Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-07-29 / 31. szám

ölj", „Ne lopj". Mert csak ha ismerjük az erkölcsi parancsolat igazi értelmét, akkor lehetséges az, hogy azt be is tölthessük. A feministák szerint a gyermekeknek ebben a nemi felvilágosításában közre kell működnie családnak és iskolának; de különösen ennek az utóbbinak, mert hiszen a családban legtöbbször olyanok állanak a gyermekkel szemben, a kik vagy igen kevéssé ismerik a nemi élet igazi természetét és higiéniáját, vagy ha ismerik is, nem rendelkeznek elég pedagógiai tapintattal az ismeretek közlésében. Lássuk most már a követelés jogosultságát és czélszerűsógét. Kétségtelen, hogy az ember legelső természeti hivatása ezen a földön a fajfentartás. Ezért alkotott a Teremtő is férfit és asszonyt, s ezért mondá nekik mindenekelőtt: „Gyümölcsözzetek és sokasodjatok és töltsétek be a földet!" Ebből természetesen következik, hogy az emberi élet és hivatás eme részét illetőleg is lehetőleg minden embernek helyes ismeretekkel kell, vagy legalább kellene bírnia. A nemi élet, teremtetésünknél fogva hozzá tartozik földi életünkhöz; annak vágyai, indulatai, testi szervezetünk érettsége idejében kikerülhetetlenül nyilvánulnak s elkísérnek bennünket egészen a hajlott korig. Ebben a tekintetben férfi és nő között kevés a különbség, s a nemi alkottatással együtt járó ösztönt s vágyakat csak kellő élettani ismeretek és kellő erkölcsi neveltetés mellett vagyunk képesek mérsékelni és csak a legritkább esetben teljesen elfojtani. De épen azért, mivel a nemi ösztön és indulatok ily hatalmasak, kétségtelen dolog, hogy kellő ismeretek és szilárd erkölcsi felfogás híján rendkívül könnyű a VH-dik parancsolat ellen való vétkezés és ennek következményeképen olyan bajok ós betegségek szerzése, a melyek nyomorulttá, koldússá, őrültté tehetik az embert. Hány és hány serdülő fiú és leány teszi magát tönkre a saját testével való visszaélés által; hány és hány ember szerez magának egész életére, sőt még maradékaira is kiható betegséget, s hány és hány végzi életét a VII. parancsolat ellen való vétkezés következtében a lelki halottak azilumában J Mint már előbbi czikkemben is mondtam, sok vétek büntetlenül maradhat esetleg a földi életben, csak a természet törvényei ellen való vétek nem, S a természet törvényei ellen való vétkezés sehol sem oly könnyű, mint épen a nemi életben, a hol a leghatalmasabb testi indulat működik. Hogy ezekbe, a vétkekbe ne essünk, valóban nagyon szükséges, hogy kellő ismeretekkel rendelkezzünk testi alkottatásunk, annak funkczionálása, működő erejének határai s azon veszedelmek felől, a melyek a mérséklet és az óvatossági híján testünket és lelkünket fenyegetik úgy a házaséleten kivül, mint azon belül. Ha a dolgot ebből a szempontból vizsgáljuk csak, akkor lehetetlen azt mondani, hogy a feministák követelésében nincs jogosság és czélszerűség. A mint látjuk azonban és legutóbb egyik híres svájczi professzortól hallottuk is a feministák egyik gyűlésén, a feministák eme követelése nem arra irányul tulaj donképen, a mire irányulnia kellene, hogy t. i. a fiúgyermekeket a családalapításra, a leánygyermekeket pedig az anyai hivatásra neveljük a nemi tekintetben való felvilágosítás által, hanem inkább csak arra, hogy a női nemet egyenlővé tegyék a férfinemmel, a tekintetben, hogy képesítsék az anyaság korlátozására. Itt a dolognak az igazi bibéje, a mely méltó is a feminista törekvésekhez; mert ha az a czél, hogy a nőt minden tekintetben egyenlő küzdőféllé tegyék a férfival, akkor czélnak kell lenni annak is, hogy vagy teljesen kiküszöböljék, vagy a minimumra redukálják azokat a természetes gátló körülményeket, a melyek a női nem versenyének teljességét lehetetlenné teszik. Az a híres svájczi professzor egyebek között arról is beszélt a feministáknak, hogy a családi élethez joga van az embernek a nélkül is, hogy fajfentartó kötelességeit betöltené, s ha akár a férfinak, akár a nőnek testi egészsége vagy anyagi, társadalmi viszonyai úgy követelik, megengedett dolog a fogamzás korlátozása vagy teljes megakadályozása is, — csak okosan, az egészségtannal nem ellenkező módon történjék az. S ez a tudomány, fájdalom, a mai világban igen kapós, úgy a férfiak, mint különösen a nők között. Nemcsak temérdek példányban forognak közkézen azok az orvosi (?) művek, a melyek a házasélet higiéniáját és a nemzés korlátozását tárgyalják, de eléggé okosítják egymást maguk a jó barátnők is ezek felől, a minek következtében rohamosan szaporodik a meddő, vagy az egygyermekes házasságuk száma. A két- és egy gyermekrendszer megfertőztette már hazánkat is; Francziaországban pedig, a csekély számú születések folytán bekövetkezett nemzeti pusztulás láttára, már törvényhozásilag akarnak bizonyos előnyöket biztosítani a többgyermekes családapák számára. S miért van ez? Talán azért, mert a férfiak félnek a nagy családtól? Nem; mert igaz ugyan, hogy vannak sokan közöttük ilyenek is, de általában véve a férfiakban mégis erősebb a fajfentartási ösztön, mint a nőkben, s számos, felemelő példáját látjuk az életben annak a küzdelemre készségnek, a melyet a férfiak nagy számú családjuk eltartásában felmutatnak. A felelősség itt, az én megfigyeléseim szerint, inkább a nőket terheli, és pedig legelső sorban a társadalom amaz osztályainak asszonyait, a melyekből a feministák kikerülnek. A műveltnek nevezett osztályok asszonyai ma, hogy úgy mondjam, irtóznak, nem a házasélettől, hanem csak az anyaságtól, és pedig a legtöbb esetben nem a testi egészség szempontjából, se nem az anyagi szűkös viszonyok miatt, hanem az asszonyi hiúság és a saját kényelmük szeretete miatt. Adjuk csak meg tehát a mai asszonyoknak a kellő ismereteket arra nézve, hogy miként kerülhetik ki, nagyobb veszedelem nélkül, az anyává léteit, meg is adjuk ezzel a halálos döfést az emberi nem fenmaradásának.