Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-07-29 / 31. szám

volt-e? A" historikus részéről önkényes eljárás volna, ha kritikáját csak azokra az iratokra terjesztené ki, a melyeket nem foglaltak be a canonba. Kötelessége felhasználni minden rendelkezésre álló eszközt, hogy fogalmat alkothasson arról a földről és arról a népről, a melyen s a melynek körében ezek az iratok keletkeztek. Ebben a munkában semmiféle segítő eszközt sem szabad kicsinyelni; az összehasonlító történelem, az archeologia, szocziologia stb. eredményei folyton szem előtt tartandók, hogy az ó-testamentom élő tudósítás lehessen, ne pedig a múltból származott holt betű. Rendszeres tanulmány mellett igyekezik megismerni az okmányok benső karakterét; és ha kettős elbeszélések, következetlenségek vagy ellenmondások a kompilálok keze nyomait mutatják az ó-testamentomban, ugyanezt tapasztalják azok is, a kik a nem canonicus iratokkal foglalkoznak, és a mint az orientalisták tapasztalják, közös jellemvonása ez a kompilálás azoknak, a kiknek írói módszere nem olyan volt, mint a mienk. Izrael története és vallása általános fejlődésének alapos ismerése, kapcsolatban az írói sajátosságok behatóbb tanulmányozásával, azt mutatja ki, hogy a kompiláczió közben különböző korból eredt és más felfogású részek foglaltattak össze. A mikor pedig a Krónikák könyvét összehasonlítjuk a Sámuel és a Királyok könyveivel, lehetetlen észre nem venni a vallásos fogalmak fejlődését és a különböző koroknak a történetírást illető felfogásában mutatkozó eltérést. A Jubileumok könyve, bár nincs benne a canonban, nem kis fontossággal bír a tekintetben, hogy világot vet a későbbi fejlődésre. A Talmud mutatja, hogy az evoluczió munkája nem ért véget és így tiszta fogalmat lehet alkotni bizonyos, meghatározott korok gondolkozásmódja felől. A részrehajlatlan vizsgálódás arra az eredményre vezet, hogy az írók a népet vagy a tényeket a saját koruk külön felfogásának megfelelően mutatják fel, és a történésznek kötelessége, hogy ezt figyelembe vegye. Kiderült, hogy Saul királlyá választása felől két különböző tudósítás van; ezeket, jelen formájukban, lehetetlen egyeztetni, és közülök az egyik olyan vallásos felfogás világos jeleit mutatja, a mely a monarchia régtől fogva létezését tételezi fel. Nem más, mint a tudományos közgondolkozás kényszeríti itt a historikust arra, hogy előnyt adjon a korábbi tudósításnak, a mely természetesen alkalmazkodik annak a korszaknak a történetéhez ; míg a későbbi eredetű tudósítás értékes bizonysága annak a felfogásnak, a mely akkor fejlődött ki, a mikor már Izrael szomorú tapasztalatokat szerzett a királyságot illetőleg. Vagy pl. Dávidnak háromféle jellemképét mutatja fel az ó-testamentom. Felmutatja a Sámuel könyveiben mint kiváló hadvezért és királyt, a Krónikák könyveiben mint a jeruzsálemi istentisztelet megalapítóját és a Zsoltárok felirataiban mint vallásos költőt. E jellemképek között vannak érintkező pontok; de lehetetlen úgy tekinteni Őket, mint egy és ugyanazon jellem különböző oldalait; sem pedig nem lehet a hármat egyesíteni a históriai Dávid felől való felfogásunkkal. A három típus felől való hypothesis fenntartása, Knenen szerint „psychologiai absurdum" ; pedig a psychologiai mérlegeléseknek súlyuknak kell lenni. A kritika azonban megtalálja a probléma kulcsát „Dávid személyének, működésének, mint Izrael egyesítőjének folyton növekvő érték-emelkedésében", és reámutathat Izrael vallásos meggyőződésében olyan változásokra, a melyek összehangzásban vannak az ősi tradiczió fejlődésében végbement változásokkal. A kritikai vizsgálódások egy rakás olyan végeredményre vezettek, a melyekre nézve a kritikusok teljesen egy véleményben vannak; és ezen végeredmények nélkül lehetetlen Izrael története felől helyes ítéletet alkotni. Igaz, voltak némelyek, a kik a kritikai véleményeket csak másodkézből vették és arra a meggyőződésre jutottak, hogy ez a tudomány eredménytelen és megbukott; de másfelől meg sokan vannak, a kik a kritikai véleményeket eleinte a legnagyobb vonakodással fogadták, de végre mégis magukévá tették, miután teljesen meggyőződtek a felől, hogy azok és módszereik valóban józanok. Ezt a tényt sokszor nem veszik figyelembe a kritika ellenesei. Tény, hogy vannak, kisebb vagy nagyobb fontosságú kérdéseket illetőleg, olyan csábító vélemények; a melyek az idő próbáját nem állották még ki; és bár ezek ösztönt adhatnak a specziális irányban való kutatásra, mégis bizonyosnak látszik, hogy inkább ártalmasak, a mennyiben alkalmasak arra, hogy kipellengéreztessenek, mint az ó-testamentomi kritika általános jellemvonásai. De teljes meggyőződéssel állíthatjuk, hogy ha valamely vélemény az „általános nézet" tekintetében fejlődést mutat, az sehol sem találkozik szigorúbb, behatóbb kritikával, mint épen a bibliai kritikusok között, és ha a jövőben valamely általános továbbfejlődés következik el, az teljesen az emberi értelem általános fejlődésén fog nyugodni. Hogy a kritika eredményei megdöntessenek, ahhoz annak bebizonyítása volna szükséges, hogy az ó-testamentom olyan módon jött létre, a mely egyetlen az ősi keleti irodalom történetében; hogy a vizsgálódásnak ama módszerei, a melyek egyéb históriai stúdiumoknál rendszeresen alkalmaztatnak, nem alkalmazhatók az ó-testamentom vizsgálatánál; és hogy az egész ó-testamentomról (és nem csak egyes részeiről) való kumulatív bizonyságok nem állhatnak meg ama kumulatív bizonyságokkal szemben, a melyek az összehasonlító vallástudomány, az anthropologia és az archeologia teréről összehordhatok. Eltekintve a theologiai kérdésektől, az ó-testamentom páratlan kincsesbánya az ősi gondolkozást kutatóra nézve, és azoknak, a kik nem helyeslik annak kritizálását, meg kellene gondolniok, hogy vájjon mily alapon lehetne kirekeszteni az ó-testamentomot illetőleg azokat a tudományos és észszerű módszereket, a melyeket a vizsgálódás más ágaiban általában alkalmazni szoktak. (Folytatása következik.)