Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-07-29 / 31. szám

ismét fegyelmezett, kötelességtudó ifjak kerülnek ki iskoláinkból, kevésbbé lesz szükség az életben is a fegyelem eszközeire. De ma szükség van mindenütt; szükség az egyházban is, mint a hogy azt Jávory is hangoztatja. Jávory czikkének első felében egyházi életünk általános fogyatékosságait tünteti föl, másik felében pedig egy általa már gyakorlatilag alkalmazott elvre nézve kér aggódó, de egyházát szerető lelke lelkésztársaitól helyeslő, vagy helytelenítő feleletet. „Nincs egységes liturgiánk, — mondja ő, — a hány ház, annyi szokás." „Nincs korunk követelményeinek megfelelő énekeskönyvünk." „Nincs lelkészi egyenruhánk; kiki saját ízlése szerint varratja fungáláskor használni szokott öltönyét. " „Nincs meg nálunk a törvény kellő tisztelete; kijátszhatja azt akárki is, felelősségre vonás nélkül." „Nincs egyházi életünkben gyülekezeti fegyelem ; megtorlás hiányában kiki azt teheti, a mit akar." Ezen általános bajok fölött igazán csak kesereghetünk, de rajtuk nem segíthetünk, mert az az atyák dolga, a kik ezt a legközelebbi időkben jó néhány esztendőre ismét alaposan el is végezték. Féltek és félnek a nagyobb szabású újításoktól ; félnek a szigorúbb törvények hozatalától, mert azt gondolják, hogy bomladozó egyházi életünkön még nagyobb rés támad, melyen mind többen és többen vonulnak ki, hogy a felekezetnélküliek, vagy más felekezetek seregében találják fel leikök üdvösségét. En nem hangoztattam soha, hogy: „hadd hulljon a férgese", mert én is azt vallom, a mit Jávory, hogy „kész vagyok véremet adni azokért, kiknek vérét az én kezemből kéri számon egykor az én Uram és megváltó Jézusom". De a lanyhaságot, közömbösséget, túlságos elnézést nem tartom czélravezetőnek a férgesekkel szemben; mert szemök még jobban felnyílván, mindig merészebbek lesznek, s magukkal ragadnak sok más, jó lelket is. Az ilyenekkel szemben bizony szükség volna fegyelmező szabályra, vagy törvényre, hadd látnák, tudnák, hogy nem a pap gondolta ki ellenök a megtorlás ilyen, vagy amolyan módját, hanem ő csak végrehajtatja azt, a mi különben a papra is és az egyház minden tagjára nézve kötelező. „Van fegyelmező szabályzatuk r. katholikus testvéreinknek, van a baptista atyafiaknak; csak nekünk nincs, csak mi vagyunk olyan függő állapotban, mint Mohamed koporsója." Hát a r. kath. egyházban van fegyelem, s első sorban a papság áll a legszigorúbb fegyelem alatt. Ott ismeri mindenki a maga kötelességét, mint a jó katona, s végzi is azt szigorúan, lelkiismeretesen, — néha talán lelkiismerete ellenére is, mert tudja, hogy őrködő szemek vigyáznak rá, s ha mulasztáson érik, mint hűtelen szolgát megbüntetik. S ezt a fegyelmet a papság érvényesíti a hívekkel szemben is, az egész vonalon. Mily szigorúan követelik a gyermekek templombajárását, a bérmálást, s kicsinyektől és nagyoktól a gyónást; s bizony, aránylag csak kevesen maradnak el, míg nálunk — félnünk kell a templombaj arasra való buzdítástól, félnünk sok mástól, mert akkor mi kegyeskedő bolondok, vagy szigorú vaskalaposok vagyunk, a kik nem tudunk felemelkedni a mai müveit kor szellemi magaslatára. Fegyelmező, rendet fentartó és erősítő szabályokra nekünk is szükségünk van; azért tegyük, mit Jávory mond, hogy: „lelkészi értekezleteink útján. hassunk oda, hogy minél előbb, jól meghány t-vetett, jól kidolgozott javaslatok kerüljenek megrostálás végett gyűléseink asztalára, melyekből aztán az illetékes faktorok egy egyetemlegesen kötelező fegyelmi szabályrendeletet alkothassanak." A czikk másik felében a következőket mondja Jávory: „az egyházpolitikai törvények létrejötte óta a klérus óriási a^itácziót fejt ki a prozelitáskodás, a lélekhalászat terén; egyleteket, társulatokat szervez ; vegyes házasságok kötésénél pedig addig mesterkedik, addig igér, addig fenyeget, a míg a nem r. katholikus felet hálójába nem keríti, vagy reverzálist nem csikar ki tőle a róm. katholikus vallás javára. Mesterkedjünk mi is, mondhatná valaki. Bocsánatot kérek, nem tehetjük, . . . mert a mi evangéliomi vallásunk egyik fő és sarkalatos tétele: a lelkiismereti szabadság, — a lelkiismereti szabadság pedig tiltja, hogy bárki meggyőződésébe csak azért vájkáljunk, hogy létszámunk egy kényszer-birkával szaporodjék!" íme, a nagy baj, a melyet mindnyájan ismerünk, mert a statisztikai adatok csalhatatlanul bizonyítják, hogy a törvény által szentesített reverzálisok napról-napra apasztják híveink számát, s míg a baj fölött panaszkodunk, protestáns ősi lojalitásunknál fogva nem akarjuk alkalmazni a mi javunkra is szolgáló törvényeket! A törvény nemcsak kötelez, de jogokat is biztosít. Miért ne érvényesítsem én egyházam jogait, mikor arra nemcsak jogosítva, de kötelezve is vagyok. Én mindenkor megteszem e kötelességemet, — de megteszi Jávory is, a mikor később így folytatja: „Sok keresés után végre találtam egy hathatós orvosságot és pedig a r. kath. kollegák patikájában. Et ab hoste docere fas est. Láttam ugyanis,