Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-12-16 / 51. szám

szocziális munka eszközeit. Úgyis minimális az a gyakorlatiasság, a mivel az életbe kilép. Akárhány ifjú lelkészt ismerek, ki a mindennapi életben előforduló jogi dolgokban teljesen tájékozatlan, sőt olyant is eleget, a ki az egyszerű könyvvitel elvei szerint kivánt egyházi számadást sem képes összeállítani. Ha külön szocziális theologiai tanszékre nem gondolunk is, de igenis szocziális kurzusokra, a minők tartását, mint lapunk legközelebb hozta, Szőts Farkas tervezi és hirdeti, csakhogy jóval bővebben és részletesebben gondolnók. Noha kezdetnek ez is a legnagyobb elismerésünkre méltó. Arra az állításra, hogy a körvonalozott szocziális munka lelkészeinknek sok idejét veszi el, röviden azt válaszolhatjuk, hogy az nem védelmezhető. Mert ha ez a munka megengedhető, sőt hasznos és alkalmas arra, hogy a nemzetközi szoczializmus méregfogait kitördeljük vele s hogy a nálunk dúló féktelen szocziális izgatást a Bernstein által kimutatott mederbe térítsük, — úgy az ezen munkák végzésére fordított idővel nincs megrövidítve az egyház; nem kára, de haszna van belőle, nem züllés, de felvirágzás jár a nyomában. Bánffy Dezső báró harmadik állítása, mely szerint tartani lehet attól, hogy a mellékfoglalkozást folytató lelkész állásának méltóságát és tekintélyét szállítja alá és szava, egyénisége a hívek előtt súlytalanná válik, — ezt az állítást csak abban az esetben írjuk alá, ha a lelkész szent hivatásával össze nem egyeztethető munkát végez. Ha t. i. nyerészkedő, üzleti vállalkozásokba fog, ha tevékenységéből a zsebét néző kapzsiság és pénzimádás tükröződik, ha önző czélok és haszonlesés jellemzik; de ide soroljuk azt az esetet is, mikor joggal vádolható semmittevéssel, tunyasággal, vagy betűiszony-szülte szellemi elmaradottsággal. Mert ezek mind oly vétkek, melyeket másban is ostoroznia kell, és mivel még a trágyahordást és alantas gazdasági munkát is, mit egyikmásik szegény lelkésztársunk szomorú kénytelenségből esetleg végez, kevésbbé tartjuk tekintélyrontónak, mint a fent említett kapzsi, haszonleső foglalkozások végzését, vagy a dologtalan here módjára való élést. Ezek teszik valóban súlytalanná úgy egyéniségét, mint szavát. Míg az a lelkész, a ki a tanítványai lábait mosó Jézus példájára úgy akar első lenni, hogy lesz mindeneknek szolgája, kinek ú. n. mellékfoglalkozásaiból, mint a napból a világosság és melegség, árad ki az önzetlenség és közjóra törekvés, épen azzal öregbíti állásának tekintélyét, egyéniségének súlyát. A mi jogos ellenvetés felhozható, vagy a mire szomorú példák is akadnak, mindazok nem az intézmények s az érdekökben folytatott munka, hanem az egyes egyének ellen szólhatnak. Van eset rá, hogy csupa túlbuzgóságból, vagy kellő megfontolás nélkül egyik-másik lelkész merész és rosszul végződő spekuláczióba viszi bele népét azzal az intézménnyel, melynek élére kerül. Van, ki autokrata hajlamokat árul el; van, ki lobbanékony természetével, vagy túlságos érzékenységével szelet vet és vihart arat. Van, ki túlságosan szigorú és kérlelhetetlen, de olyan is, ki az ellenkező hibába esik. Ámde ilyen hibák voltak mindig és lesznek, míg emberek állanak valaminek élén. De ha p. o. elmegy a lelkész az Országos Központi Hitelszövetkezet évenkénti kongresszusára s ott a szövetkezeti élet vezetésével foglalkozó lelkésztársakkal eszmét cserél, meghallgatja tapasztalataikat, megtanulja tőlök azt, hogy munkájuk áldásos, szocziális értelemben véve profilaktikus szere a nemzetköziségnek, akkor, a miről magam is lelkészi multamra hivatkozással tanúságot tehetek, -- minden ellenvetés elhallgat ajkain s szivében és siet haza sánczot hányni, védekezni, őrt állani. Arany Gusztáv. TÁRCZA. A foktői vallásüldözés aktáiból. (Folyt, és vége.) IV. A Foktörül Koncseg * István Praefectus és Csernovics Antal Kalocsai Canonok Uraiméktúl ki üzettetett Praedicatornak Apologiája, mellyben magát menti kiváltképpen e két ellene tett Vádolások ellen. I. Hogy közönséges helyen a Gyülekezetben könyörgött az akkori ellenségnek az Prussus királynak előmeneteléért. F. — Azt tanultam én az Apostol Sz. Páltól Római Levelének 13. Részébül: minden lélek az Felső Hatalmasságoknak engedelmes legyen; mert nincsen hatalmasság, hanem Istentől, és az melly Hatalmasságok vágynák Istentől rendeltettek sat. Minden Lélek, az az, ha szintén Evangélista, ha Apostol, sőt ha Próféta lejend is valaki, tartozik véle, hogy engedelmes legyen az felső Hatalmasságnak usque ad Aram. Mi módon gondolhatna azért azt a részre hajlás nélkül való szív, hogy Vallásomnak, illyen világos tudománya ellen Felséges Királyom ellenségéért könyörögtem vólna, még pedig közönséges helyen ? De minthogy ez Dolognak igasságát csak az tudgya, a ki a sziveket visgálja, azért magam mencségére e következendő erősségeket hozom elő. 1. A ki ellene mondhatatlanúl meg bizonyíthatja azt, hogy így könyörgött: Éljen a mi Felséges Koronás * Feleki (id.) munkájában tévesen írja Koncseynek.