Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-06-17 / 25. szám

juttatni híveit. A mi erőnk és buzgóságunk, igaz, hogy kisebb, azért oly gyors eredményt nem is várhatunk ; de eredményre mégis van kilátás, mert Istennek kegyelme nem fogyatkozott azóta sem. * * * Díszes öltözéket rendelt az Úr Áronnak s fiainak, a szent egyházban való szolgálattételre (II. Mózes XXVIII. rész.) Legyenek azon — úgymond — drágakövek : gyémánt, smaragd, topáz ! „A mellre valóra pedig csinálj boglárokat, melyekbe a két követ foglaljad, csinálj fonatékos arany lánczokat, sodrott mívűeket, tiszta aranyból és foglaljad azokat a megfodorított aranylánczokat a boglárokhoz!" Oh be szép is volt a hatalmas Jehova szolgája, midőn a szent sátorban megjelent! Óh be szépek volnának a magyar kálvinista pap tisztes fekete palástján is az ő múzeumának csöndjében gyűjtögetett drágaságai: a gyémántragyogású szellem, az egyszerű beszéd smaragdtiszta átlátszósága és az emelkedett szellemi látókör, mely sok oldalú, mint a változatos topáz. Legnagyobb díszül pedig rajta két fényes boglár: a „Hit" és a „Tudomány", — összekapcsolva a pásztori bölcseség színaranyából sodrott fonatékkal. Ágoston Sándor. BELFÖLD. Kovács Albert síremlékének felavatása. Kovács Albert, volt budapesti ref. theol. tanárnak és volt országgyűlési képviselőnek a kerepesi temetőben csaknem két év óta pihenő porai fölé, az elköltözött nagy férfiú érdemeihez méltó emléket emelt a tanítványi hála ós a tisztelők kegyelete. A budapesti ref. theol. akadémia tanári kara, nemsokkal Kovács Albert elhunyta után, mozgalmat indított az iránt, hogy kihűlt hamvai fölé közadakozásból állíttassék méltó síremlék és hogy korán elmaradt kicsiny leányárvái számára neveltetési alap teremtessék. A mozgalom megfelelő visszhangra talált az elhunytnak volt tanítványai és tisztelői körében, s egy év leforgása alatt elég tekintélyes összeg gyűlt egybe a jelzett czélokra. Az összeg egyfelől takarékpénztárba helyeztetetett, másfelől a boldogultnak nyomda alá rendezett és általa kiadandónak jelzett Homiletikája kinyomatására fordíttatott; úgy azonban, hogy a kiadott munkából befolyt és befolyandó összegek a síremlék- és neveltetési alaphoz visszacsatoltassanak. A síremlékre szánt összeg már a mult év őszén együtt volt. Az őszi és a téli idő azonban alkalmatlan levén a síremlék felállítására, a tanári kar a felállítást az erre alkalmasabb nyárelőre halasztotta. A mult hónap végén, az intézet igazgatója, a boldogult özvegyével és rokonságával egyetértve megvásárolta a régi, jóhírű Gerenday Antal és Fia czégnél a fekete svéd gránit síremléket és felállíttatta a elhunyt sírja fölé, a következő felirattal: „Székelykeresztúri Kovács Albert, ev. ref. theol. akadémiai tanár, volt országgyűlési képviselő. 1838—1904. —- Kegyeletük jeléül emelték hálás tanítványai és tisztelői. —- Az igazak emiékeze áldott!" A felállított emlékkő ünnepélyes felavatása f. hó 10-én délben történt meg. A kegyeletes ünnepélyen, az elhunyt özvegyén, kicsiny árváin és rokonságán kívül jelenvoltak: a dunamelléki ref. egyházkerület képviseletében dr. Darányi Ignácz főgondnok és Szilassy Aladár egyházmegyei gondnok, a kultuszminiszter képviseletében Molnár Viktor államtitkár, a budapesti ref. egyház képviseletében Petri Elek és dr. Szabó Aladár lelkészek, a ref. főgimnázium képviseletében Laky Dániel és dr. Pruzsinszlcy Pál, a theol. akadémia részéről a tanárok és az ifjúság, s ezeken kivül még többen az elhunyt barátai és tisztelői közül. Az ifjúság zsoltáréneke után Hamar István igazgató a következő beszéd kíséretében helyezte le a sírra az emlékre adakozott tanítványok ós tisztelők babérkoszorúját : „Az igazak emlékezete áldott!" Ez van fölvésve erre a sírkőre, a melyet Kovács Albert csendesen pihenő porai fölé emelt a hálás kegyelet. S a szentírásnak e szép, sokat jelentő igéi nem azért vannak fölvésve az emlékkőre, mert a szokás, a sablon úgy kívánja. Hanem azért, mert a kinek emlékezetére állítottuk s a kinek kihűlt porai itt pihennek, a szó valódi értelmében igaz vala, a kinek neve, emlékezete áldott leend mindazok között, a kik őt ismerték s becsülni, szeretni megtanulták. Hogy ki volt ő, kinek a hálás kegyelet ez emlékkövet emelte, csak pár szóval jelzi ez a gyászos sírkő : „Székelykeresztúri Kovács Albert, ref. theol. akad. tanár, volt országos képviselő. 1838—1904." Az idegen, a ki a temetőnek e csendes kertjében járva, elolvassa ezt a rövid föliratot, talán meg sem állapodva halad tovább. Szeme talán díszesebb emlékkőre esik, talán többet mondónak látszó, talán poétikusabb fölirat ragadja meg figyelmét. De mi, kik e sírhalom körül állunk s kik az emlékkő fölállításában buzgólkodánk, tudjuk, hogy ez az egyszerű kő nagy szellem földi porhüvelyének nyugvó helyét jelzi, s a rövid, feltűnést nem keltő fölirat csak annak a férfiúnak puritán egyszerűségét jellemzi, a kinek emlékezetére ez a sírkő állíttatott. Nincs helye és ideje annak, hogy Kovács Albert pályafutására, munkálkodására s egyháza s hazája szolgálatában szerzett érdemei méltatására kiterjeszkedjem. Megtettük ezt, a mikor kihűlt porait ide helyeztük s elhunytáról intézetünk történetében és kerületünk közgyűlésén megemlékeztünk. Legyen elég most csak annyit mondanom, hogy a budapesti theologiai akadémia és a dunamelléki egyházkerület történetének lapjaira Kovács Albert, a maga nagy szellemével, hajthatatlan, egyenes jellemével, hűséges, odaadó munkálkodásával önmaga írta föl nevét kitörölhetetlen betűkkel, s elévülhetetlen