Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-01-21 / 4. szám

hogy egy ily nagy ügyet a konventnek különben is agyonterhelt egyházi elnöke intézzen. Leghelyesebb volna azt egy bizottság kezébe adni, a mely, mint a külföldi egyházak missziói bizottságai is, vezetnék a gondozás szellemi s készítenék elő annak anyagi ügyeit. Hogy e bizottság tagjai csupán a konvent tagjai közül választatnának-e, vagy mások közül is? — már részletkérdés. A lényeges ebben csak az, hogy az a bizottság a konvent nevében járjon el; annak tenne jelentést s attól kapná a direktívákat. De miként vihetjük keresztül a gondozást anyagi tekintetben? Talán ezzel értünk el a kérdés legfontosabb részéhez. Az amerikai magyar ref. egyházmegye eddigi anyagi gondozásának az ügyét nem kivánom bolygatni.- Megelégszem annak tudásával, hogy az sem a dunamelléki kerületre, sem az egyetemes egyházra terhet nem rótt. De azt már joggal kérdezhetem s kérdezheti más is, hogy egyetemes egyházunk biztosítva van-e a felől, hogy a mikor a nemcsak az északamerikai Egyesült-Államokban, hanem általában a külföldön levő magyar reformátusok és egyházak gondját felvenni készül: nem vállal-e ezzel magára olyan anyagi kötelezettséget, a melynek valamikor nem levén képes megfelelni, kénytelen romba dőlni hagyni mindent, a mit épített? Itt kénytelenek vagyunk garancziát kérni mindazoktól, a kik az amerikai egyházmegyét megalkották és a gondozás keretébe a többi külföldi államokban levő ref. híveket vagy egyházakat is be akarják vonni. Kénytelenek vagyunk ezt kérni, mert tudvalevőleg a magunk itthoni szükségleteire sincs kellő anyagi erőnk s épen e miatt legsürgősebben megoldandó" ügyeink is csak papiroson vannak előkészítve. Távol van tőlem, hogy e fejtegetésekkel talán azt czéloznám, hogy a külföldön levő magyar reformátusok és egyházak hazai egyetemes gondozása kérdése vétessék le a napirendről. Távol van, mert szent feladatnak és kötelességnek tekintem azt, hogy egy anyaegyház kiterjessze gondját még messze idegenbe szakadt gyermekeire is. Csak azt akartam, hogy a kérdés nagy nehézségeire eleve felhívjam mindazok figyelmét, a kik annak elintézésére hivatvák; nehogy hirtelen, nem kellő megfontolás nélkül menjen bele egyetemes egyházunk egy olyan dologba, a melynek vége csak a kellő szellemi és anyagi erők meglétele mellett látható. Ezek nélkül az egész csak sötétbe ugrás volna, a mitől pedig Isten őrizzen meg bennünket! Hamar István. A horvát-szlavon-dalmátországi új felekezetközi törvény. A mult év utolsó negyedében megtörtént az a rég óta várt örvendetes esemény, hogy a horvát kormány a haladott kornak megfelelő és a vallási türelem és viszonosság elvein felépült törvény által szabályozta a felekezetközi viszonyokat. Alább lehetőleg hü fordításban közlöm a törvényt; előbb azonban nem lesz érdektelen, ha annak előzményeiről, megszavaztatásáról s a nyomában támadt felekezeti izgatásról egyetmást elmondok. A törvényjavaslat indokolása okosan fejtegeti, hogy mily égető szükség volt e törvényre. Ha áttekintjük mindazokat az idevágó törvényeket, rendeleteket, pátenseket, az 1790/1791. évi XXVI. t.-czikk 15. §-tól a mai napig, a melyek eddig a felekezetközi viszonyokat szabályozták, látni fogjuk, hogy azok nemcsak ellentmondtak egymásnak, hanem oly inhumanusak is voltak, hogy azok jogalapját maga az élet döntötte le. Az utóbbi deczenniumokban maga a gyakorlati élet fejlesztette ki a vallás szabad gyakorlatát, 1873. október 21-diki törvényben az izraeliták egyenjogúsítását, 1887. május 14-én a görög nemegyesültek egyházi ügyeinek rendezését s végre a két protestáns felekezet külső jogi viszonyainak az 1898. év május 7-iki törvénnyel való szabályozását. Miután azonban mindezen újabb törvények sem foglalták magukban mindazt, a mi a felekezetközi viszonyok teljes rendezésére nézve szükséges volt, — elodázhatatlan kötelessége lett a kormánynak, hogy a hitfelekezeti viszonyokra nézve törvényjavaslatot nyújtson be. Midőn a referens e törvényjavaslatot a ház asztalára letette, így végezte beszédét: „E törvényjavaslat egy hitfelekezet jogait s vallási meggyőződését sem sérti, sőt védi; ajánlj a az elfogadásra". A javaslatot nagy többséggel s helyesléssel el is fogadta az országgyűlés, s úgy látszott, hogy egész békésen fog az királyi szankczió alá kerülni. De nem úgy történt. A római katholikus klérus, mely a hosszú évszázadokon át egyedüli úr volt Horvát-Szlavonországban, s a mely meg tudta akadályozni^ hogy a magyar protestánsok jogait, szabadságát biztosító békekötések és országos törvények hatálya Horvát-Szlavonországokra is kiterjesztessék, s a mely már az eddigi toleránsabb törvények és rendelkezések által is ősi privilégiumait látta veszélyeztetve, most sem tudott a törvényjavaslat elfogadásába belenyugodni. Alig hogy felhangzott a törvényjavaslat elfogadtatása miatt a himnusz, kiadta a klérus a jelszót, hogy meg kell akadályozni, hogy a javas-