Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-09-17 / 38. szám

ket, a lelkésznek kellő időben való személyes megjelenése után, a gyülekezetek fennállva szoktak elzengeni. Ennek a régi és általános szokásnak megtartását részemről csak helyeselhetem. Igaz ugyan, hogy a kellemes dallamú, összhangzatos közéneklés a gyülekezetek buzgóságának s a közáhítatosság fokozásának kétségbe nem vonható emeltyűje, a melyre különösen a nőnem tekintetéből nagy súlyt kell fektetnünk, s közönséges istentiszteletünk rendjét akként kell megállapítanunk, hogy a megfontoló értelem mellett a szívreható érzelemnek is lehetőleg eleget tegyünk ; mindazáltal az istentiszteleti rendtartás néhány pontjánál az éneklést szükségtelennek és feleslegesnek vélem. Van közönséges istentiszteletet megnyitó gyülekezeti közéneklésünk, de tudomásom szerint megnyitó gyülekezeti imádságunk nincs; mert a lelkész szószéki első imádságát olyannak nem tarthatom. Ennélfogva a rendtartási javaslatnak a vasárnapi és ünnep délelőtti és délutáni istentiszteletre vonatkozó I. 3. pontjában a főének utáni imádságot úgy kívánnám tekintetni, illetőleg alkalmaztatni, mint az összes gyülekezet megnyitó imádságát, melyet a lelkész az úrasztala mellett tartana s a gyülekezet fennállva hallgatna, de közbeszóló nyilatkozataival kisérne. Az ezen gyülekezeti megnyitó imádságot követő rövid közének alatt (I. 4.) pedig a lelkész szokott ülőhelyére vonulva csak az ének elhangzása után lépne fel a szószékre. így a lap folyó évi 31-ik számában felhozott állítólagos zavarodás, illetőleg a lelkésznek kétes szószéki helyzetére vonatkozó aggály, nem állna be. A rendtartási javaslat 5. §-ának a vasárnapi és ünnep délelőtti és délutáni istentiszteletre vonatkozó I. 5—8. és II. 5 — 7. pontjait illetőleg elegendőnek vélném a gyülekezet tagjainak fennállását csak a szószéki beszéd alapjául felvett szentírási igék felolvasására és a Miatyánk elmondására alkalmazni. Tudom, hogy a predikáczió előtti, sőt néhol utáni szószéki imádság és a gyülekezet megáldása alatt is szokásban van a fennállás ; azonban ez az elöregedett és beteges hívekre nézve valóban fárasztó és terhes, sőt egészségi tekintetben hátrányos is lehet. A templomi keresztelésnél a szülők személyes jelenlétét és fogadástételét feleslegesnek, a különben is még rendszerint gyermekágyas anyát illetőleg pedig lehetetlennek is tartom. A keresztatyának személyes megjelenése és fogadástétele szerintem elmaradhat, elegendő lévén a kisdedet a keresztvízre tartó keresztanyának nem mellőzendő fogadástétele. A keresztség a vasárnap délelőtti istentisztelet végén is ki volna szolgáltatható. Az úrvacsora sákramentumának kiszolgáltatása (12 —14. §§.) bőjtelő vasárnapon szerintem elmaradhat. A kiszabott többi napokon — ide értve a húsvéti, pünkösti és karácsonyi nagy ünnepeink másodnapjait is — a rendes kiosztás, a konfirmáltakra nézve a 20-ik §-ban meghatározott egy hónapi záros határidő megtartásával, a délelőtti órákban akként eszközlendő, hogy minden lehető zavarodásnak eleje vétessék, a kívánatos jórend megtartassék s a szertartásnál szükséges áhítatosság és lelki ihlettség megóvassék. E végre népesebb egyházainkban a kellő rend fentartására ügyes személyek kirendelése és kettős lelkészi szolgálat alkalmazása felette kívánatos. Mivel a szent jegyek kiosztásának s általában a 13. pontba foglalt egész szertartásnak nemcsak a templomban, hanem magánál az úrasztalánál kell lefolyni: ez szorosan megtartandó, mert néhol a kiosztás ugyan a templomban, de az úrasztalán kivül is történik. Hosszasabb lévén az úrvacsora lefolyása és kiszolgáltatása, különös figyelmet érdemel a hívek időközi felállása vagy ülve maradása, mert köztapasztalás szerint az ebbeli kétség és bizonytalanság miatt több gyülekezeteinkben a hívek egy része feláll, a másika ülve marad, a mely zavar és visszásság a szertartás lefolyására botrányosan hat. Szerintem a bevezető fohász, a bűnbánó imádság és nyilvános vallástétel, a jegyek megáldása és a hálaadó imádság alatt illendő a híveknek felállni. A konfirmáczió nem sákramentum ugyan, de az úrvacsorában való részesülés mellőzhetlen feltétele. A konfirmácziónak tehát mindig ünnepélyes szertartással kell végeztetnie. Habár a konfirmácziói vizsga és a szertartás önállóan hajtatnak végre, oly gyenge gyülekezeteinkben, a hol a konfirmálandó fiúk és leányok együttes száma is alig egynehányra megy, nézetem szerint a két cselekmény, elváltán ugyan, de egymás után kapcsolatosan megtörténhetik. Viszont nagy népességű gyülekezeteinkben a vizsga is, a konfirmáczió is nemcsak önállóan, hanem a fiúkra és leányokra nézve elkülönítve eszközlendő. Ez alkalommal a szertartásnál jelenlevők a fohászt, a hitvallomást, a fogadástételt és a Miatyánkot fennállva hallgassák. A konfirmácziónál néhol gyakorlatba vett lelkészi kézfogás, mint az adásvevési ügyleteknél gyakorlatos tenyerezésre és kézadásra emlékeztető világias cselekmény, szerintem mellőzendő és helyette inkább a konfirmáló lelkész kezeinek fejretétele ajánlható, a konfirmáltaknak szánt emléktárgyak kiosztásával. A házasulok egyházi esketésénél a külső pompa és látványosság kerülendő vagy legalább mérséklendő. A fohász, eskü és Miatyánk elmondása alatt, illendő, hogy a jelenlevők fel álljanak. A temetés predikácziós szertartásánál (24. §. a), mint a rendes templomi istentiszteletnél, a fennálló főének utáni lelkészi imádság és a Miatyánk alatt a halotti gyülekezet állva maradjon. Az úton való közóneklés (25. §.) az egy vallásfelekezetű községekben — ha a nép kívánja — tovább is gyakorolható, illetőleg gyakorlandó. Vajha temetés soha és sehol sem történnék közéneklés nélkül.