Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-06-10 / 24. szám

idejekorán más, pl. ipari és kereskedői pályára mehessenek. És ez helyes; ne neveljünk tudományos proletá' rokat 1 A második bajt azonban nem hogy csökkenteni törekednének az arra hivatott tényezők, hanem még növelik azzal, hogy a nők előtt mindig több és több pályát nyitnak meg. Távol van tőlem, még gondolatban is, hogy a nők képességeit kicsinyelném; de én a nő hivatását nem abban látom, hogy ép oly kenyérkereső legyen, mint a férfi, hanem abban, hogy a férfi által megszerzett kenyeret ossza szét gyermekei között, hogy legyen gondos, odaadó, családjának élő anya, a ki nemzetünknek, hazánknak és egyházunknak szorgalmas, becsületes, munkaszerető, kötelességtudó, valláserkölcsileg értékes gyermekeket neveljen. Nagyon tévednek azok, a kik azt gondolják, hogy ugyanazon nő jó hivatalnok és jó anya lehessen egy személyben. Ha jó hivatalnok akar lenni, annak családjáról jóformán egészen le kell mondania; ha pedig jó anya is akar lenni — pedig a legtöbb az akar lenni és ez egészen természetes, — akkor nem lehet jó hivatalnok, mert szive, gondolata, aggodalma, sokszor félelme családjához fűzik s töprengő lelkével alig bírja végezni munkáját. Azt mondhatnák erre némelyek, hogy hiszen a férfiak is ép úgy aggodalmaskodnak a gyermekek miatt, s így azok sem végezhetnek tökéletes munkát. De más a férfi és más a nő helyzete. Férfi sorsa küzdelem a létért, a kenyérért, és ha neki a házon kivül kell munkálkodnia, nyugodtan mehet, mert otthon az anya; de ha az anya is a kenyérért fárad és izzad, a gyermekek cselédre hagyatnak, ki hogy miként tölti be az édesanya Jielyét és tisztét, arra az elrettentő példáknak ezreit sorolhatnók fel bizonyságul! Mennyi gyermeket ismerek, ki csak az ebéd és vacsora alkalmával találkozik rövid időre szüleivel! S aztán a hivatallal járó munka, mely elfár'aszt, kimerít, milyen fásulttá, milyen türelmetlenné teszi az anyát gyermekeivel szemben! Tudom, vannak nők, kik a családalapítástól félnek, mint némely férfiak, s azon czéllal szereznek oklevelet, hogy az egész életükre biztosítsa számukra a kenyeret; de azt is tudom, hogy ilyenek csak kis számmal vannak. Az ilyenek hát legyenek tanítók, tanárok, orvosok és ügyvédek; de a ki igazi hivatásának akar élni, hogy anya legyen, ahhoz nincs semmiféle oklevélre szüksége. Sőt az okleveles nők nagy száma egyik főoka annak is, hogy a férfiak nem tudnak és nem is akarnak családot alapítani. Sok, nagyon sok férfi nem juthat a nők miatt biztos álláshoz, és sok nő, oklevelére támaszkodva s abban bizakodva, addig válogat a vőlegényjelöltekben, hogy arczának rózsái, a külső kellemességek elhervadnak s kikopik az időből, hogy férjhez mehessen. Mily gyötrelemmel hordja az ilyen az élet terhét, az oklevélhez fűződő súlyos keresztet! Azonban engem nem a kivételes, hanem az általános bajok aggasztanak. Aggaszt az, hogy minél több nő nyer a tudományos pályán alkalmazást, annál több férfi marad állás és kenyér nélkül, melynek káros következményeit nemcsak ők maguk érzik és viselik, hanem megérzi az egész nemzet, melynek jó anyákra és munkaképes férfiakra van szüksége. S ha a nők csak olyan hivatalokra alkalmaztatnának, melyeket otthonukban is végezhetnek, még hagyján; de kiszakítva őket a család köréből, hogy a férfiakkal versenyezzenek, abból szerintem nem haszon, hanem csak kár, és pedig úgy anyagi, mint főleg erkölcsi, származik a nőre és férfira egyaránt. Jogot a nőnek, hogy a férfiakkal mindenben és mindenütt egyenlő legyen! hangoztatják az új kor apostolai. Istenem, hát van annál szebb és felségesebb jog, mint a mellyel Isten a nőt felruházta, melynél fogva uralkodhatik az ő kis birodalmában, családjában? S van-e annál szentebb kötelesség, a mellyel szintén az Isten áldotta ós nem verte meg a nőt, hogy szívénék szeretetével, lelkének gondolatával, éberségének, türelmének odaadó munkájával azokért fáradjon és dolgozzék, szóval azok iránt végezze kötelességét híven és szeretettel, a kik az ő szívéről szakadoztak le ? A kik más jogokkal akarják a nőt boldogítani, s a kik más kötelességeket akarnak a nő vállaira rakni, azok nem barátai, hanem ellenségei a nőnek, s rosszakarói hazájuknak, nemzetüknek. A nő nem arra teremtetett, hogy a harcztéren, a férfival versenyt küzdjön. Az ilyen hamar leveti, elveszíti legszebb ékességét, a nőiességet. Hanem hogy családjának éljen, míg a férfi azon kivül fárad, harczol a kenyérért, a nő és gyermekek jólétéért. Ha a nők közül kevesebb számmal lesznek hivatalnokok, a férfiak nagyobb számban jutnak hivatalhoz és kenyérhez, a nők közül is nagyobb számmal lesznek anyák, s ha nem is fog teljesen megszűnni a férfiak és nők harcza, de bizonyára enyhülni fog, a mi úgy a férfiakra, mint a nőkre áldásos leend. Keresztesi Samu. TÁRCZA. A theologiai tudomány és a szószék.* Ha két szomszéd pap összekerül és ott van a szobában a kurátor is, nem beszélnek theologiáról. — Miért? — A kurátor miatt, a ki nagy érdeklődéssel hallgatná, ha nem is értene egészen mindent. Annyit azonban mégis tán kivenne belőle, — s ezen nagyon csodálkoznék — hogy ő már sokszor hallotta a tisztelendő urat prédikálni s mégsem emlékszik rá, hogy ezeket valaha mondta volna. Bizonyos, hogy másnap már nem * Felolvastatott az alsóbaranya-bácsi ref. egyházmegye lelkészi értekezletén.