Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-03-10 / 10. szám

is -együtt haladhatunk-e vagy pedig- utaink elválnak egy mástól. A ref. papok kongresszusa 1906. nov. 22-én megtartatott. Hogy mik történtek az előző estén megtartott értekezleten, majd magán a kongreszszuson, leírtam a lap mult évi 49-dik számában, örömömet fejezvén ki a felett, hogy az értekezleten a higgadtabb s nem a turbulens elem véleménye válván általánossá, a ref. lelkészegyesület eszméje helyes útra terelődött. Az értekezletnek, pusztán mint laptudósító, csak hallgató résztvevője voltam. Eszmecseréiben részt nem vettem, annak irányítására sem nyiltan, sem titokban be nem folytam. Szerepet, tisztséget rajta nem kerestem, annyival kevésbbé, mivel véleményem és a „kongresszus" összehívását sürgetettek véleménye lényeges pontokban tért el egymástól. A mikor azonban „az előkészítő értekezlet" az általam helyesnek ítélt útra tért s a 12-es előkészítő bizottságba engem is jónak láttak, minden ellenmondás nélkül, felvenni, majd a 12-es bizottságban dr. Székely Józseffel együtt engem küldeni ki az alapszabálytervezet elkészítésére: nem kívántam tiltakozni sem egyik, sem másik ellen, abban a meggyőződésben élvén, hogy szolgálatommal hasznára válhatok, mind a lelkészi karnak, mind egyházamnak. Fel tehát nem toltam magam, sem pedig elveimet fel nem adtam. S most mégis mi történik? Az, hogy az alapszabály tervezet elkészítése és publikálása ntán a Magyar Szó és abban, részint saját nevük, részint álnevek alatt, részint a 12-es bizottság tagjai, részint más lelkészek részéről a legszenvedelmesebb hajsza indul meg ellenem, telve a legmegbélyegzőbb gyanúsításokkal, belegázolva nemcsak lapszerkesztői, hanem tanári és egyéni becsületembe is. Ezekből a gyanúsításokból és becsülettipró nyilatkozatokból a lap más helyén kötök bokrétát. Erre a helyre, a melyen eszméket szoktunk hirdetni, nagy elveket tárgyalni, — erre a helyre hurczolni azokat, a hely lealacsonyítása volna. Egyet azonban következtetésképen le kell vonnom belőlük, mind szerkesztői, mind tanári, mind egyéni tisztességem szempontjából. És ez az, hogy a ref. lelkészegyesület előkészítő munkájában többé részt nem vehetek és törölnöm kell az alapszabálytervezetről is nevemet. Azt hittem, használhatok vele az ügynek, ha nem tiltakozom az előkészítő bizottságba felvétetésem és az alapszabálytervezet kidolgozásával való megbízatásom ellen. Most úgy látom, hogy csalódtam, mert nyiltan azzal vádolnak, hogy elárultam az ügyet, s az a gyanú fog körül, mintha magam toltam volna fel magamat, azért, hogy ne csak kiforgassam a ref. lelkészegyesületet eredeti mivoltából, hanem ezt a lapot is annak hivatalos közlönyévé tenni törekedjem. S felhangzik a vészkiáltás, a legocsmányabb vád kapcsolatában, hogy szégyen a lelkészi karra, ha a lelkészegyesület előkészítésében egy „tanár" szerephez juthat. Ki vele tehát, mert a lelkészegyesület tagja csak parókhus lelkész lehet. Hát én mindezekből levonom magamra nézve a következtetést. Kijelentem, hogy a tervezetről nevemet törlöm, azt a magam részéről visszavontnak tekintem, s az előkészítés munkájában többé részt nem veszek. Ha az én személyein és egyházpolitikám útjában áll a lelkészegyesületnek, — szívesen visszavonulok, annyival könnyebben, mivel sem tisztségemet, sem megbízatásomat, sem nyilván, sem titokban nem kerestem. De ezzel be van-e végezve a dolog? Személyemre nézve igen. De nem lehet bevégezve a lelkészegyesületre nézve. Abban a formájában, a mint ennek eszméje az előkészítő értekezleten — ismétlem: az én minden nyilt vagy titkos befolyásolásom nélkül — kialakult, csak rokonszenvét kelthette fel mindazoknak, a kik egyházukat nemcsak szóval szeretik, de érette dolgozni is készek. Túlnyomóvá vált a higgadtabb vélemény, s a többség előtt meghajolni látszottak azok is, a kik korábban más véleményen voltak. S íme most, dr. Pályi Ede vezérlete alatt, felemelték fejüket azok, a kik a „papi" kongreszszuson ellene kívántak törni államnak, egyházi hivatalos hatóságoknak, világiaknak, és sárba, piszokba mártott tollaikkal a leginegbélyegzőbb gyanúsításokkal támadnak mindazok ellen, a kik pedig az ő megegyezésükkel és belenyugvásukkal állíttattak a mozgalom élére. Az a veszedelem fenyegeti tehát a ref. lelkészegyesület helyes mederbe tért eszméjét, hogy újból zavaros, mindent, legfőképen pedig a kálvinista papság becsületét, józanságát kompromittáló áradattá váljon. S itt van már komoly szavam a magyar ref. egyház lelkészeihez. S ez a komoly szó abban a kérésben határozódik, hogy ne legyenek közömbösek a lelkészegyesület eszméje iránt. Ne engedjék, hogy ez a meggondolatlan és minden higgadtság nélküli elemeknek domináns szerepre jutása folytán elbukjék. Ne engedjék azt, mert nemcsak a jó eszme bukik el vele, hanem elbukik a lelkészi karnak erkölcsi tekintélye is! Jöjjenek el azért minél tömegesebben a Budapesten tartandó alakuló kongresszusra és mutassák meg, hogy a magyar kálvinista papságban olyan érett higgadtság, olyan bölcseség rejlik, a melynek birtokában méltán tekinthető, nemcsak az egyház, de a nemzet és az állam szilárd fundamentumának! Az egyesület alakuló közgyűlésétől s az azon megalkotandó alapszabályoktól egyházunk legfőben-