Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-10-01 / 40. szám

István atyánkfia ajkairól; magyarul szállt az ének a mi ajkainkról s azokéiról, kik, szám szerint nyolczan, felkeresték ez istentiszteletet, hogy hallhassák az igét hazájuk nyelvén ott az idegenben. Daczára, hogy gondosan hirdették a magyar istentiszteletet, mégis ily kevesen jöttek a berlini magyarok közül. Örömünkre szolgált azonban, hogy az a kevés, a ki eljött honfitársaink közül, hitt a Jézus Krisztusban s nemcsak nemzetiségi, hanem lelki rokonságukról is bizonyságot tettek. Mindnyájan hálásan emlékezünk Wartensleben grófnő, szül. Zágoni Bodola Lenke úrnő szívességére, ki az egész gyűlés ideje alatt velünk volt, egy alkalommal vendégül is látott minket s nagy lelkiörömmel hallgatta éneklésünket s beszélgetéseinket az evangéliom ügyéről hazánkban. Sohasem felejtem el szavait, mikor így szólt : „Harmincznégy éve távol vagyok hazámtól s örülök, hogy most végre, bár először, látok magyarokat, kik hisznek a Jézus Krisztusban". Vasárnap délután 3 órakor volt a nagy énekünnepély Berlin egyik hatalmas, előkelő czirkuszában. Mire mi pontos időben megérkeztünk, csak jóelőre megszerzett jegyeink mentettek meg attól, hogy kivül ne maradjunk. A czirkusz, mely 8000 ember befogadására épült, zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel. Az ünnepély kezdete előtt az uralkodó páholyában megjelent a császári ház képviselője: Henrik, braunschweigi herczeg, fia kíséretével; tiszteletére felzendült a német nemzeti himnusz. Ezután pedig felzendült ezrek ajkán a himnusz, dicsérni a lelkek szent s dicső fejedelmét, a megfeszített és feltámadott Krisztust. Nem lehet leírni, hogy mily hatást kelt a szívben ily hatalmas éneknek a hallása, melynek zúgása közt alig lehetett hallani ama 300 harsona hangját, mely kisérte az éneket. Ezután dr. Fáber, Berlin főpüspöke, imádkozott, a bibliából felovasott egy részt és hittől áthatott szavakkal megnyitotta az ünnepélyt. Egy szép karének után, Blecher úr felszólította a küldötteket, hogy nemzetek szerint álljanak fel, mutassák fel zászlójukat és saját nyelvükön mondjanak el egy bibliai verset. Mikor ránk került a sor, felállottunk. Szentpétery atyánkfia felemelte magasan a piros-fehér-zöld lobogót s elmondta magyarul a szentírás arany mondatát: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az O egyetlen egyszülött fiát adná, hogy minden, valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök életet vegyen". S mikor felemeltetett minden nemzet zászlója, mely követeket küldött, középen Dutton úr, a világszövetség képviselője felemelt magasan egy zászlót, mely minden más zászló fölé emelkedett, melyre ez volt felírva : Christ all in all (Krisztus minden mindenekben). A többi zászló meghajolt ez egy zászló előtt. Közben felhangzott egy gyermekkar éneke, dicsérvén azt a nagy királyt, a ki minden mindenekben. S mikor elhangzott a kicsinyek ajkán a dicséret: mikor a megható jelenet hatása alatt még mindig a legmagasabb zászlón pihent tekintetem, egyszerre mintegy meglepetés, hatalmas szárnyalással felzendült egy karének, mit 1210 ifjú és ifjú leány énekelt. A mint felemeltem szemeimet, mintegy keresve azt a csodás erőt, mely ily éneket ád az ifjak ajakára, egy felirat tűnt szemembe, melyet eddig lepel takart: Die Jugend Europas für Christus! Európa ifjúsága Krisztusért. A karének, melyhez hasonlót soha nem hallottam még, nemcsak gyönyörködtetett, de behatott a szív mélyébe. Egy világrész ifjai Krisztusért akarnak élni, mert ez az igazi élet, lelkünknek ez vigaszt s boldogságot nyújt. Egész valómat elfogta az érzelem, mely egykor Hárán pusztáin egy vándor ifjú ajkaira ez igéket adta: E hely nem egyéb, mint Istennek háza s a mennyország kapuja. Sok fenséges ének és sok magasztos beszéd hangzott még el ez emlékezetes ünnepélyen. Többek között Torrey híres angol prédikátor beszélt Isten Szent Lelkének munkájáról. Beszédében több példát hozott elő gazdag tapasztalataiból. Velem együtt bizonyára mindenki érezte, hogy maga ez ünnepély is félremagyarázhatatlan bizonysága volt Isten Szent Lelke soha nem szűnő munkájának. Ily előkészülettel látogattuk a következő napokon a gyűléseket, melyeknek során csak eg}'ről, a magyar gyűlésről, akarok szólni, melyen nem mint látogatók, hanem mint hívogatók s munkások vettünk részt. Szerdán délután 3 órakor volt ez emlékezetes gyűlésünk. A nagyterem ajtajába, hol gyűlésünk volt tartandó, kitűztük a magyar lobogót, melynek három színe között olvashatóan reá volt nyomtatva arany betűkkel: „Magyar C. E." Bár az előző napokban szorgalmasan osztogattunk nyomatott meghívót, mégis aggódtunk, hogy gyűlésünkön kevés érdeklődő lesz jelen, mert a tőlünk 50 lépésnyire levő missziói nagytemplomban ugyanakkor tartatott az összes német szövetségek gyűlése. Mégis, mire elérkezett a gyűlés kezdésének ideje, a terem szépen megtelt mintegy 200 hallgatóval. A 19 magyar az emelvényen foglalt helyet. Először elénekeltük az „Erős várunk" első versét, kiki a maga nyelvén. Azután Székely József bpesti vallástanár hívta segítségül Isten Lelkét imádságában. Ezután én felolvastam német nyelven egy kis iratot, melyet a Bethánia egylet elnöke, dr. Szabó Aladár, írt e czímen: „Magyarország és az evangéliomi mozgalmak." E felolvasás röviden ismertette a a magyar protestantizmus helyzetet s küzdelmeit a múltban, majd rátért jelenére, mely kétségtelen jeleket mutat fel arra nézve, hogy e hazában is már sokakat megragadott az evangéliom ereje, sok jó munka indult meg. E tényről nekünk is hálával kell megemlékeznünk. Nagy dolgokat cselekedett már az Úr eddig is miköztiink. A felolvasás szószerint a következőleg foglalta össze röviden a magyar evangéliomi mozgalmakat: „A brit s külföldi bibliatársulat évenként a szentírásból kétannyi példányt terjeszt el Magyarországon, mint 20 évvel ezelőtt. A Londoni Vallásos Iratokat Terjesztő Társaság mellett a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság is sok hasznos könyvet és füzetet terjeszt el. Van mintegy 30 ifjúsági egyesületünk, több evangéliomi egyletünk a nők között is. Van kék kereszt- és diakonissza-munkánk. Egy éve