Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-06-17 / 25. szám

fonalat újra fölveszi s a felekezeti tanárság fizetésének állami kiegészítését megoldásra juttatván, ezáltal a ref. tanárság anyagi helyzetének javítását is elősegíti. S midőn tanáregyesületünk ebbeli feményének és kérésének kifejezést adunk, fogadja Nagyméltóságod kegyesen ismételt üdvözletünket. A miniszter, jóleső érzésének adva kifejezést a ref. tanárságnak előtte tolmácsolt üdvözletéért és belé helyezett bizalmáért, kijelentette, hogy ismeri és méltányolja a ref. tanárságnak a haza és a nemzeti közművelődés körül megbizonyított szolgálatait, s arra törekszik, hogy anyagi tekintetben is megszűnjék minden különbség az állami és a felekezeti tanárok között. E végből a fizetésrendezés kérdésének fonalát felveszi ott, a hol alkotmányos elődei azt elejteni kénytelenek voltak, s azon lesz, liogy a felekezeti tanárok méltányos kívánsága kielégíttetést nyerjen. Reméljük is, hogy a felekezeti tanárságnak e régóta hangoztatott és sürgetett fontos ügyei elvégre kedvező megoldást nyerendenek; mert lehetetlen, hogy a magyar kulturának minden tekintetben egyenlő kvalifikácziójú és egyenlő munkát végző munkásai között, mind az erkölcsi, riiind az anyagi elbírálásnál különbség tétessék, csak azért, mivel e munkások tekintélyes része felekezeti intézetekben szolgál. TÁRCZA. A theologiai tudomány és a szószék. (Folytatás és vége.) No de siessünk az általánosabb, nem annyira intézményeken, mint elveken nyugvó gátló okok elháríthatásának tárgyalására. Az egyik, mint láttuk, a hivatalos egyház óvatos konzervativizmusának megnyilatkozása, mely körülbelül így hangzik: az egyháznak nemcsak alkotmánya, hanem theologiája is meg van állapítva, s valamint az előbbitől, úgy az utóbbitól sem térhet el a pap, míg az egyház egyeteme azt hivatalosan meg nem engedi. Miután ez elvnek nemcsak számos, hanem tekintélyes pártfogói vannak, s miután szintén számosan vannak olyanok, kik nem kevesebb tekintéllyel s jóhiszeműséggel kétségbe vonják azt: a kérdést eldöntöttetek tekinteni nem lehet. Mindkét tábor az „ecclesia semper reformari debet" elv alapján áll; de az első szerint a reform álás csak a hivatalos kodifikáczió után kezdődhetik, mint következmény ; az utóbbi pedig úgy magyarázza ez elvet, hogy az egyházi szolgáknak épen oly szép joga, mint nehéz kötelessége az egyháztagokat lassanként előkészíteni oly reformok rázkódtatás nélküli elviselésére, melyek a haladó kor félreismerhetetlen követelményei s a melyektől az egyház végképen úgy sem zárkózhatik el, hanem saját érdekében előre láthatólag elfogadni kényszerül. Az első szerint tehát a hivatalos elismerés adja meg a jogot a reform elkezdésére; az utóbbi szerint pedig a reform kellő előkészítése adja meg a lehetőséget annak kodifikálására. A valóságos mozgó élet azonban ilyen elvi disztinkcziókhoz nem alkalmazkodik. Az ecclesia militans története azt mutatja, hogy a prot. egyház az őt méltán megillető ellenőrzési jogot túlszigorúan sohasem gyakorolta, hanem papjainak pásztori bölcseségére bízta magát. Miután pedig ebből még semmi baja nem keletkezett, ezutánra se aggódjunk fölöttébb a papság tisztultabb felfogásának a katedrán megnyilatkozó őszinte és szabad érvényesülése miatt. Sokkal bajosabb már a theol. tudomány és az egyházi tan közt jelenleg tátongó ürt betölteni, illetve áthidalni. Némi vigaszt és reményt nyújt ugyan az a körülmény, hogy ez iir nagysága nem annyira a dolog természetében rejlik, hanem jórészt az elhanyagolás következménye. A lelkész nem ragaszkodott talán eléggé a theologián nyert vallásos meggyőződéséhez, hanem az hivatalba lépése után nemsokára, a föntebb letárgyalt okok miatt, elmosódott. Vagy pedig megtört lelkiismerettel félretette egykori meggyőződését, mint a mely csak zavarólag hatna rá igehirdetői tevékenységében. így növekedett a távolság a beavatottak és be nem avatottak vallásos nézetei között több generáczión át, élénk és kiáltó bizonyságául annak, hogy az egyház intézményileg nem kodifikálhat oly reformokat, melyre a nép a prédikáczió által előkészítve nincsen. Ez mind igaz; — dehát hol kezdjen a pap hozzá? Mitévő legyen azzal az óriási anyaggal, mely oly régóta feldolgozásra vár? Nem lesz-e káros hatású a hagyományok bolygatása ? Meg vagyok győződve, hogy nem! Csak a tisztelendő Úr ne hagyja magát elragadtatni és ne igyekezzék egyszerre mindent leadni, hanem viseltessék kellő önmérséklettel a haladásban és szerezzen helyes ítélőképességet a tárgy megválasztására. Mert az emberiség haladásának legveszélyesebb ellenségei sohasem azok voltak, a kik ellene küzdöttek, hanem ellenkezőleg, mindig azok, a kik azt siettették. Ez szem elől soha nem tévesztendő igazság, s azért, midőn a katedrán azt kérdezem magamtól: miért vagyok én itt, mi czélból küldtek ide ? Felelet: azért, hogy egyengessem az Úrnak útját, előkészítsem a hitetleneket a Krisztusban való hitnek befogadására, illetőleg a gyermekes, erotelen hitűeknek épülésére, hiterősítésére szolgáljak. A Krisztusban való ezen erős hit azonban a végső pont, a czél, a melyre az emberiség is hosszas fejlődés után jutott el. Első fázis a mózesi törvényeknek való engedelmesség volt, majd a próféták által hirdetett istenfélelem, s csak ez után jött Ker. Jánosr

hogy bűnbánat által előkészítse az embereket a Krisztusban való hitre.