Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-09-24 / 39. szám

Harangozó felett, kit a harang szíve ütött agyon, hallottam a következő búcsúztatót: Nem húzod már többé a harangkötelet; Az Űr elhozta rád az örökös telet. Nem húzol már eztán senkinek indulót; Nem kiméi a halál sem birót, sem dúllót. Te is kimúltál, mert a harang büttíje Rád szakadt és szegény fejed beütötte stb. Oh, de hány ily éretlen búcsúztatót hallhat a figyelő. Ezek a kínrímek talán a népnek tetszenek, de a vallásos érzületet irgalmatlanul sértik. Töröltessék el tehát a föld színéről a verses búcsúztató s ezzel szemben legyenek kárpótolva kántoraink úgy, hogy minden temetési funkczióért legalább is két korona stólát kapjanak egyházunk minden községében. A temetési szertartásnál szintén nincs felvéve a javaslatban a prédikáczió textusának felolvasása előtt a közének, a mi szintén kívánatos az istentisztelet egyöntetűsége kedvéért. Erdélyben ilyenkor is énekelnek közéneket, mit a szöveg alkalmas voltáért mi is felvehetnénk : Isten, ki nagy örömünknek, Bánatunknak adója! Kérünk ne hagyj, Sőt szívünknek Légy vigasztalója ! Hogy kik tőlünk itt elválnak, Egy szebb, boldogabb hazában, Újra feltalálnak. (Erd. énekes 288. dics.) Végül czélszerűtlennek tartom az úton való éneklés elhagyását. Részben helyes volna az éneklés elhagyása, de majd csak akkor, ha gyülekezeteinkben a kegyelet érséseit annyira tudjuk nemesíteni, fejleszteni, hogy az úton a kisérő felek önmagukba szállva, komoly gondolatok között kisérik útolsó útjára a jobb hazába költözöttek porhüvelyét. De ma, a mikor, különösen falun, a kisérő tömeg közt még káromló szavak is hallattatnak az énekszünet alatt s hangos üres beszélgetések, nevetgélések mindennaposak : kizártnak tartom az úti ének elhagyását. Ez által [csak alkalmat adnánk a temetéshez nem illő viselkedésekre. Hanem igen, törekedjünk, hassunk oda, hogy maga a gyülekezet is részt vegyen az úti éneklésben s ezen énekek a lehető legrövidebb szövegnek legyenek. Ha ez elmaradna, az összes vallásfelekezetek között mi lennénk az egyedüliek, kik minden szertartás nélkül kisérnők halottunkat végútjára. Alkalmat nyújtanánk még arra is, hogy a mostanában amúgy is sok helyen és nagyon divatozó czigányzenével (muzsikaszó mellett) kisértetnék ki gyászos híveink kedves halottaikat. Vájjon szebb lenne-e ez ? Nem mondom: nagy városokban, hol a folytonos lárma, zaj mintegy akadályoz szertartásunk ezen cselekvésében, ott feltétlen el kell hagynunk. Egyebekben a javaslat minden pontjához csatlakozva csak azt óhajtom, hogy vajha minél előbb kötelező szabályrendeletté válnék az egységes liturgiára vonatkozó tervezet. Ifj. Györe Dániel énekvezér. TÁRCZA. Az Edietum Tolerantiae. (Folytatás.) Másforma a hatás, mit a toleranczia a róm. kath. egyházra, különösen a püspöki karra és a vármegyékre gyakorolt. Nem veszik oly könnyen a rendeletet, mint a placetum regiumot, s Batthyány prímás összes püspöktársai nevében mondja, hogy ezen ügyet a császár saját hatalmából nem, hanem csak az országgyűléssel egyetértve intézheti el. A rendelet elleni reakeziót egész természetesnek tarthatjuk, hiszen a róm. kath. papság már csak idő kérdésének tekintette a protestánsok kiirtását, s most, hogy a toleranczia gátat vetett erre irányuló törekvésüknek, érthető az a felhevülés, mellyel megvalósíthatása ellen küzdenek. A püspöki kar egyértelműen jár el; a császárhoz intézett felirataikban mindnyájan egy álláspontot foglalnak el: a toleranczia — mondják — nem törvényes, mert a protestánsoknak többet enged, mint Leopold és Károly reszolueziói; a protestánsok különben nem is számíthatnak vallási türelemre, mert az 1550-iki törvény elítélte tanaikat. A toleranczia elleni mozgalom élén Eszterházi Károly gróf, egri püspök áll, s résztvesz benne az ország valamennyi főpapja; és a császár czéljának meghiúsítására minden eszközt megengedhetőnek tartanak és fel is használnak, így különösen a megyéket és a szabadkirályi városokat igyekeznek ellene felingerelni. Törekvésük nem is eredménytelen; a közhivatalokból a dekretális eskü által kizárt protestánsoknak nem lévén befolyásuk a vármegyéken, ezek legnagyobb része a toleranczia ellen foglal állást, így Hont, Győr, Esztergom, Trencsén, Tolna, Szepes, Komárom, Veszprém, Nyitra, Bars, Mosony, Heves, Fehér, Árva, Liptó, Vas, Zala, Pozsony, Pest, Bács, Mármaros, a horvát és sziavon megyék. Garampi bíbornok, pápai nunczius, sőt maga a pápa is hiába használja fel befolyását a toleranczia visszavonása érdekében, hasztalan buzgólkodik a császár gyóntatója is, ki azt erősítgeti, hogy „Józsefnek ellenségei ellen nem lesz szerencséje a hadban, sem áldás házában, ha csak az eretnekeket ki nem irtja, templomaikat le nem rombolja, gyermekeiket el nem szedi, könyveiket el nem égeti". A császár elhatározását nem ingatják meg a nagy számú gúnyiratok sem. A bécsi apáczák egyik kolostorát a protestánsok vették meg. A protestánsok köszönetét tolmácsoló küldöttség megérkezésekor a zárda falára ezt a gúnyiratot ragasztották: „Hanc olim, Dei omnipotentis coetui Piissimorum Austriae imperatorum sumptibus dicatam aedem, Sacrarumque immaculati agni sponsarum habitaeulum raptis ecclesiae thesauris Dispersis per universum mundum sacris monialibus, Eiectis e terrae visceribus defingtorium reliquiis,