Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-10-21 / 43. szám

Ezekhez a levelekhez nem kell kommentár. Az egyesülésnek nagy lelkesedéssel felkarolt eszméje testet nem ölthetett, s úgy az ág. ev., mint az ev. ref. egy­háznak külön-külön kellett a maguk boldogulása útjának megkeresésére elindulniok. A Ráday-könyvtár levéltárából közli Molnár János. (Folyt, következik.) KÖNYVISMERTETÉS. „Az evangéliom a jelen kornak hirdetve." írta Klaveness Thv. krisztiániai ev. lelkész. Norvég eredetiből fordította : Szebe­rényi Lajos Zs., békéscsabai ev. lelkész. A Luther-Társaság 65-dik kiadványa. Budapest, 1906. Hornyánszky Viktor cs. és kir. udvari könyvnyomdája. Ára 1 kor. 20 fillér. A 127 lapra terjedő s 16 beszédet magában fog­laló kis könyv hazájában is mint úttörő jelent meg. Szerzője Krisztiánia lelkésze, a mi azt jelenti, hogy ki­váló egyéniség, eszes ember és jó szónok. Egyéniségére, gondolkozására némi világosságot nyújt a könyvhöz írt „Előszó", mely szerint „a svéd­országi Lundban tartott egyetemes lutheránus konferen­czián nagy feltűnést keltett Klaveness krisztiániai lelkész fellépése, a ki azt hangsúlyozta, hogy ha prédikálásunk­kal meg akarjuk nyerni az egyháztól elidegenedett művelt elemet, bizonyos tekintetben az igehirdetésnek is meg kell változnia: kerülnie kell a száraz, dogmatizáló irányt, ki kell térnie a kulturélet főbb kérdéseire, a nélkül, hogy megtagadná a régi, biztos hitalapot". Sokan kíváncsiak voltak, hogy a javaslattevő miként valósítja meg a feladatot, melyet már előbb is „For Kirke og Kultur" cz. folyóiratában folyton hangoztatott. Klave­ness erre kiadta „Evangeliet forkyndt for Nutiden" cz egyházi beszédgyűjteményét, mely rövid idő alatt több kiadást ért. E beszédgyűjteményből valók a kötetben levő beszédek. Hogy az emberiség haladásával, a műveltség ter­jedésével, a felvilágosodás sugarainak minden térre való behatolásával a templomi szószéknek is számot kell vet­nie ; hogy a prot. egyháznak, kezében a szabadság zászló­jával kell folyton előbbre és előbbre haladnia s lerázni magáról minden terhet, minden bilincset, mely őt Krisztus­sal ég felé törő szárnyalásában gátolná: természetes és szükséges is. De csakis Krisztussal és az ő evangéliomá­val, mely lélek és élet, mert ő a fundamentom, a kin kivül más alapra nem építhetünk s építeni akarni nem is szabad. A prot. egyházat mindig reformálni kell, de csak a Krisz­tus szellemével és szellemében, — tőle csak hajszálnyira is eltérni, távolodni annyi volna, mint a pápás egyház­hoz közeledni, mely pedig Krisztustól és az ő evangé­lioinának világosságot, szabadságot hirdető és adó szel lemétől távolabb áll, mint ég a földtől. Klaveness nem tér el Krisztustól és evangéliomá­tól, sőt az a 16 beszéd, mely a kötetben foglaltatik, mind evangéliomi tartalmú. Mégis mindenikben van valami idegenszerű, s ha nem is kizárólag, de általánosságban mégis inkább azon nép számára valók, melynek részére azok írattak. Evangéliomi gondolat, mint mondám, min­denikben van; de nem tartom e beszédeket olyanoknak, hogy azokat, úgy, a mint megírattak, templomainkban sikerrel lehetne elmondani. Aztán itt-ott templomba nem való kifejezések is fordulnak elő, melyek a beszéd értékét határozottan csökkentik. A fordító előtt meg, úgy látszik, nem egészen ismeretesek a magyar nyelv törvényei és a nyelvtan szabályai, mert bizony lépten-nyomon erősen vét ellenük. Keresztesi Samu. BELFÖLD. KIMUTATÁS a dunamelléki ref. egyházkerület kezelé­sében levő pénztárak alapítványairól. Á dunamelléki ref. egyházkerület idei közgyűléséről szóló tudósításunkban említettük már, hogy Sógor Endre egyházkerületi számvevő kimutatást készített a duna­melléki ref. egyházkerület kezelése alatt álló pénztárak­ban őrzött alapítványokról Most közöljük magát a ki­mutatást is, a végből, hogy egyfelől magok az alapítók, vagy azoknak maradékai, másfelől a nagyközönség ellen­őrizhessék a kimutatás helyességét s felszólalhassanak annak teljessé tétele vagy helyesbítése érdekében. Áz alapítványok a kimutatás szerint a következők: 1. Ács Károly ráczkevei birtokos alapítványa, ref. theo­logiára. A theol. pénztárában 1000. 2. Alsóbaranyabácsi ref. egyhm. alapítványa, misszióra. A ker. missziói pénz­tárban 200. 3. Andaházy Szilágyi Mihály debreczeni bir­tokos alapítványa, ref. főiskolára. A pesti ref. főiskolai pénz­tárban 2100. 4. Antos János kecskeméti egyhm. gondnok alapítványa, misszióra. A ker. missziói pénztárban 200. 5. Br. Baldácsy Antal I-ső alapítványa, papi özvegyeknek. III. alapítv. 2000. 6. Br. Baldácsy Antal Il-ik alapítványa, theologiára. III-ik alapítv. 21,000. 7. Br. Baldácsy Antal Ill-ik alapítványa, a 11 prot. egyh.-ker.-nek. Ingatlan ? 8. Ballagi Mór theol. tanár I. alapítványa, theol. ösztön­díjakra. Közp.: 600, theol.: 1200, 2000. 9. Ballagi Mór theol. tanár II. alapítványa, misszióra. Ker. missziói pénz­tárban 100. 10. Báthory Sigray Lajos alapítványa, ref. theologiára. Földhitelintézetnél 10,000. 11. Bede Sámuel szeremlei lelkész alapítványa, ref. theologiára. A theol. pénztárban 200. 12. Beleváry Ferenez diósviszlói lelkész alapítványa, ref. theologiára. A theol. pénztárban 2000. 13. Benedek József nevelő alapítványa, prot. főiskolára. Pesti prot. főisk. pénztárban 800. 14. Bernáth György solti egyhm. gondnok I. alapítványa, ref. theologiára. A theol. pénztárban 1000. 15. Bernáth György solti egyhm. gondnok II. alapítványa, közpénztári szükségekre. Köz­pénztárban 200. 16. Bikafalvi Máté Domokos budapesti

Next

/
Thumbnails
Contents