Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-03-10 / 10. szám

Iáknál alkalmazott tanítók községi vagy felekezeti iskolához átvétetnek, a jelen törvény 2. §-ában megállapított alapfizetésen felül az egész szolgálati idejük után, de legfeljebb 1893. év október 1-től kezdve a 3. §. értelmében megállapítandó korpótlék élvezetébe lépnek. 36. §. A jelen törvényben foglalt rendelkezések a tanítónőkre épen úgy alkalmazandók, mint a tanítókra. 37. §. Azon esetben, ha akármilyen jellegű népiskolánál alkalmazott tanítónő más helyre férjhez megy, állásáról lemondottnak tekintendő. 38. §. Jelen törvény 1907. évi július hó 1-én lép életbe, az abból eredő költségtöbblet 1907. évre az állami költségvetés XXL fejezete, 20. czímének terhére számolandó el. A vallás- és közoktatásügyi miniszter felhatalmaztatik, hogy a pénzügyminiszterrel egyetértŐ-leg azoknak a nem állami tanítóknak, a kik fizetésük kiegészítésére eddig is államsegélyt nyertek, már az 1907. év első felében is az e törvény alapján ugyanez óv második felében nyerhető segély terhére és abba beszámítandó előlegeket adhasson. 39. §. E törvény életbeléptével az 1893. évi XXVI. t.-cz. egész terjedelmében, valamint az 1897. évi XVIII. t.-cz. 4- §-ának utolsó pontja hatályát veszti. 40. §. E törvény végrehajtásával a vallás- és közoktatásügyi miniszter és a pénzügyminiszter bízatnak meg. TÁRCZA. Álom és való. — Szózat az énekügyi bizottsághoz.* — Én, ki néktek atyátokfia is vagyok és társ a szenvedésben, lélekben elragadtattam vala és hallék hátam megett nagy szót, mintegy trombita szavát, mely ezt mondja vala: írd meg, a melyeket láttál, melyek most vágynák és ezután következnek. Ezek után látám és ímé egy megnyilatkozott ajtó vala a Gyomabéliek temetőhelyén és nagy sokaság közelget vala annak koporsójához, ki a magyar éneklés mesterségének újra találója volt. És tekintém, mikor megérkeznek vala a kőhöz, mely a koporsóra helyheztetett. Állaták azután a kőhöz Dánielt, kit a Komornyikok fejedelme Baltazárnak neveze. És kótákból csinált koronát tőnek az ő fejébe. Es hallék énekszót, mint sok vizeknek szavokat és haliám hegedősöknek szavokat, kik az ő hegedűjökkel, mintegy orgonán hegedülnek vala. Melyeket midőn meghallott volna az aluvó mester, megmozdula koporsójában. És látám, hogy a kő elvétetett volna és előjőve a koporsóból, ós lőn nagy csendesség. Ezután szólott és mondá: „Én a magasságban Sztárai, Batizi, Farkas András, Dézsi és más magyar papok és iskolamesterek társaságában, az atyafiakkal, a kicsinyekkel és csecsszopókkal magyarul énekelek, szolgál* Ezt a humorosan komoly czikket egyik kiváló egyházi zenészünk kezéből kaptuk. Humoros elemén mosolyogjunk; komoly eleme miatt pedig ne haragudjék meg senki, azok közül, a kikre vonatkozik. Szcrk. ván éjjel és nappal annak, a ki ül a székben. A ti énekléstekben pedig még most sincs magyar érzés és lélek. Nemde, nem hiába éltem a földön? Miért jövétek?" Szólott és száját bézárolta vala. Tekinték a sokaságra ós hallám a sok nyelveket, melyek magyar ritmust, chorálmértéket beszéltek vala, de meg nem érthetém. Dániel pedig megnémula és lőn mint egy holt. Nagy, sok idő eltelék, míglen megcsendesednek vala és egy szó hangzék, mely ezt mondja vala: „Mi is magyarul akarnánk énekelni e gyarló testben, mindazáltal chorális singgel mérten. Annak sem mondunk ellent, hogy úgy énekeljünk, mint most a nép énekel, de abba magyar érzést kívánunk béplántálni, hogy a só meg ne ízetlenüljön. Dániel azonban nem engedi vala és azt állítja vala, hogy Gergely éneklése volna nekünk való. Tégy ítéletet közöttünk, hogy ne légyen háborúság." „Fiaim! — mondá az Énekmester — hallgassuk meg Gergelyt." És látám, mikor mintegy köd ereszkedik vala a föld színére és a homályosság mindegyre egybeszorula, mindaddiglan, hogy egy főpappá lőn, kinek fejében hármas korona vala ós mondá: „Hallottam, miért háborogtok a ti szívetekben. Eretnek tudományt hirdet, hiszen és vall Dániel. Az én éneklésem mind e mai napiglan fenmaradt vala. Azonmódon énekelnek az én papjaim az oltárnál az én énekeskönyvemből, mely nevemről neveztetik saecula saeculorum. Ti pedig nem azt, nem is úgy énekeltek. Apage Satanas!" Szólott és mint füst és pára eloszlott a levegő-égben, és nem ösmeré többé őt az ő helye. Megbúsula azért az Énekmester és monda Dánielnek: „Te Izráelben mester vagy, és ezeket nem tudod-e ? Hol van a másik tanúbizonyság?" És látám, mikor lőn az égből, mintegy ív, mely helyheztetett a felhőkben és annak egyik lába a Kárpátok fehér fejére lépett vala, másik lába az Adria vizeiben fürdik vala. És annak az ívnek közbülső helyén, a csodálkozó sokaság előtt, jelenésben láttaték vala egy püspök, kinek kezében pásztorbot vala és a nap színeibe öltözött vala, és mondá: „Tudom a ti dolgaitokat, de ti keveset tudtok rólam, arról pedig semmit, hogy mi módon énekeltem én Milánóban. Halljátok meg földi lakosok nagy sokasága, melyet senki meg nem számlálhatna, minden nemzetségből, ágazatból, népek és nyelvek közül. Ott voltam a görögök, latinok szöveg- és dalköltészetében, és még sem voltam az! Ott vagyok minden nemzet dalaiban, és még sem vagyok az! Ott vagyok a nemzetközi zenében, mint a világegyetem hangzatában, és még sem vagyok az! Ott vagyok a rómaiak és görögök sok szertartási és minden nép énekében. Ott vagyok mindenütt, hol a teremtő és alkotó ész és ihlet rendet, szabályosságot létesít, mint ott vagyok a szivárvány színrezgésének törvényeiben, és ott vagyok szívetek verésében. Színt és életet a dalköltészet tőlem vesz s általam a dal a nemzeti színek kiválasztása által nemzetivé lesz. Ott