Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-04-15 / 16. szám

nem ellenkezőleg, a társadalom áthatása evangéliomi kovásszal. E kitérés után pedig azzal végzem hosszas levelemet, hogy remélem, a legközelebbi zsinat idejére eljön az idők teljessége az erdélyi egyházkerületre nézve is s akkor nem kell többé Utasítás, függelék, mi egymás és végre valahára lesz azonos szervezet s ennek alapján igazi, őszinte unió! Igazmondó. ISKOLAÜGY. A társadalom és a gimnázium. Tanári székfoglaló értekezés. Felolvasta Szászvároson az ev. ref. Kun-kollégium évmegnyitó ünnepélyén dr. Kristóf György tanár. (Folytatás.) A társadalomnak feltétlen joga a kritika. De a felületes, ú. n. kéreg-kritika még az irodalomban is kihalt Kazinczyval. Az ilyen kritikát a tanárságnak is joga, sőt kötelessége elutasítani. Tudni kell, hogy mit adhat a középiskola, mit nem; mit lehet követelni s mely követelés lehetetlenség. Tisztázzuk a helyzetet, mert clara pacta — boni amici. A helyzet tisztázása jótékonyan hat az iskolára is és a közönségre is. S ennek a jótékony hatásnak meglesz az a nagyon is kívánatos eredménye, hogy a tanár és tanítvány erkölcsi kölcsönhatása fokozódik, gyarapodik, ha olyan tán nem is lesz, mint Apáczai vagy a Buzinkai s ezek tanítványai között volt. Az az állítás — hogy rátérjek a gimnázium ellen szórt különös kifogásokra — hogy a gimnázium nincs szoros kontaktusban az élettel, hogy egyik életpályára sem készít elő, hogy benne az életben egyáltalán nem használható, hanem haszontalan dolgokat tanítanak: a gimnáziumra vád nem lehet. A gimnáziumnak nem is czélja, hogy a naponként való élet hullámzásával tartson. Ellenkezőleg, olyan jellemeket akar nevelni, kik eme hullámzó életben erkölcsi jellemükkel szilárdul helyt állanak. A gimnáziumnak vallott és kimondott feladata nem az egyes pályákra való előkészítés s az azokon érvényesülő ügyességek megadása, hanem valláserkölcsi jellemfejlesztés, az emberiség s nemzetünk műveltségének az alapján. Nem az életben hasznosnak, hanem az igaznak, a jónak, a nemesnek hirdetője és terjesztője. S ez által növendékeit képessé teszi a tudományos pályák bármelyikének szakszerű és alapos tanulmányozására. A meddig csak gimnáziumok lesznek — pedig sokáig lesznek — a feladat mindig ez marad, ez kell, hogy maradjon. Az egyes pályákra, a mindennapi életre tekintettel nem lehet, mert nem szakiskola. Szakiskolára nézve az a legszomorítóbb, ha nem a saját külön feladatát végzi, hanem a gyakorlatra készít elő. De a gimnáziumnak ilyen feladata nincs. Ne is legyen. Elvégre is kell lenni egy olyan iskolának, a hol nem a tartozikkövetel rovat a fő, hanem az ember lelkében lakó nemes rugóknak általános kifejlődése. Ehhez a vádhoz a gimnázium épen azáltal jutott, hogy megszabott czélját ingadozás nélkül kívánta teljesíteni, noha a minősítési törvény értelmében a gimnáziumi bizonyítvány majd mindenik pályára minősít, tehát némileg a szakiskolát is pótolja, nem szólva a reál- ós polgári iskolákról. S így a hibás és teljesen fonák minősítési eljárás is az oka annak, hogy a gimnáziumtól a szakiskolák munkájának az elvégzését is követelik. Ennek következtében az alaptalan követelést el kell ejteni, illetőleg a tanulókat reáliskolába vagy más megfelelő iskolába kell küldeni. Mert hogy az ipari pályára lépő tanulónak, a gazdásznak vagy bányásznak nincs szüksége se latinra, se görögre, ez természetes. Azonban a szakiskoláktól a mai társadalom még nagyon is idegenkedik. Hiszen a vasúti sztrájk alkalmával kiderült, hogy nincs több gépészünk és mérnökünk a minimális számnál, ellenben egyetlen egy albirói állásra 48 egyén folyamodott (a szászvárosi kir. járásbírósághoz). De talán nagyon is ismert húrokat pengetek. Csak azt a tényt akartam tehát megállapítani, hogy még azok a tanulók is, kik később technikumokra lépnek, a gimnáziumból lépnek át, pedig a reál- vagy polgári iskola volna a megfelelőbb. Az ellenvetés az, hogy pl. hogyan küldje egy szászvárosi szülő Dévára tanulni fiát, Elismerem, hogy jogos az ellenvetés. De azt is el kell ismerni, hogy a mi gimnáziumunk nem azon kevés százalék számára áll, a melyiknek reáliskolára van szüksége. Tanügyi, sőt politikai körök, de a gimn. tanárság első sorban szeretné, nemzetgazdaságunk épen követeli, hogy szakiskoláink, illetőleg a polgári iskola népessége emelkedjék s a gimnáziumé csökkenjen. Igen, a legfőbb óhaja a gimnáziumnak, a mi az államra s a társadalomra is legégetőbb kívánság, hogy a gimnázium népessége apadjon, hogy a gimnáziumba nem való elemek oda ne kerüljenek. Az, hogy a nem oda való elemek is felkeresik: ez a mi középiskoláinknak s első sorban épen a gimnáziumnak a ballasztja; míg ezt ki nem dobhatja, addig a kivánt magasságra fel nem emelkedhetik. Volt alkalmam rámutatni, hogy ma nem sok tanulóra, de jó magaviseletű s szorgalmas tanulóra van szükség. (Erd. Prot. Lap 1904. évf. Adalék azokhoz stb. cz.) Csak az utolsó évek fejlődése is mit tanúsít? Azt, hogy a míg hazánk lakossága 10 százalékkal, a középiskoláké 8 százalékkal szaporodott, a gimnázium tanulóinak a száma 40 százalékkal. A statisztikából is láthatni, de az életben naponta tapasztaljuk, hogy a gimnázium a tanuló ifjúság Mekkája. Eléggé nem érett társadalmunk nem keresi — nem is képzeli — másutt a növendék üdvét, csak a gimnáziumban. A próféta se jelenik meg minden hivőnek, csak az igazhivőnek. A gimnázium sem Mekka, csak az arravalóknak. A míg ki nem ábrándulunk az ú. n. úri pályákból s nem szoktatjuk tenyerünket ráspolyhoz, esztergához, addig a gimnázium túlnépessége miatt czélját el nem érheti teljesen. Addig mindig lesz túlterhelés és bizony nagy lesz a bukottak száma is.