Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-01-21 / 4. szám

olyan egyszerű, de világos és tömör elvet felállítani, melynek alapján a tudomány az emberiség vallásos tüneményeit jövőre vizsgálhatja? Abból, a mit mondottunk, nyilvánvaló, hogy a vallás meghatározásának — olyan értelemben, a mint azt a tudomány, mint társadalmi tüneményt, egyedül érdekli — ily formán kell szólnia: A vallás a hit oly alakja, mely észfeletti jóváhagyásról gondoskodik az egyéni magaviselet ama gyakori eseteire, mikor az egyén érdekei a társadalmi szervezetéivel ellentétbe jutnak, s melynél fogva az előbbiek az utóbbiaknak a faj evolúcziója általános érdekeiben alárendelődnek. Ezzel megkaptuk a valamennyi vallás alapját képező elvet. Természetes, hogy híveire nézve mindegyik vallás ennél sokkal több; mert sokszor szükségkép a a hit és parancsolatok nagy rendszere által kell magát fentartania, melyek oly tetteket és gyakorlatokat kívánnak, a mik csupán közvetve járulnak hozzá a kérdéses czélhoz, a mennyiben a vallás elveit fentartani segítenek. Sok megfigyelő elméjét ép ezek zavarják. Ezekkel itt semmi dolgunk; azok inkább a theologiakörébe tartoznak. Lássuk tehát, vájjon a magaviseletre vonatkozó észfölötti jóváhagyás eleme igazán jellemző vonása-e minden vallásnak? — azoktól kezdve, melyek az embert a társadalmi fejlődés alsó fokán befolyásolták, azokig fel, melyek ma a nagyon művelt népek életében oly nagy szerepet játszanak. Vájjon, daczára az ellenkező újabb elméleteknek, nem ismerhető-e fel e vallásokban, melyek most is nyilván sok embert befolyásolnak, oly irányzat, hogy azt az elemet belőlük kiküszöböljék ? Kezdjük a műveltség legalacsonyabb fokán álló emberen, a mennyiben szokásait tanulmányozták. Vallásos hitét illetőleg egy sereg furcsa és összeütköző bizonyítékra bukkanunk. Számtalan író és megfigyelő nézete maradt fenn; azonban a vita egy alapvető pontját illetőleg valamennyien két táborba oszthatók. Egyik azt mondja, hogy az ember, fejlődése egyetlen fokán sem, egyetlen társadalomban sem, egyetlen társadalmi állapotban sem található valamilyen vallás nélkül. A másik szerint: egész emberi társadalmak és egész nemzetek léteztek olyasmi nélkül, a mit vallásnak minősíthetnénk. Mutter Miksa egyik felolvasásában találóan írja le azoknak zavarát, kik magukat a tárgy felől szakértőknek tartják. „Némely hittérítők — mondja — a vallásnak nyomát se találják ott, hol az anthropologus szemében csak úgy rajzik a sok szellem, hazajáró lélek és fétis ; míg más hittérítők mély vallásos érzést fedeznek föl oly vademberekben, kiket az anthropologusok a legkezdetlegesebb érzéki észrevételeken kivül minden egyébre képteleneknek tartanak." 1

Továbbat azt is kimutatja, hogy e két párt alkalmilag miként cseréli fel álláspontját. „Ha a hittérítő azt akarja bebizonyítani, hogy semmiféle emberi lény a vallás szikrája nélkül nem élhet, akkor mindenben vallást lát, még a lélek- és fetis-imádásban 1 Természetes vallás, 85 lap. is ; ha ellenben azt akarja kimutatni, mennyire szükséges e vallástalan fajokat oktatni és megtéríteni, — nem tudja lealjasodott állapotukat eléggé erős színekkel festeni, és hajlandó még egy láthatatlan, névtelen istenben való hitüket is puszta káprázatnak minősíteni. Ily kísértésektől nem ment az anthropologus sem. Ha azt akarja bebizonyítani, hogy egykor minden faj atheista volt, miként a gyermek, akkor szemében sem a fétis, sem a lélek, sőt még az imádság és áldozat sem bizonyítéka egy kiirthatatlan vallásos ösztönnek".1 A vita régi s a nézeteltérésekre Müller Miksa által idézettekhez hasonló elég példát találni az olyas könyvekben, minő Lubbocktól „A művelődés eredete" s „A történelem előtti idők", vagy Taylortól a „Kezdetleges műveltség" ós „Kutatások az emberi nem korai történetéről", vagy Quatrefages „Emberi neme" és Roskoft, Gruppé s mások új műveiben. A sajtóban folyton megjelenő, jelentékeny számú műben, mely ép az alsó emberfajok szokásaival és hitével foglalkozik, ez a vonás igen szembeötlő. Egy ilyennek nem régiben megjelent bírálatában az író (Roth K. L. „Tasmania őslakói" a „ Nature"-ben) következtetése így szól: „íme, ilyenek a tasmánok vallásos fogalmairól szóló bizonyítékok, miket Roth oly gondosan ós lelkiismeretesen összegyűjtött. Mi sem lehet telvébb ellenmondással, kétséggel és kétértelműséggel. Pedig legjelesebb anthropologusaink és szocziologusaink is ily anyagból építették fel rendszereiket. — Alig van olyan vallás, melyről be ne lehetne bizonyítani, hogy a tasmánok ősi vallása volt." Sőt azt is hozzáteszi, hogy e bizonyítékokból ép úgy ki lehetne mutatni, hogy a tasmánok „teljesen híjával vannak a vallásos fogalomnak, vagy a szertartásos szokásoknak". 2

Az általános elveket illetőleg nyilván zűrzavaros állapot uralkodik. Különböző író és megfigyelő, ha az alsó emberfajok vallásáról beszél, nem ugyanarra a dologra gondol; a vallás fogalmával sokszor maguk nincsenek tisztában; szóval, maguk sem tudják, mit tekintsenek a vallás lényeges elemének. Nos, a kezdetleges ember életének van egy egyetemes és följegyzésre méltó vonása, melyet szokásainak összehasonlító tanulmányozása derített ki. Lubbock szerint: „egyetlen vadember sem szabad, Mindennapi életét az egész világon egy sereg bonyolult és látszólag felette kényelmetlen szokás szabályozza, mely ép oly kényszerítő, akár a törvény." 3

Immár kezdjük érteni, hogy a vadember e szokásai, ha még oly különöseknek és rendkívülieknek tűnnek is föl előttünk, foglalják el nagy részben helyét ama törvényes és erkölcsi szabványoknak, melyek a mi előrehaladott művelődéseinkben a társadalmat összetartják és annak további fejlődését előmozdítják. Az egész újabb embertan annak a megállapítására irányul, hogy e törvényekhez hasonlón kény-1 U. o. 87 lap. 2 L. a Nature 1890. szept. számát 3 A művelődés eredete. 301 lap.