Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-01-01 / 1. szám

liető, ismétlem, ha a modern világnézletet egy vallásba lehetne foglalni. Ehliez egy reformátor szükséges, ki, fölruházva a tudás minden fegyverével, a beszéd meggyőző erejével, a népet a fölvilágosodás felé vezetné, így készítve el a talajt, így vetve el a magot, gyönyörűen kelne ki a vetés és áldott volna a termése. De hol van a reformátor? Romulus KÖNYVISMERTETÉS. Uj i(lök, régi igazságok. Wirth Zwingli bázeli református lelkész válogatott egyházi beszédei. Fordította: Rohoska József. Nagy 8°, 144 lap. Ára 3 kor. Kapható Trócsányi Bertalan könyvkereskedésében, Sárospatakon. A karácsonyi és újévi könyvkiadó-saison, mely a világi, különösen szépirodalmi művek ezreit hozza a könyvpiaezra, egyházi beszéd-irodalmunk terén sem volt meddő. Piaczra hozta a Debreczeni Lelkészi Tár második kötetét s megjelentette Rohoska József sárospataki theol. tanár fordításában Wirth Zwinglinek, a bázeli ref. gyülekezet híres prédikátorának válogatott beszédeit. A fordító e predikácziós kötet elé, a mely 12 közönséges és hat ünnepi beszédet foglal magában, előszót írt, indokolásául annak, hogy a mikor általános a panasz a predikáezió-irodalmunk terén mutatkozó túltermelés miatt és erős hangok emelkednek az idegen termékek portálása ellen, ő mégis új és pedig idegen szerző által irt predikácziós kötetet mer a könyvpiaezra hozni. A kötet kiadását indokolja egyfelől azzal, hogy Wirth Zwingli egyházi beszédei olyan felfogásúak és irányzatúak, a melyekhez hasonlók a túltermelés mellett sem jelentek meg a magyar irodalomban ; másfelől pedig azzal, hogy a keresztyénség egyetemes jellege nem zárja ki a nemzetközi érülközést, sőt épen megköveteli azt, és ha valami jót a külföld produkál, botorság volna arról csupán sovinizmusból lemondani, vagy azért utasítani vissza, mert nem veszi be a magyar fej. Indoklása mindkét részét aláírom. Igaza van fordítónak, hogy „ilyen genre-beli beszédek" még nem jelentek meg a magyar irodalomban; s igaza van abban is, hogy „a jó eszmén, jó gondolaton kapva-kapjunk, még ha külföldről jön is az". Azonban ha az előszó indokolását elvben aláírom is, ez még nem jelenti azt, hogy ennek az elvnek azt a gyakorlati megvalósítását, a melyet a predikácziós kötet felmutat, minden tekintetben magamévá teszem. Ebben a tekintetben Wirth Zwinglinek és fordítójának a felfogása és az én felfogásom között jelentékeny a diiferenczia. Wirth Zwinglit, mint prédikátort, úgy jellemzi a fordító, mint annak a manapság mindinkább terjedő iránynak a hívét, a mely „a keresztyénségnek úgynevezett hittani oldalával szemben annak gyakorlati oldalát igyekszik kidomborítani s a keresztyénség lényegét nem a hittanban, vagy valamely hittani tételben, hanem a mindent átölelő, örök szeretetben látja". S azok a beszédek, a melyeket a fordító e kötetbe összeválogatott, valóban ilyennek is mutatják fel Wirth Zwinglit, és e tekintetben valóban elmondhatjuk, hogy ilyen genre-beli egyházi beszédek még nem jelentek meg a magyar irodalomban. Azonban, őszintén megvallom, épen ez a genre, a mit e beszédek képviselnek, bizonyos aggodalmakat támaszt bennem. Tudom és vallom, hogy elmúlt már annak az ideje, hogy a dogmatikai kérdéseket azért vigyük a kathedrára, hogy a dogmatikai formulázást magyarázgassuk és bizonyítgassuk a skolaszticzizmus szőrszálhasogató modorában. Tudom és vallom, hogy a dogma, mint ilyen, a predikáczióban nem foglalhat helyet, hanem csak az annak alapjául szolgáló vallási eszme, sőt annak is csak az építő ereje, s hogy a predikáczióban a theologiát, a melyet a tudományos szemlélődés a vallásból alakított, vissza kell alakítanunk vallássá (Kovács A.: Homiletiká 122 1.). De mégis, azt a „genre"-t, a melyben e különben teljesen helyes elveket gyakorlatilag érvényesítik Wirth Zwingli beszédei, még ha még úgy is a mindent átölelő szeretetben látja is a keresztyénség lényegét, nem tudom helyeselni, nemcsak a mi elmaradottabb, de még Svájcznak sokkal fejlettebb vallásos és egyházi viszonyai között sem. A fordító a kötetnek ezt a czímet adta: „Új idők, régi igazságok", a mivel bizonyára azt akarta kifejezni, hogy a régi igazságokat az új időknek megfelelőleg miként kell új formákba önteni, hogy utat találjanak " a modern kor emlőin felnövekedett] hallgatók szívéhez. Rokon ez a czírn azzal, a mit a világhírű^Talmage adott beszédei egyik kötetének: „Old wells dug out — A kiásott régi kútfők". De mily nagy a különbség Talmage és Wirth Zwingli között! Amaz azért ásta ki a régi kútfőket, hogy a vallás ősr forrásait szabaddá tegye ; hogy eltisztítván a vallásos közöny által beléjök tömött törmelékeket, a hit nagy igazságait régi fényükben ragyogtassa fel beszédeiben. Wirth Zwingli pedig nem a közöny és a hitetlenség által összehordott törmelékeket akarja megemészteni olthatatlan tűzzel, hanem a keresztyénség, mondjuk közelebbről: a protestáns keresztyénség hitezikkeit igyekszik félretolni és végeredményben egy dogmanélkiili keresztyénséget prédikálni. Pedig, hogy Kovács Albertet idézzem, a ki pedig a dogmákon élő keresztyénségnek sohasem volt híve, e dogmák „becsesek az egyházra nézve, mert ezek képezik az egyház szilárd, tudományos alapját és ezeknek segítségével a vallásos hitet is hathatósabban tudja hirdetni" (Homiletiká 121 lap). Nézetem szerint Wirth Zwingli abban a törekvésében, hogy a dogmák által szétszaggatott keresztyénséget a krisztusi szeretetben egyesítse, tovább ment, mint. a meddig egy igazi keresztyén és a saját felekezete hittani felfogását tisztelő prédikátornak mennie szabad, még magasfokú intelligencziával és vallásos műveltséggel rendelkező gyülekezet előtt is. Sem általános keresztyén, sem református keresztyén felfogással nem egyezik meg pl. az, a mit a 17. lapon olvasunk: „De