Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-01-07 / 2. szám

48 bibliamagyarázatot, a mely a kötetben foglaltatik, nem is csalódik. Vehet tőle nemcsak termékeny eszméket, hanem tanulságot is arra nézve, hogy még a legszárazabb, legterméketlenebbnek látszó szövegrészeket is miként lehet eszmékkel, okulással megtölteni, a biblia igazi, alapos ismerete mellett. S vehet okulást arra nézve is, hogy csak az alapos előképzettség mellett lehet sikeressé tenni a biblia magyarázását; arra pedig, a ki e nélkül fog ahhoz, csak az a közmondás állhat, hogy: A ki minek nem mestere, hóhéra az annak. Kecskeméthy „Kezdetben" czímet adott kötetének, miután csupán a Mózes első könyvét, a Genezist öleli fel magyarázataiba. Ezt az egy könyvet azonban nem töredékes részleteiben, legismertebb s legszebb részeiben öleli fel, hanem teljes egészében. Nem a rendszertelen, vagy csak a termékenynek és könnyűnek Ígérkező részletekre kiterjedő, hanem az összefüggő, a rendszeres bibliamagyarázás elvét követte tehát. Azt az egyetlen helyes módot, a mit minden lelkipásztornak követnie kellene, a ki nem az írás egyes részleteit, hanem „az írást" kívánja hallgatóival megismertetni és megszerettetni. Ebben a tekintetben elismeréssel adózom Kecskeméthynek; mert nemcsak meggyőződésem, de tapasztalatom is, hogy a rendszertelen, vagy csak válogatva rendszeres bibliaolvastatás és magyarázás mellett, a szentírásnak nagyobb része holt kincs marad, a mely nemcsak nem gazdagítja valláserkölcsi életünket, sőt arra a téves hitre vezet, hogy a biblia jó nagy részét, mint értéktelen, vagy épen az erkölcsiségre veszedelmes holmit, ki kellene hagyni szentkönyvünkből. Ez a, részint a biblia egyáltalán hiányzó, vagy nem rendszeres magyarázásából fakadt téves hit véteti ki a bibliát, különösen a művelt családok körében, első sorban a gyermekek, azután pedig a felnőttek kezéből, — s ez eredményezi, hogy ma már, még köznépünk között is, ha megvan is a biblia, csak a mestergerendán lepi a por, de le nem kerül onnan esténként az asztalra, mint a hogy lekerült buzgó őseinknél. Ez az első jó, a miért elismerés illeti meg a kötet tudós és buzgó íróját. A másik az a mély tudáson alapuló és mély hitből fakadt művészet, a mellyel nemcsak a mindenek által ismert, szép történetekből tudja kihozni a valláserkölcsi tanulságokat, hanem forrást fakaszt a kősziklából is, megédesíti a keserű vizeket is, a mikor ráteszi kezünket ama lüktető érre, a mely a legszárazabb burok alatt is az élet = a kijelentés, az isteni bölcs gondviselés folyamát hajtja előre, s becsülésére, szeretésére tanít a bibliának, még ama közléseiben is, a melyeket pedig, talán valóságos, talán csak álszemérmünkből kifolyólag, obsczéneknek, tisztább erkölcsi felfogásunkból kifolyólag veszedelmes példáknak minősítettünk és kitörlendőknek ítéltünk. A száraznak látszó szöveg megelevenítésének művészetére nézve példa lehet 9:18—10:32 (9. szám), 29:1—30:24 (27 szám) és a 35: 22 b)—36 :43 (34. szám), — az erkölcsiség szempontjából kifogásolni szokott részek kellő feldolgozására nézve pedig a 4:17—5 :32 (5. szám), 20. fej. (18. szám), 26:34—27:40 (25. szám), 30:25-43 (28. szám), 33:18—34:31 (32. szám), 38. fej. (36. szám), 39. fej. (37. szám) magyarázata. Harmadik dicsérendő tulajdonsága a könyvnek a tömörség, a velősség, mely kerül mindenféle felesleges czifraságot és nem a külső ragyogással, hanem a belső tartalom mélységével igyekszik czélját elérni. Nem habozom azonban kimondani azt sem, hogy a munka e jelessége néhol túlságba csap, a mi vagy azt eredményezi, hogy némely fontos részletek nem eléggé bő magyarázatban részesülnek (pl. a 3:14—15-ben a protevangéliom, a 4:3 —5-ben Kain és Ábel jellemzése, s általában Ábrahám kiválasztatásától kezdve az üdvre vezérlés isteni terve), — vagy azt, hogy a magyarázatból hiányzik az a melegség, kedves közvetlenség, a mi a magyarázott részeket jellemzi. Én legalább úgy érzem, hogy Jákób és József története közelebb fér szívemhez, ha az eredeti szöveget olvasom, mint ha a magyarázat alapján akarom lelkembe fogadni. Mindenesetre szükséges a higgadt, tárgyilagos magyarázás, ezt én is vallom; de másfelől szeretem az eredeti szövegnek ártatlan, nemes hímporát is, s szeretném, ha bevonná az még a magyarázatokat is. Negyedik dicsérendő tulajdonsága a könyvnek a tiszta, tőről metszett magyarosság. Ezt ugyan, a mikor egy, a tolnai fajmagyarság közül való szerző művét ismertetem, említenem sem kellene. De mégis említem, mert nem egy írni szerető emberünk munkáján vettem már észre, hogy az efemer szépirodalmi termékek és nírlapok mesterkélt, de sokszor magyartalan nyelve megfertőzteti nyelv- és stílusérzéküket. Vigyázzunk pedig mindakettőre. Ha még a magyar kálvinista ember sem beszél és ír igazán tiszta magyarsággal, hát akkor vájjon kicsoda e hazában ? Vannak azonban, a már fentebb jelzetten kívül, kifogásaim is a magyarázatok ellen. Legelői, mint kevésbbé lényegest említem, hogy az egyes magyarázatok végén levont tanulságok túlságos tömörek és rövidek. Igaz, hogy szerző, a magyarázat közben, a megfelelő helyen, egy-egy csattanós odavetésével tanítgat; de cn mégis jobb szerettem volna, ha végül bővebben foglalkozik a tanulságokkal, mert hiszen, a miket magyaráz, azok a mi okulásunkra Írattak meg. Fontosabbak már azok a kifogásaim, a melyek némely részeknek nem helyes (legalább az én tudásom szerint nem helyes) felfogására és magyarázására vonatkoznak. így pl. nem tartom helyesnek az I. Móz. 1: 6—8-ban a rakia ama magyarázatát, a mely szerint az a földi vizek és a felhők között emelkedő levegőég volna. A rakia, az én tudásom szerint, az ősi zsidó világfelfogásnak megfelelően, a föld alatti és az égi óczeánt elválasztó erősség (v. ö. G-en. 7:11, 12, 8: 2). A 6 :1—8-ból szerző a Sethitáknak a Kainitákkal való összeházasodását magyarázza ki, holott e részben egy ősi sémita mithosz-töredék tartatott fenn, a melyben az „Istenek fiai" és az „ember leányai" azt jelentik, a mit a szavak