Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-10-28 / 44. szám

síik mi odaadó hűséggel, soha meg nem szűnő munkával, lankadatlan kitartással! Tavasz van újra!' Felkelt a haza boldogságának és dicsőségének ragyogó napja! Istenünk! add kegyelmedből, hogy a tavaszból termelő, gyümölcsöző nyár is lehessen s hogy a boldogság és dicsőség napja örökké ragyogjon magyar hazánk felett !. • • Október 31fén. Mint a természet vila^abán, úgy az emberiség lelki életében is két na'gy hatalom: világosság és sötétség, örökös Jj%czban állanak egymással. De míg amott a váltakozás egészen természetes, itt a folytonos haladásnak, a világosságnak kellene mind magasabb és magasabb fokra emelkednie. A tökéletesedésre hivatott léleknek sohasem volna szabad visszafejlődő folyamatot követnie: pedig a történelem, sőt körünk is bizonyítja, hogy a világosság fiai mellett óriás számmal vannak a sötétség lovagjai is. Bokán hangoztatják, hogy a nap fénye áttörte, legyőzte a sötétséget, — hogy a baglyok rémült sikoltozással menekülnek odúikba a terjedő világosság .elől, — hogy szemeik nem bírják kiállani a fényt, mely szerte szórja ragyogó sugarait. így van-e valóban ? Én úgy látom, hogy ma a sötétség nem fogy, hanem inkább növekedik, hogy a baglyok régóta nem huhogtak oly szabadon és oly nagy örvendezéssel, mint épen napjainkban. Mióta a Teremtő az ember portestébe saját lelkét lehelte, a lélek, mint az örök világosság paránya, mindig világosság után epekedett. De a sötétség fejedelme is dolgozott s dolgozik ma is, hogy hatalmát a világossággal szemben megtarthassa. Tábora, ha egyszer-másszor megfogyatkozott is, még mindig nagy, mert a test vágyainak kielégítésével mindig tudott s ma is tud híveket toborzani maga köré. Oh, a sötétség fejedelme gazdagon jutalmazta katonáit! Pénzt, yagyönt és ezekkél kényelmes, gondtalan életet ; hírt, dicsőséget 8 ezekkel világ előtti tiszteletet, tekintélyt ési méltóságot nyüjt harczosainak. Minél nagyobb a sötétség, annál gazdagabb számukra az aratas. Aratni pedig az ilyen emberek nagyon szeretnek, és gyakran Ott is, a hol mások könnyel és arczverítékkel vetettek. Eloltani a világosságot, hogy a sötétség leple alatt annál szabadabban dolgozhassalak, hogy minél több lelket juttassanak kárhozatba: ez volt és lesz a sötétség lovagjainak czéljok mindaddig, míg a világosság királya végleg le -nem győzi őket. Legyőzi-e? • • . Egekor is rémes sötétség borult az emberiség lelki életének egére; olyatf, mint a milyen ránehezedett a világra akkor, mikor Megváltóját sírba temette a gonoszság, a mikor a nap elsötétült, a föld megrendült és a templom kárpitjai meghasadozva porba hullottak. De, kit halálba taszítottak a sötétség hatalmai, annak sírjából harmadnapon égi fény tört elő, hogy megismerje a sötétség bilincseitől megszabadított emberiség ama szavak igazságát: „Én vagyok a világ világossága; aki engem követ, nem jár a sötétségben!" S hogyne követték volna! E világosság sugarainál hunyta le szemeit István; ennek ereje verte le lábairól Sault; ennek tüze lelkesítette az apostolokat, s űzte, hajtotta őket boldog halálba; ennek szelíd fényénél látta János a mennynek jelenéseit, melyek mind amaz egyetlen örök világosságba térnek vissza. És emelkedett . . < A zsidó- és pogányilldözések között egyre magasabbra emelkedett az a mennyei világosság, annyira, hogy három század alatt a római és görög istenek porba hullottak az igaz világosság: a názáreti Jézus előtt. S míg a Krisztus szolgái csak az 0 dicsőségét keresték, addig a világosság fáklyája fennlobogott. De midőn e világosságot az emberek hatalmas vezetői saját érdekeik javára kezdték felhasználni és kizsákmányolni; a midőn a mennyei világosság helyére saját eszök mécsvilágát állították s Krisztust és evangéliomát véka alá rejtették, hogy az így támadt sötétségben annál magasabbra emelkedjék az, ki Krisztusnak, az élő Isten fiának helyét a maga számára foglalta le: a sötétség elérte tetőpontját. Rémítő sötétség! Csak a pokolnak és a purgatoriumnak mesterségesen élesztett tüze nyújt fagyos, dermesztő világosságot... De a sötétségben mintha kalapácsütések zaját hallanám. Mintha Krisztus sírjáról a pecsétet tördelnék s a rá hengerített nagy követ leemelni próbálgatnák, hogy az eltemetett világosság újra feltámadjon! . . Ki meri zavarni a világ legnagyobb hatalmasának nyugalmát? Ki az, kinek lázadó lelke nem tud és nem akar kibékülni a Krisztus anyaszentegyházának meghamisított állapotával? Egy barát, egy közkatona a pápa hadseregéből, kinek egyedüli fegyvere Krisztus és az ő igazsága! A kalapácsütések tovább hangzanak; a hazugság által körülbástyázott pápai vár falain repedések támadnak, s ő, ki magát a szeretet megtestesülése helyettesének nevezi — minő gúny és gyengeség! — átkot szór az igazság bajnokára. De az igazság, bár sokszor megtépve, győzelmesen halad előre és az evangéliom világossága megvilágítja és meg is nyeri az Istenországa és annak igazsága után epedve szomjazó lelkeket. Ámde a sötétség fejedelme és tábora, hogy megrendült hatalmát visszaszerezze, nem habozik megragadni minden fegyvert! Nem riad vissza a gyilkolástól, a rettenetes öldökléstől sem, csakhogy az égi vilá-