Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-11-18 / 47. szám

ha a theol. tanárok helyzete kedvezőbbre nem változik, nem az következik be, a mit Sedivy László úr prófétál, hogy a nagy fizetésű professzorok üres falaknak prele­gálnak, hanem inkább az, hogy a zsúfolt tantermekben nem lesz, a ki prelegáljon, vagy legalább is nem lesz olyan prelegáló, a ki igazi hivatásának tekintse a tanár­ságot, hanem inkább csak azt lesi, hogy mikor szaba­dulhat valamely tisztességes jövedelmű parókhiára. Hogy a budapesti theol. akadémiának egyik újabb tanára első osztályú papságot hagyott oda a professzori kathedráért, abból még bajos arra következtetni, hogy az a pro­fesszorság többet ér javadalom tekintetében az elhagyott papi állásnál. Ám kérdezze csak meg Turi Károly és Sedivy László az illetőt, hogy mit áldozott fel s mit nyert, majd meg fogják tudni, hogy becsülésre méltó ambicziója mibe került neki. S azután intézzenek kérdést egy néhány gyakorló lelkészhez (czímeikkel, ha kell, szolgálok privátim), a kiknél a legutóbbi tanárválasz­tások alkalmával puhatolóztak, hogy: miért nem vállal­koztak professzorságra, s akkor is meg fogják tudni az igazságot, a mi azonban az ő eddigi hitökkel homlok­egyenest ellenkezni fog. Ha ezen a helyzeten is változtatni akarunk, pedig nagyon kivánatos a változtatás, akkor megint nem mond­hatjuk, hogy a fizetésrendezés ügyének felvetése idő­szerűtlen. Nem tartják azt időszerűtlennek sem a kultusz­minisztériumban, sem az evang. egyházban, sem némely ref. egyházkerületben. Prot. jogakadémiáink tanárai a mult héten jártak fenn küldöttségileg a kultuszminiszter­nél. Az nemcsak, hogy elismerte a fizetésrendezós idő­szerűségét, hanem már meg is tette az intézkedéseket ,a szükséglet kimutattatása iránt. Az egyik államtitkár pedig valósággal csodálkozását fejezte ki a felett, hogy egy­házaink csak úgy gondoskodnak akadémiáik tanárairól, mint a hogy gondoskodnak. A mult héten tartotta egye­temes gyűlését az evangélikus egyház s ezen nemcsak elismerték a fizetésrendezés időszerűségét, hanem in­tézkedést is tettek az iránt, hogy a rendezés az állami színvonal szerint végrehajtassék, és pedig épen a köz­igazgatási körben felszabadulandó államsegélyből, a melyre én is bátor voltam rámutatni. Sőt elismerte a rendezés időszerűségét a dunántúli református egyházkerület is, a mikor felhatalmazta elnökségét arra, hogy a theol. taná­rok törzsfizetését az államsegélypénztárból 3700 koroná­ról 4000 koronára pótolhassa ki, s elismerte Tiszántúl és Erdély is, a mikor theol. tanárai törzsfizetését — és pedig nem is most, hanem évekkel ezelőtt — 4000 ko­ronában állapította meg. Az időszerűség kérdésével ezek után, úgy hiszem, tisztában lehetünk. Lássuk most a szerénység, illetve a szerénytelenség kérdését és a theol. tanároknak ama jó darab tisztes kenyerét, a mellyel meg nem elégedve, ka­lács után vágynak Sedivy L. úr szerint. Tegyünk e végből egy kis összehasonlítást az állami akadémiák és a mi akadémiáink, azután pedig külön a prot. akadémiák között. Az állami akadémiák tanárai 4800 kor. törzsfizetésen kezdik, a melyből, a korpótlékokkal együtt 8000 koronára emelkednek 25 évi szolgálat után. E törzsfizetéshez járul még 840-től 1600 koronáig fokozódható lakáspénz. A mi theol. és jogi aka­démiáink, a legmagasabb színvonalon is legfeljebb 4000 kor. törzsfizetéssel rendelkeznek, a mely a korpótlékok­kal 5600 kor. s a lakáspénzzel együtt 7000 koronáig emelkedhetik. A mi tanáraink javadalmazása tehát, még a legjobb esetben is alul marad az állami tanárokénál 1840, illetve 2600 koronával, holott az állami jogtanárok ezenfelül még tetemes vizsgadíj-pótlékot is kapnak, a mi csak csekély mértékben van meg a mi jogi és teljesen hiányzik theol. akadémiáinkon. Tekintve pedig saját aka­démiáinkat, az tűnik ki, hogy a kezdő törzsfizetés Deb­reczenben, Kolozsváron, újabban Pápán 4000 kor., Po­zsonyban, Sopronban, Eperjesen 3600, Sárospatakon 3400, Budapesten, Kecskeméten 3200 kor. A 25 évi szolgálat utáni törzsfizetés Kolozsváron 5600, Sárospatakon 5400, Debreczenben és Pápán 5000, Budapesten 4700, Sopron­ban 4600, Kecskeméten 4200, Pozsonyban és Eperjesen 3600. Vegye immár számításba Turi K. és Sedivy L. úr, hogy az evang. egyház* legközelebb rendezni fogja a pozsonyi és az eperjesi tanárok javadalmát s azt, hogy a kecskeméti jogakadémia tanárai, a kimutatások szerint évenként is személyenként átlag 600—700 kor. vizsgálati díjban is részesülnek, s akkor azt fogják látni, hogy az ország legdrágább városában élő budapesti theoL taná­roknak van az összes prot. akadémiák tanáraié között a legcsekélyebb javadalma. Nem ok nélkül való s el­fogulatlanul szerénytelenségnek nem bélyegezhető tehát, ha csekélységemben épen egy budapesti theol. tanár merte felemelni szavát a fizetésrendezés dolgában. Mert annyit talán Tury K. és Sedivy L. úr is elismernek, hogy ha valahol pénzbe kerül a megélhetés, akkor legelső sorban Budapesten kerül pénzbe. De hát ők úgy hiszik, hogy a budapesti theol. tanárok jelenlegi javadal­mazása teljesen elégséges a tisztességes és gond nélkül való megélhetésre; sőt Sedivy L. úr egyenesen azt állítja, hogy mi már a jó darab tisztes kenyérrel sem érjük be, hanem kalácsra áhítozunk. Hát nézzünk a szemébe ennek a vélekedésnek és állításnak is. Annak a kimutatására, hogy mily fényes és gond nélkül való a mi anyagi helyzetünk, egy költségvetést fogok bemutatni, a mely egy összesen 5200 kor. java­dalmazásban részesülő, feleséges, egy (7 éves) gyerme­kes és egy cselédet tartó budapesti theol. tanár meg­élhetésére vonatkozik. Eleve is jelzem azonban, hogy abban oly ideálisan minimális tételek fognak szerepelni a legtöbb helyen, a melyek épen nem a valódi képet mutatják fel, hanem csak azt, hogy meddig volna szabad terjeszkedni, ha nem volnának azok a felpanaszolt mel­lékfoglalkozások. 1. Egy négyszobás lakás, nem a fő-, hanem a mellékutczákban, 2-dik vagy 3-dik emeleten, 1600 kor. 2. Egy cseléd bére, havi 24 K-val, évenként 288 K.

Next

/
Thumbnails
Contents