Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-12-23 / 52. szám

Ha a mezőket vér pirosra Nem festi többé, S még a halál is mosolyog, mert Élünk örökké, — Ha megszületel a szívekben Isten Remekje, S mindenki meghajol Előtted, Hálát rebegve: Ez lesz a nap, mit minden ember Boldogau ül meg — Jövel mihozzánk szent karácsony, Áldott nagy ünnep ! Sántha Károly. A betlehemi pásztorok.* írta dr. Masznyik Endre. Valának pedig pásztorok azon tartományban, a kik künn hálnak vala a mezőn ós vigyáznak vala éjszakán nyájuk mellett. Luk. 2, 8

. Csodálatos volt Urunknak, a Megváltónak eredete, csodálatos születése; de szintoly csodálatosak amaz események is, a melyek az ő e világra jöveteléhez fűződtek, mint teszem azt: a betlehemi pásztorok, a napkeleti bölcsek, a templomi bemutatás és a betlehemi gyermekgyilkolás története. A betlehemi pásztorok bájos történetét ugyan ki ne ismerné közülünk? Ha úgy őszbecsavarodó s már ugyancsak deresedő fejjel visszagondolunk rá, vissza arra a boldog gyermekkora is, mikor először csendült meg ajkunkon az az édes nóta : „Mennyből jővén az angyalok !", mintha a szívünk újra megifjodnék, mintha rég elvesztett boldogságunk, naiv hitünk rózsás hajnala derengne köröttünk, megsiratott, eltűnt álom gyanánt. Úgy érezzük, mintha nem a mi egyébként kellemes, megszokott és bizalmas családi körünkben, hanem mi is ott a messze távol helyen s korban, odakünn a betlehlemi mezőn volnánk. Hát jól vagyon, feledjük el egy pillanatra a jelent s a léleknek sebes szárnyán, időn és téren át repüljünk el oda, arra a mezőre és lássuk meg a dolgot, a mit az Úr egykoron ott, amaz együgyű pásztorembereknek készített volt. Betlehemtől csak egy félórányi távolságra, Bet-Szauron túl, ott terül el az a mező, a hol az angyaljelenés történt. Szent hely volt az egyébként is a zsidóknak. Egykor a vitéz Boáz búza- és árpaföldjei terültenek ott el, a hol a moabita Rút, Üdvözítőnk ősanyja sajgó s/ívvel kalászt szedegetett, s a hol ugyancsak Üdvözítőnk őse, a kis Dávid, mint népes családjának lenézett és semmibe sem vett tagja, legeltette nyáját. * Készlet szerzőnek a M. P. I. T. kiadásában most megjelent „Jézus élete evangéliomi képekben" cz. müvéből. Az őshagyománynak e megszentelt mezején, talán épen azon a helyen, a hol ama mindörökre nevezetes éjszaka emlékét, a melyen a Megváltó született, szelíd olajfa-liget közepett ma már csakis egy omladozó, egyszerű kápolna romjai őrzik, rajta az „Angelus ad Pastores" rövid felirattal: ott ment végbe a világnak legfelségesebb eseménye, égnek megnyilatkozása, angyaloknak jelenése. A szent írók közül csak egy, Lukács evangélista emlékszik róla oly nemes egyszerűséggel s oly véghetetlen bájjal, hogy szinte varázslatos igézet szállja meg szivünket tudósításának puszta hallatára. „Valának pedig — úgymond — pásztorok azon tartományban, kik künn a mezőn hálnak vala és vigyáznak vala éjszakán az ő nyájuk mellett." Keleten a pásztorok a köznép legalsó osztályához tartoztak. A társadalmi életből mintegy kirekesztve, a természet ölén, a szabad ég alatt oktalan barmaikkal együtt élték le életüket. Egy szemtanú állítása szerint környezetük hatása még ma is meglátszik rajtuk. „Fejüket hosszú fekete fátyol borítja, vállukon báránybőr függ, mezítláb, vagy sarukkal, rövid tölgy- vagy eperfa-bunkóval kezükben esténkint egy sziklán nagy tűz mellett ülve őrködnek." De egy dologban azok az egyszerű pásztoremberek — talán épen azért, mert a szelíd természet, a szűz anyaföld gyermekei — mégis különbek minálunk: a társadalomból kirekesztve nem öröklik a társadalom bűneit. A szívük, durva kéreg alatt bár, jobb, nemesebb, tisztább s fogékonyabb, mint a mienk, s tekintetük a földről az égre irányul. Az ég az ő könyvük; abból olvasnak sokszor csodaszép dolgokat. A mi pásztoraink valóban olvastak. Míg az egész világ — hogy ráborult az éjszakának sűrű sötétsége — mély álomba, a bűnnek nehéz és nyomasztó álmába merült, ezek a betlehemi pásztorok már elpihent nyájuk mellett vigyázva őrködtek. Mindenki aludott, csak ők, népüknek, igen, az emberiségnek ezek a megvetett szegény pásztorai voltak ébren, s mit senki se sejtett, miről senki sem álmodott, ők az időknek jeleit figyelő hű lelkek legelőször veszik észre ama világosságot, mely keletnek egét csodálatos fénnyel bearanyozta volt. Őket az Úrnak, a pásztorok pásztorának, a megszületett Megváltónak dicsősége környülvevé, felrezzenté; nekik megnyílt az ég s hogy ijedten feleszméltek, ők meglátták az égnek angyalát és hallották szavát: „Ne féljetek, mert íme hirdetek néktek nagy örömöt, mely az egész népnek öröme lészen. Mert született néktek ma Megtartó (ki az Úr Krisztus) a Dávid városában. Ez pedig néktek a jele: Találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban." „Ne féljetek!" A hit angyalának szava ez, Isten igéje és üzenete onnan felül a magasból és örök evangéliom. Szól nemcsak ama betlehemi pásztoroknak, kik először látták a megnyilatkozott egeket, a menny világosságát és először hallották a nagy öröm angyali hírét, hanem szól minden idők pásztorainak, kik Istennek