívesen fogadta azt. Határozati javaslatot terjesztett tehát be, a mely szerint mondja ki a zsinat, hogy a bizottság munkálatát mellőzve, a próba-énekeskönyvet elfogadja és a konventet utasítja, hogy az egyes darabokon a még szükséges változtatásokat megtéve, intézkedjék az új énekeskönyv mielőbbi közrebocsájtása iránt. Czinke István a bizottság javaslatával az énekeskönyv körül eddig végzett összes munkát semmivé téve látja. A reformra feltétlenül szükség van, mind istentiszteletünk szépsége, mind vallástanításunk sikeresebbé tétele, mind a fejlettebb ízlésű közönség visszahódítása szempontjából. A reformot azonban ő sem kívánja akként keresztülvinni, hogy a régi énekeskönyvből tabula rasát csináljunk. Barátja a tiszteletreméltó konzervativizmusnak; de a bizottság javaslatát már túlságos konzervatívnak tartja. Az új énekeskönyv megalkotásánál alapul a próba-énekeskönyvet kellene venni s nem ragaszkodni az összes zsoltárok és katekhizmusi énekek felvételéhez, mert hiszen épen az ezekkel való elégedetlenség volt a reform indító oka. Határozati javaslatot terjesztett be ő is, a melyben középutat igyekezett tartani a próba-énekeskönyv radikálizmusa és a bizottsági javaslat konzervativizmusa között és a konventet az új énekeskönyvnek 1908. decz. 31-ig elkészíttetésére kérte utasítani. Gróf Degenfeld Lajos a bizottság javaslatát pártolta és nem épen szerencsésen argumentált az ó-testamentumnak általunk is elismert tekintélyére hivatkozással, a zsoltárok zsidós szelleme meghagyása mellett. Nem szerencsésen, mert egészen más dolog az, hogy az ó-testamentumot, mint az isteni kijelentés hordozóját szent könyvünknek tekintjük, s más az, hogy a zsoltárokat sokszor keresztyéntelen szellemükben meghagyjuk. Az ó-testamentumból igenis veszünk textusokat; de nem azokat, a melyekben tökéletlen istenfogalom, vagy keresztyéntelen érzés nyilatkozik, vájjon mi szükség tehát, hogy éneklésünkben meg Istent henotheoszként