Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-05-06 / 19. szám

kemben ott van; benne volt abban is, a melyre Szügyi a dallamozó bizottság jegyzőjeként feleletet adott s a melyre én a Prot. Egyházi és Iskolai Lap 1904. évi 42. számában feleltem. És csodák-csodája: ez a mondat most egyszerre olyan homályos lett, hogy érthetetlen. Vájjon mitől? Hiszen az imént említett helyen gyakorlati példában is, a LXXXIV. zsoltár első sorában, kótával megmutattam, mit kell e kifejezés alatt érteni s az én ritmizálásom mellé odatettem a bizottság ritmizálását is, hogy minden félreértést kikerüljek. Ne várja tehát tőlem Szügyi már elmúlt dolgok újra elővételét, hanem legyen szíves nézzen utána az idézett helynek: a gyakorlati példát, a mit most követel, már akkor és ott megkapta. Különben is ő maga nagyon jól megfejti e homályosnak mondott részt. Megérti és megmondja ő maga ezekkel a szavakkal: „De kérdésbe tehetjük azt is, hogy vájjon nem úgy áll-e a dolog, hogy minden egyes dallamnak természetes hajlása és belső növése szerint való ritmusa nem más, mint az eredeti ritmus?" Hát kérem szépen, épen így áll a dolog! Épen ez az, a mit évek óta hajtok. És nagyon örvendek, hogy ezt épen Szügyi ismeri el. Mert ezen nem az én theoriám dűl össze, a mint Szügyi merészen, minden legkisebb megokolás nélkül odaveti, hanem az énekügyi bizottságé. A ki nem vette tekintetbe, hogy minden dallamnak eredeti, veleszületett ritmusa van, a melyet esetleg lehet egy kissé ide-oda módosítgatni, de annyira, hogy Goudimel dallamaiból magyar dallamok legyenek: soha. A ki önkényesen formulákat állított fel s azokba, mint Procrustes-ágyakba, bele tett minden dallamot. Igen ! Ez az értelme annak a homályos mondatnak, a mit maga Szügyi is kitalál, a ki homályosnak mondja. És ezen az alapon esnek el mindazok a túlzások, melyeket Szügyi az én magyarságomra nézve elmond. Czikkemben ez a rész elég részletesen ki van fejtve. Szügyi csak általánosságban beszél s összehozza ezt a khorális allabreve ütemzéssel, a miben szerinte ellenmondás van. Lássuk tehát az ellenmondásokat. Első ellenmondás volna, hogy én feltétlenül a ritmizálás mellett vagyok, de azért lemondok róla. Hát kérem, ha az énekeskönyvet a magam számára készíteném, nem mondanék le róla. De mivel az énekeskönyv a nagyközönség számára készül és az, úgy látszik, irtózik a ritmizálástól, kénytelen vagyok lemondani róla, ha nem akarok úgy járni, mint az énekügyi bizottság. Hol itt az ellenmondás? Ott, a hol a rosszakarat. Második ellenmondás volna, hogy én erőszakosnak tartom a Próba-énekeskönyv ritmusát s mégis a pontot és nyolczad-kótát is fel akarom venni a ritmizálás közé. Erre nézve újra kérdem Szügyitől, hogy hol itt az ellenmondás? Csak az ő czikkében és nem az enyémben. Mert hol van az megírva, hogy a pont ós nyolczad-kóta erőszakoltabbá teszi a dallamot, mint a fél, vagy egész kóta ? Harmadik volna, hogy én a Próba-énekes ritmusát monotonnak tartom és mégis a khoráímértéket fogadom el. Erre nézve megfeleltem már az első ellenmondásnál. Itt csak azzal egészítem ki, hogy a khorálméretet is olyan monotonnak tartom, a melynél a dallamozó bizottság ritmizálása csak egy fél perczenttel jobb, de olyan fél perczenttel, a mely egyáltalában nem érdemli meg azt a fáradságot, hogy a már megszokott khorálméretet vele felcseréljük. Kérdem: hol itt az ellenmondás? Csak a Szügyi József képzeletében. Negyedik és utolsó felhozott ellenmondás volna, hogy én barbárságnak tartom Goudimel zsoltár-dallamainak sarkantyús csizmába és zsinóros nadrágba való öltöztetését és a német khorális allabrevet mégis elfogadom. Erre nézve is van felelet az első ellenmondásnál. Itt még csak azt vagyok bátor Szügyi Józsefnek figyelmébe ajánlani, hogy az a trochaikus lejtés, a mit ő németnek nevez, csak azért német, mert a német versszöveghez különösen jól simul, de egyébként annyira internaczionális jellegű vonása a zenének, a melyhez lassú meneténél fogva a világ mindenféle nemzetének nyelve, verselése hozzá idomulhat. S mivel a jambikus lejtésű szöveg is zenében félütéssel trochaikussá válik, ettől a magyar nyelv sem irtózik olyan erősen. Bizonyság az a 300 egynéhány év, mióta így éneklünk. Hol van tehát ezekben az ellenmondás ? Sehol! Csak abban a szenvedélyességben, a mellyel Szügyi czikkemet tárgyalta. Hogy mennyire elfogult és igazságtalan volt irányomban, arra nézve felemlítem czikke végén azt a kijelentését, hogy én azért akarom a ritmizálás kérdését a közönség előtt vita alapján eldönteni, mert magam sem vagyok tisztába a ritmizálás kérdésével. Annyira felületes és csak gyűlöletből eredő megjegyzések, a minőt Szügyi Józsefről eddig csak feltenni sem mertem volna. Mert én czikkemben tisztán és világosan megírtam, hogy mit kell vita alapján a közönség előzetes tudtával eldönteni. El kell dönteni azt a kérdést: meg akarunk-e maradni a khorálméretnél, vagy pedig ritmizáljuk a dallamokat ? Ennyi és nem több, a mit én vita alapján akarok eldönteni. Hogy ebből miképen következtet Szügyi arra, hogy magam sem vagyok tisztába a ritmizálással, arra csak az Ő lelke tudna igazán megfelelni. Czikkemet a Protestáns Szemlében azzal végeztem, hogy a ki jobb programmot tud, álljon elő vele, szívesen hallgatom. A mit Szügyi nyújt, abban a programm helyét olyan valami foglalja el, a mi minden egyébre alkalmas, csak ily nagyfontosságú és annyira kátyúba került ügynek a kiemelésére nem. Én az enyémnél jobb programmot kértem. Ilyet Szügyitől nem kaptam. A mit kaptam, azt sem én, sem más nem használhatja. Tehát más, nyugodtabb és alaposabb hozzászólást kérek! Seprődi János.