Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-03-11 / 11. szám

végét, hanem legyenek tekintettel földi uraikra, de kivált lelki Urokra, a Krisztusra is. Ez az intés a földművelést végezni szokott hajdani szolgáknak szólt, de érthet róla a napjainkbeli szolga-és munkás-sereg is. Krisztus Urunk is, az apostol is azt mondja: „Méltó a munkás az ö jutalmára" (Mát. 10, 10.—1., Tim. 5, 18.); úgyde csakis a jó és hív munkás, ki a nap terhét és hévségét igazán hordozza. Valóban az ilyen munkás, a ki a napot megelőzi a fölkelésben s az éj késő órájában tér pihenésre; a ki nap-nap után oly óriási erőfeszítést igénylő munkában emészti fel testi-lelki erejének java-részét: az ilyen munkás bizonyára meg is érdemli, hogy annyi verejték hullatása után meglegyen legalább tisztességes mindennapi kenyere. Ez, el kell ismernünk habozás nélkül, teljesen jogos kívánság. De íme épen az a bökkenő — mondják azok a szegény munkások, — hogy hiába dolgoznak, hiába költik el a legfárasztóbb munkában erejöket, mégsem tudnak annyit keresni, a mennyivel a magok és családjok életszükségleteit csak szerényen is kielégíthetnék. Innen van tehát a mostani elégedetlenség s az egész munkásmozgalom. Nem itt a helye, atyámfiai! hogy e rendkívül nehéz, de kölcsönös jóakarattal mindenesetre megoldható és okvetetlenül megoldandó kérdést részletesen fejtegessem. Csak két megjegyzést kívánok tenni és pedig vallásos szempontból. Az egyik a munkaadónak szól, a kit már Jeremiás próféta is ekként figyelmeztetett kötelességére : „Jaj annak, ki az ö felebarátjával ingyen szolgáltat és munkájának bérit neki meg nem adja!" (22, 13.) Ma már bérelvonást, ingyen szolgáltatást a polgári törvény sem enged meg ; viszont bérjavításra, emberiesebb, keresztyénibb bánásmódra a polgári törvény ugyan nem, de az isteni törvény, a krisztusi szeretet törvénye igenis kötelez ma is minden munkaadót. Azért helyén lesz ez idő szerint is az az apostoli figyelmeztetés: „ Ti urak, igazsággal és méltányossággal legyetek a ti szolgáitokhoz, tudván, hogy nektek is van Uratok a mennyekben" (Kol. 4, 1.). A másik megjegyzésem pedig a munkásoknak szól, a kiknek mostani válságos helyzetükben nem adhatok jobb tanácsot, mint a mit Jakab apostol adott egykor azoknak a keresztyén munkásoknak, kik uraik jogtalan eljárása miatt panaszkodtak, így szólván hozzájok: ,,Békességesek legyetek, Atyámfiai! az Úrnak eljöveteléig, íme a szántóvetö-ember várja a földnek drága gyümölcsét, békességesen várván azt, míg reggeli és esteli esö lészen reá. Békességesek legyetek ti is és erősítsétek meg a ti szíveiteket: mert az Úrnak eljövetele elközelget" (Jak. 5, 7—-8.). Tehát békés, nyugodt magatartás ; a keresztyénhez nem illő kifakadások és gyűlölködések elkerülése; e mellett az apostoltól is ajánlott békességes tűrés még egy kevés ideig, addig t. i., míg az idők teljessége jogos kívánságaik megnyerésére elérkezik; ezek az én szívből jövő atyai tanácsaim^ ós kéréseim a munkás-osztályhoz tartozó híveimhez. — Gondolják meg, hogy valamint a jól megnövelt szántóföldnek a vetés után hosszabb időre, reggeli és esteli harmatra van szüksége, míg drága gyümölcsét meghozhatja : azonképen az erkölcsi és közélet mezején sokszor még huzamosabb idő kívántatik ahhoz, hogy bár legigazabb munkánk, legnemesebb törekvéseink méltó gyümölcsét arathassuk. És végül szívleljék meg ők is, a mit Pál apostol nem csupán a munkaadókhoz, de a munkásokhoz is intéz : „Ne nézze kiki csak a maga hasznát, hanem minden a mások hasznát is nézze"; azaz legyenek méltányos tekintettel a munkaadók jogos érdekeire is ; és továbbá, hogy azon indulat legyen bennük is, mely volt a Jézus Krisztusban, t. i. az alázatosságnak és önmegtagadásnak, az igazságnak és szeretetnek lelke! * * * Sokat lehetne még mondanom az újabb kornak ez annyira égetővé vált kérdéséről, a szoczializmusról, de egy templomi beszéd szűk keretében mindent felölelni lehetetlenség. Csak néhány rövid megjegyzésre szorítkozom hát még. — Mikor ezelőtt több mint félszázaddal a szoczialistáknak egyik híres vezérét (Prondhon) — mert külföldön már akkor elkezdődött ez a társadalmi mozgalom, — Párisban bevádolták s a bíróság elé állították, a vallatás folyamán azt kérdezte tőle a biró: mondja meg, hogy tulajdonképen mit is akarnak a szoczialisták? Mire az így válaszolt: „Embertársaik sorsán javítani!" A biró egy kis ideig elgondolkozott, majd azután így szólt: „Embertársaink sorsán javítani ! Istenem ! ha csak ezt akarják: hiszen azt mi is akarjuk!" . . . Nemde atyámfiai ! ilyen értelemben mi is mindannyian szoczialisták vagyunk ! Csakhogy jól megértsük : szoczializmus és szoczializmus közt ég s föld ám a különbség! olyasforma, mint teszem, a csendes és termékenyítő vízér és a rohanó és romboló vízár között. Amannak mellékén virág illatoz, buja növényzet terem; míg emez kíméletlenül letarol és piszkos hullámai alá temet minden tenyészetet. Jól megértsük, atyámfiai! Van a szoczializmusnak olyan irányzata is, mely úgy gondolja az emberiséget boldogítani, ha erőszakosan letiporja az anyagi és erkölcsi élet mezejének mindama virágát, gyümölcsét, a miket azon a polgári és keresztyén társadalom munkája több ezer éven keresztül termelt és létrehozott. Van olyan romboló irányzat is, mely fel akarja forgatni a mostani társadalmi rendet fenekestül, s a mi lehetetlenség: egyformásítani akar mindent. Van olyan boldogtalan irányzat is, a mely úgy véli boldogítani az embert, hogy meg akarja őt fosztani fáradságos munkával szerzett minden tulajdonától, jogos vagyonától; meg akarja fosztani még a legboldogítóbbtól: a tiszta családi élettől, a hitvestől és gyermekektől is; meg akarja fosztani az embert legdrágább kincsétől, a hittől, — meg akarja fosztani Istenétől, földi és mennyei hazájától is! Szóval, mint egy újkori Sámson, romokba akarja dönteni a mostani társadalomnak egész épületét. . . Isten őrizzen, hogy az ilyen őrült törekvések valaha sikerre jussanak ! Bizony