Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-07-29 / 31. szám

következő sorok fordulnak elő: „Az tanítók, főképen az scholában valók, bizonyára szűken vadnak. Eddig Thomas Patkót és Johannes Samariait felbocsátottak volna, de nem találunk mást helyeitek. Tomas itt vagyon a mi városunkban, Joannes penig Szempczen. Dfe kikeletkor, általán fogva ha az jó Isten azt adja érnönk, felbocsátjuk őket, addég valahol keresnönk kell, kit helyekben szállítsunk". Ezzel a hírrel, Samarjai Jánosnak és Patkó Tamásnak német egyetemekre készülődésével és 1610. év tavaszára kilátásba helyezett elbocsátásukkal semmiképen össze nem egyeztethető a heidelbergi egyetem anyakönyvének következő bejegyzése, a IV. kötet 119. lapján: 1609. május 30-án beiratkozott deákok 58. Joannes Paulides Caniseus, 59. Emercius Regus Peczelius, 60. Johannes Matthaei Samaraeus, Ungari. Minthogy pedig az anyakö iyvi bejegyzést a beiratkozás idejére vonatkozólag lehetetlen hitelesítek el nem fogadnunk: csak azt tehetjük fel, hogy Asztalos levelének keltezése van elhibázva; legalább is egy egész évvel élőbbről való. Támogatják állításunkat Molnár A. levelei közül a CXCI., CXCII., CXCIII. Az elsőben Szenczi Molnár Benedek írja 1609. évi május hó 3-án Molnár Alberthez a 309. lapon, hogy „ím mostan oda föímegyen az szempczi iskolamester az János deák, melnek az atya is jóakaró bizott urunk volt, az Máté prédikátor" s kéri, hogy legyen „jóakarója abban az idegen országban", mert Samarjai is ingyen tanította az ő fiát. A másikban Szenczi Szíjgyártó Lukács írja ugyancsak Molnárhoz 1609. május hó 7-én a 310. lapon, hogy Asztalos „Ioaimem Samaraeum . . . promovit et pro mansuetioribus Musis mercandis ad vos ablegavit". S így folytatja: „Martinus Szegedi non dissimili studio et ardore in ecclesiam Christi affectus, Samariensem rectorem, mihi successorem in officio, Joannem Palfíy, vestris studiis participem fieri exoptavrt. Comaronienses unanimi consensu itidem gubernatorem scholae Emericum Peczely, mihi discipulum quondam charissimum promovere". Az utolsóban maga Asztalos András írja szintén Molnár Alberthoz 1609. évi május hó 8-án a 312. lapon, hogy az általa Heidelbergbe küldött magyar bibliát, a melyet az egyetem könyvtárából Molnár kivett, adja Samarjai János kezéhez, „had vegyék hasznát ők is, meddig ott fenn lesznek Isten kegyelmességéből". Ratkórol már 1609. febr. 10-én megírta Asztalos a 298. lapon, hogy fel akarták bocsátani, „de nem győze várni, egy özvegy aszont vén el házastársul, hátrahagyá előbeni szándékát". S mint elhatározott dolgot írja, hogy húsvét tájban felbocsátják „Johannes Pastorist, az szegén Máthé uram fiát ... az samariai mesterrel, vagy mással együtt", hogy „Heidelbergában, vagy Marpurgumban, az hol nekik tetczik, ott maradjanak". Hogy ez a terv valóra vált, az ifjak 1609. május havában már Heidelbergben voltak, a fentebbiekből bizonyos. De bizonyos ez még Kanizsai Pálfi János feljegyzéseiből is, a ki a Történelmi Tár 1880. évfolyamában lenyomtatott naplójába útjuk irányát is beírta. Samarjából 1609- május 12. napján indultak el; 24-én jártak Linzben, a következő napon Passauban, 27-én Regensburgban, másnap Nürnbergben; Heidelbergbe június hó 3. napján értek (a régi naptár szerint). Pálfi 1610. május hó 4. napján nyilvánosan vitatkozott az egyetemen az egyházról, ugyanaz évi október hó 20. napján pedig Krisztus személyiségéről. (T. Tár 1880. 191—192. 1. — Egyik útitársa, Samarjai János, már 1609. okt. 21-én, meg 1610. márcz. 24-én vitázott; a másik, Pécselyi Imre, még előbb — 1609. szept. 30-án — tartotta első vitatkozását s a másodikat is már 1610. febr. 10-én. Tehát az is bizonyos, hogy a CCII. sz. levél kelte nem lehet 1609. szept. 10. Molnár Albert életrajzában is elvéti Dézsi az évszámot, a midőn Thuri Györgyről, a kit Molnár A. mint nagy héber-nyelv-tudóst a bibliának tervezett kiadásához 1600 nyarán munkatársul akart megnyerni, azt állítja a 92. lapon, hogy „Rákóczy Zsigmond költségén már négy év óta tanult a heidelbergi egyetemen". Thuri csak 1600. évi július hó 29-én iratkozott be Heidelbergben az egyetemre, azelőtt Wittenbergben tanult, a hol 1598-ban adta ki Pál apostolnak két levelét héber fordításban. Ugyanebben a könyvében állítja Dézsi (187. 1.), hogy Molnár Albert 14 hónapig Batthyány Ferencz udvarában tartózkodván, Szalonakon és Rohonczon „papi hivatalt viselt". Feltevésének alapja, Szenczi Csene Péter Érsek-Újvárban 1613. máj. 20. kelt levelének czímzése — „Alberto Molnár Szemcziensi, ecclesiae Rohonczinae orthodoxae ministro" — mutatja, hogy róla az időben Mátyusföldén ez volt a hír: de mást ebből nem lehet következtetni. Ha csakugyan lelkipásztor lett volna Rohonczon, rendtartásuk értelmében kétségen kívül felavatták volna már Pathai Istvánék, s ő maga sem hagyta volna említetlen — a mit Dézsi is különösnek talált, — hol, mikor, miben szolgált egyházának, mint a hogy nem mulasztották el sem a csallóköz-mátyusföldi egyházkerület főkormányzói 1614. júl. 21-én „kezeiket fejére tenni", a mikor Komáromban csakugyan papi katedrába juttatták, sem ő maga végzett lelkipásztori szolgálatait naplójába bejegyezni. Nem másfél évig volt tehát Molnár Albert 1613—1614-ben Dunántúl jártában lelkipásztor, hanem alig tíz hétig Komáromban 1614. évi júl. 10-től szeptember végéig s ez alatt is többnyire mások szolgáltak helyette az egyházban. Szécsi Tamás udvarába sem ment káplánnak: nem volt papnak való. (Dézsinél 195—196. 1.). Rá kell itt mutatnunk Dézsinek más, Csallóközre vonatkozó tévedésére is. Molnár levelezésében a 291. és 507. 1. azt olvassuk, hogy Rácz Péter 1608-ban zsolczai lelkipásztor volt. Szenczi Szíjgyártó Lukácsnak Molnár Alberthoz ez évi november hó 5-én intézett levelét, a melyben ez az adat állítólag előfordul, eredetiben nem láttam, nem is keresem, mert a hol van, az Akadémia könyvtárának nyilvánosságáról szóló hivatalos mese csak a naiv lelkeket csábítja; de a helyi viszonyok ismerete mellett 62*