Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-12-03 / 49. szám

mi hozzánk elérkezett-e? Nincsenek-e ma is csak az újdonság, a különösség- ingere által vezetett lelkek, önigazságuk képzeletében felfuvalkodott szivek, a kik, miként a Jánoshoz sereglettek s miként ama bibliai Zakeus, csupán látni" akarnak? S nincsenek-e megfáradott és megterheltetett lelkek közöttünk, a kik vágyakoznának ugyan a megnyugovásra és a megbékélésre, de vagy nem látják annak útját, vagy hamis úton tévelyegnek? Vájjon én s te szives olvasóm és mindazok, a kik a Krisztus nevéről neveztetünk, lelkünkben hordozzuk-e Istennek országát, s azt, a ki annak kezdője és elvégezője: a Jézus Krisztust? Erre feleljünk meg őszintén, s ez a felelet fogja megadni a választ arra a kérdésre, hogy mi hozzánk elérkezett-e Istennek országa? S ha, a mikor feleletet akarunk adni a kérdésre, mint sötét felhő gomolyog körülöttünk a magunk gyarlósága, bűne, a felfuvalkodott s mindent lenéző gőg, a vallást, az Isten tiszteletét csak látványosságnak tekintő lelki üresség; ha légiója sorakozik elénk azoknak, a kik megkönynyebbítésüket hiába várják, mert utat nekik nem mutat senki, vagy ha mutat, tévútra vezeti; ha a forrongó állami és társadalmi életben csak a nyers hatalomnak és a szeretetlenségnek erői vívnak előttünk ádáz harczokat, — felelhetjük-e nyugodt lélekkel: elérkezett hozzánk is az Istennek országa ?! „Térjetek meg ... és teremjetek a megtéréshez illő gyümölcsöket!" —hangzik a prófétai intés. Zengjen e szózat füleinkbe, ne mint csak „látni" akaró kíváncsiaknak, ne mint felfuvalkodott írástudóknak, farizeusoknak és sadduczeusoknak, hanem mint lelki szegényeknek, mint síróknak, mint alázatosaknak, s menjünk mindnyájan 0 hozzá, ki így hívogatott: „Jöjjetek én hozzám . . .!" — és akkor elérkezik mi hozzánk is Istennek országa ! Hamar István. TÁRCZA. Adventben. Körültünk néma, vak sötétség. Gyűlölség átka a szívekben. Fogytán a kenyerünk a kasban, — Szűkölködünk a lelkiekben. Oh balzsamosztó jobb kezével Ennyi fájó sebet ki köt be? Ki gyújt nekünk fényt e homályban ?.. Vagy benne járjunk mindörökre ? Te vagy Uram a mi királyunk, Kelj fel a mi segítségünkre ! Kezünket összetéve kérünk: Adj vidulást beteg szívünkre! Küldj valakit a Te nevedben, — Rá milliók ím, várva-várnak ... Kit prófétáltál az atyákban : Küldj Szabaditót a világnak! Baja Mihály. A Jézus szülőföldje. (Folytatás.) Az evangéliom örök ifjúsága szoros kapcsolatban marad a természet örök ifjúságával. De hát nem a föld maga, hanem a föld és nép együttesen képezik a szülőföld fogalmát. Jézus eredeténél fogva Izrael népéből való. Ez képezi ennek a népnek halhatatlan hírnevét; mert elmondhatja: „0 a mienk, a ki a mi lelki sajátosságunkat a legnemesebb módon fejtette ki. Lelke a mi emlékeinkkel és reményeinkkel volt tele. 0 minden más nemzetnél jobban szeretett bennünket. Minket érdekelnek első helyen az ő küzdelmei, könnyei, szenvedése és halála. A mi apáink nem értették őt teljesen; az ő legmagasabb czélja rejtve maradt előttük. Azt azonban — mint az evangéliumok bizonyítják — mindig elismertük, hogy prófétáinkkal lényegileg rokon volt. 0 a mienk." Abban a kegyességben, a mely Jézust ősképileg állítja szemeink elé, igen könnyen feltalálhatjuk a zsidó istenesség alapvonalait, az isteni mindenhatóságtól való föltétlen függés érzését, az isteni bölcseségben és jóságban való odaadó bizodalmat; feltalálhatjuk a szilárd erkölcsi komolyságot, az Isten utáni mélységes vágyódást, a mely nélkül az ember végtelenül szegény és nyomorult, vele pedig végtelenül gazdag. A sémiták, a kik közé az izraeliták is tartoznak, sokkal mélyebben és szilárdabban érezték Istennek megfoghatlan magas méltóságát és ezzel szemben az ember gyengeségét, mint az indogermánok, és az idők folyamán sokkal szabadabban megőrizték magukat az Isten elleni dacztól vagy az istentelenségtől, mint emezek. Az indogermánok el tudták képzelni ép úgy, mint az indusok és persák, hogy Istennek szüksége van az emberre, vagy legalább, hogy az ember elég önmagának A sémiták pedig Istent „Él"-nek, erősnek, az embert enos-nak „gyengének" nevezték. A semitikus istentudat Izraelben találta meg legmagasztosabb kifejezését. Történeti tapasztalások kemény próbára tették Izrael népe hitét és a nemzet legjobb fiainak sokszor elszomorító kételyekkel kellett megbirkózniok, a mint a Jób tankölteményéből tudjuk s a mint Jeremiás próféta elbeszéli nekünk. Azonban Jeruzsálem romjai nem semmisíthették meg Izrael népe vallásosságát; a haza elvesztése nem olthatta ki az Isten utáni honvágyat. Izrael népének sokat kellett szenvednie önhibája miatt; de csodálatot érdemel, hogy minden kísértések között megőrizte nemzetiségét, míg mellette annyi sok más hatalmasabb nép régen sírba hanyatlott. Azért állotta ki az évezredek viharát, mivel teljes erővel ragaszkodott apái hitéhez. Bármily halhatatlan nevet szereztek is a görögök a művészet és tudomány által; bármennyire csodálandó is a rómaiak államalkotó böl-