Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-10-08 / 41. szám

Lőrincz előterjesztésében. Ezek során megválasztották a népiskolai bizottságot; az egységes liturgiára nézve elfogadták, csekély módosítással, a konventi tervezetet; intézkedtek a parókhiális könyvtárak kötelező felállítása iránt, s kimondták, hogy kívánják, a föld- és fajárandó­ság kivételével, a lelkészek és tanítók jövedelmét képező többi naturáléknak pénzzel leendő megváltását. A közgyűlés, Antal Gábor imádságával, szept. 30-án, a késő esteli órákban ért véget. Sz. I. MISSZIÓÜGY. Jelentés az élő keresztyén szövetség Berlinben 1905. június 10—12-dik napjain tartott európai kongresszusáról. (A kongresszus második, harmadik és negyedik napja.) Jún. 10-én, hétfőn reggel 8 órakor kezdődött a tulajdonképeni kongresszus s szerdán este órakor fejeződött be. Minden reggel imaórával kezdődtek az össze­jövetelek s azután a résztvevők megoszlottak a párhuza­mos gyűléseken, a melyek közlil az egyik a városi misszió kedves, szép templomában, a másik, a hol inkább gyakorlati kérdéseket tárgyaltak, a templom udvarán levő tágas teremben tartatott. Amott inkább a németek vezettek, itt az angolok. Esténként evangélizáló gyűlé­sek tartattak. Most, a midőn én jelentést teszek a kon­gresszusról, tekintve az idő rövidségét, csak arra törek­szem, hogy a kongresszus e hármas ágú munkásságának mindenikéből ízlelítőt adjak, s itt-ott benyomásaimról is említést tegyek. Hétfőn reggel már 8 óra előtt helyet foglalva a templomban, különös érzések között néztem, mint telik meg lassanként minden padsor különböző országbeli alakokkal, a kik bizonyára elkészült s várakozó lélekkel, valami nagyon drága, nagyon becses után vágyakozva jöttek össze, s úgy gondolom, hogy mindannyiuknak fülében, szívében csengett még az a sok, felséges him­nusz, mely előtte való nap délután hangzott el az ének­istentiszteleten. Várakozásunk nem volt hiábavaló. Az imaóra, a melyet Paul lelkipásztor vezetett, egyike volt a legszebbeknek, melyeken valaha résztvettem. „Telje­sedjetek be Szentlélekkel", ez igék felett elmélkedett egyszerűen, de tűzzel. A jelenlevőknek — mondá — be kell teljesedniük Szentlélekkel, s a kik hisznek, azok részesülnek is a Lélek keresztségében. Es pedig nem majd, hanem most. Utalva a bibliai asszony olajos korsó­jára, a melyben megállt az olaj, mihelyt nem volt több üres korsó, a melybe tölthetett volna az asszony, igazán mondta, hogy az Úr Szentlelke is megáll a gyülekezet­ben, az istentiszteleten, mihelyst nincs lélek, a mety üres volna. Legyünk üres edények, akkor van hely, a hová kitöltessék az Úrnak Lelke. Sokan imádkoznak most nagy ébredésért, de a hol nincsenek az Isten szá­mára üres edények, ott nem lehet ébredés. Az imaóra után sorban állottak fel a kijelölt szó­nokok s mind az az napra kitűzött tételről: „a szolgá­latra képesítő erörölu szólottak. Nem az én erőmben, nem más erejében, nem a szövetségek szervezetében kell bíznunk, hanem, mint a szövetségek fogadástétele is kezdődik, az Úr erejére kell támaszkodnunk. Más fundamentum nincs, mint a mely egyszer vettetett. A szövetségeseknek komolyan kell venni, hogy az írást olvassák. Abból nagy erő szár­mazik. A kísértések között Jézus is az írásra támasz­kodott, midőn a Sátán támadásaira így válaszolt: „Meg van írva". Hogy a vett erő folyton tartó legyen, ezt az által érjük el a szövetségben, hogy minden nap olvassuk az írást és imádkozunk. Minden nap kell, hogy érintsen minket az ő szájának lehelete, hogy megújuljunk minden nap s magasra tudjunk szárnyalni, egészen a kegyelem trónjáig. A szövetségesek összejövetelein nem annyira tanulmányozni kell a bibliát, ezt oda haza kell elvégezni, oda már telített szívvel kell menni, s ha mindenkinek megtöltötte a szívét az írás, akkor mindenki kénysze­rítve van arra, hogy egy pár szót szóljon az igéhez, így teljesülnek meg, így vesznek új tüzet a lelkek s emelkednek aztán fel a kegyeleni trónjáig. Ennek leg­nagyobb akadálya az ítélkezés, ezt nem szabad tenni az összejöveteleken, mégha egyik-másik tag nyelve meg­botlik is. Szívünknek meg kell dobbannia, valahányszor együtt vagyunk az Úrért. Ha szívünk nem ver, halottak vagyunk. A gyülekezetben vett áldásokkal, ha azt akarjuk, hogy erőnk legyen, vissza kell vonulnunk a mi kamrács­kánkba, mint a hogy Jézus mondja: Menj be a te titkos kamrádba és ajtód bezárolva imádjad a te Atyádat. A Sátán ugyanígy kisért: Hogyan, mi szükség van arra, hogy te az áhítat után még visszavonulj? Nem elég volt az, a mit az istentiszteleten vettél? De erre a szóra nem kell hallgatnunk. Minden szövetséges legyen a csendes óra barátja; legalább 15 perczig kellene egyedül lennünk mindennap az Úrral. Oh ennek csodálatos áldása van. Mint Dániel, midőn a sok sírás és böjtölés után fel­emelé szemeit, láta egy férfiút, a ki előtt megreszketett, de a ki Őt megvigasztalta, úgy mi is a mi titkos kam­ránkban meglátjuk a feltámadottat. A Jézus vérének ereje az, a mi szabaddá tesz. A csendes órán elveszted saját erődet, akkor az jelenik meg előtted, a ki így szólt: Hatalom adatott nekem mennyen és földön. És neked adja ezt az erőt. Kívánhatsz ennél többet? Vágya­koznunk kell őt látni. A tanítványok ama viharban fél­tek, míg nem látták őt, de mihelyt meglátták, bizalmuk megerősödött. Oh a csendes órán beszélhetünk az Úrral, mindent elébe vihetünk, ő szívesen beszél velünk. Az a kedves lelkipásztor, a ki a csendes óráról ilyen szép elmélkedést tartott, Dollman úr, előadta, hogy egyszer ő egy kedves emberrel aludt egy szobában; egyszer csak reggel 4 órakor hallja, hogy megszólal a barátja: Atyám, beszélnem kell veled. Imádkozott rendre sokak ügyében, sok kérdést vive az Úr elé. Két év múlva hallottam

Next

/
Thumbnails
Contents