Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-11-25 / 48. szám

pedig csak a munkás javíthat a sorsán; az értelmi kereset emberei nem. Marad nekik a legkisebb, a mit a falusi vagy a kisvárosi élet megenged. Az aprógazdaság (olykor bizony még a trágyázás becsületes munkája is), vagy pedig a helyi biztosítási ügynökség és efféle apró, könynyen kezelhető csekély üzlet vagy efféle. A mi hogy az ő kezükben jó és tisztességes helyen van, azt a rosszindulat sem bírja eltagadni. Ezektől es az ehhez hasonlóktól eltiltani őket, — legyünk olykor emberek is — tiszta kegyetlenség. Epen reájuk nézve ilyen, mivel a magukon való segítés más módjai nem állanak számukra nyitva. Annyira pedig csak még sem jutottunk el a szocziális irányú eszmék nemes kultuszában, hogy a magyar élet eme fölötte becses exponenseit még a munkával járó önsegítés apró lehetőségeiből is kifosszuk. A mi az erkölcsi tekinteteket illeti, tudjuk, azok is sokat nyomnak. Azonban a középkorias aszkéta-diszcziplinákon alighanem régen túlhaladt a világ fejlődése. Az erkölcsöket megtartani, vagy épen előbbre vinni, tisztes jólétben igenis lehet, de a nyomorúság, a családok kétségbeesett életküzdelme sohasem volt forrása a jó erkölcsnek. A kor szelleme a munkás, hasznos emberek nagyobb földi jó voltát követeli és igaz okkal, tehát a kolozsvári kérdés tulajdonképen minden kisebb exisztenczia kérdése. Legjobban azoké, a kik szellemi munkájukból és nagyobb erkölcsi korlátok közt élnek. Elsülyedni és kipusztulni hagyni a középosztály legderekabb elemeit: több lenne az embertelenségnél, mert még csúf hazafiatlanság is volna." Azt az ismeretlen kezet, mely így ír rólunk s e kérdésről, szintén olyan hazafias aggodalom vezette, mint Bánffy Dezső bárót. Csak az a tévedése, hogy válogatás nélkül, mindenféle mellékfoglalkozást megengedhetőnek tartana, még a biztosítási ügynökösködést és az apróbb üzleteket is, abból a magasabb nemzeti és társadalmi szempontból, mely embertelenségnek, sőt hazafi atlanságnak tartja elsülyedni hagyni a kétségbeesett életküzdelmek között vergődő középosztály legderekabb elemét: a református lelkészi kart. Mert eleve, az aggodalmak jogosultságának bírálata előtt már kijelentjük, hogy különbséget teszünk megengedhető és megengedhetetlen mellékfoglalkozások között. Azután, ha bizonyos foglalkozásokat elvben megengedhetőknek vagy meg nem engedhetőknek ítélünk, foglalkoznunk kell azon állítással is, hogy még a megengedhetőknek minősített mellékfoglalkozások is sokszor okozhatnak erkölcsi károkat a gyülekezeti életben; ámde meg kell vizsgálnunk azt a kérdést is, hogy a mellékfoglalkozások természetében vagy az egyénekben van-e a hiba? Általában véve pedig felelnünk kell arra a kérdésre, hogy bizonyos esetekben és körülmények között elkerülhető-e a lelkész — mondjuk — közgazdasági tevékenysége és bizonyos társadalmi teendőkben való részvétele? Végül nem lehet közömbös az a kérdés sem, hogy mi a mozgató erő abban, ha a lelkész mellékfoglalkozást vállal? A pénzszerzés, tehát a zseb érdeke-e tisztán, mint Bánffy állítja, vagy csak azzá válik bizonyos lelki súlyok eltolódása folytán ? Arany Gusztáv. TÁRCZA. A foktői vallásüldözős aktáiból. Acsády Ignácz, a magyar történelem fáradhatatlan búvára, egy rendkívül fontos nyilatkozatát közli1

Szirmay Antalnak,"2

midőn Mária Theréziának a protestánsokkal szemben folytatott egyházpolitikáját rajzolj a„ az utókor nem fogja elhinni a türelmetlenség és embertelenség azon eseteit, melyeket az én időmben a protestánsokon elkövettek". E türelmetlen és inhumánus egyházpolitikának súlyát nem kis mértékben érezték a foktői ref. egyház3

tagjai, 1 Acsády: A magyar birodalom története. — Athenaeum kiadása. Budapest, 1904. II. köt. 490. 1. a Szirmay Antal (a Sz. család ugocsai ágából) történetíró, szül. 1747. június 20-án Eperjesen, meghalt 1812. szeptember 19-én Szinyéren. Zemplénmegyének főjegyzője, később kir. táblai ülnök, majd kir. udvari tanácsos és a tiszáninneni tábla elnöke ; 1790. és 1796-ban Zemplénmegye országgyűlési követe. — Katholizált (L. Acsády i. m. u. o.); de mint ilyen nem említtetik Hahnekamp György: Magyar Konvertiták (Budapest, Szent-István-Társulat kiadása) cz. könyvében. 3 A foktői egyház kétségtelenül a XVI. században keletkezett. Első lelkésze, a kiről biztos tudomásunk van, Foktővi István, 1596-ban. (L. Földváry: Adalékok stb. I. köt. 86. 1.) Feleki József (A foktői ref. egyház múltja és jelene. Budapest, Franklin-Társulat. 1881. 6. 1.) ezt nem említi; ugyanott a következőket írja: „Ezen időtől (1620—1630) kezdve 1752-ig, a midőn beállt a súlyos üldözés és küzdelem kora, a következő lelkipásztorok működtek az egyház felvirágozása körül: Ormándi János, Sallai Benedek, Gavora és Hausner Egyházfelszerelö és oltárépítő műin tézet. Úrasztalterítők, kelyhek, borkancsók gyártása. Budapest, IV., Váczi-utcza 41.