Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-01-22 / 4. szám

gazdag kertészeti ismereteivel vult segítségükre. Mikor pedig a templomban hangja megcsendült, hódított Ő is, mint Sztáray Mihály; de a saját híveit hódította meg s a laskói templom ürességéről nem kellett panaszkodni. Csak a kurátor aggódott, hogy a tiszteletes úr mind nazarénussá teszi az embereket. Annyira a lelkükre beszél, hogy most már otthon is összeülnek és imádkoznak. Körülbelül tíz évig élt Laskón. Azután Szigetszentmiklósra jött s itt a főváros közvetetlen szomszédságában töltött ismét tíz évet. Szigetszentmiklósi hívei most is itt voltak koporsója körül s elsiratták egykori kedves papjukat. Tanította őket a szószéken, köztük élt s példája és vezetése által hatott közéletükre. Húsz évvel ezelőtt a pesti egyház hívta meg, a hol Török Pál papi utódja és Szász Károly paptársa lett. Részt vett e nagy egyház igazgatásában s papja volt a népnek. Soha szegény ember ettől a ridegnek látszó, határozott, parancsoló hangú paptól segítség s a szomorodott szívű vigasztalás nélkül nem távozott. És a mit tett, annak nem ütött czégért sípolással . . . A nagy egyház nagy kötelességeket rótt rá. A Krisztus igája igazán iga volt; ha gyönyörűséget nyújtott is, de terhes is vala. Sokat töprengett a nagy egyházak még mindig nem kodifikált alkotmánytervezetén. Mikor Buda kétszázéves halottaiból új életre költ, az új egyház számára az önállóságot ajánlotta. Baranyai pap volt, s mint ilyen tudta, hogy a kisebb egyházak jobban megoldják azt a feladatot, melynek megoldásáért a hívők egyházzá szoktak tömörülni. Különösen aggódott a szélek gyengesége miatt. A nagy egyházak középpontja erős, ott kövekből is támadnak apostolok ; de a szélekkel rendesen utoljára szoktunk gondolni. Pedig oda kellene a segítség! A szegény népet összeszedni, bátorítani; hitében, emberi méltósága érzetében megtartani, az volna az igazi misszió. Ezért buzgólkodott a kültelki apró egyházak felállításán; ezért indítványozta csak nemrégiben is egy oly missziói lelkészi állás szervezését, mely ezzel a szegény - szerrel gondoljon. Ezért pártolta a hasonló szellemben működő vallásos társaságokat is, szóval, tettel s áldozatokkal. 0 vezette a pesti köziskolákban a ref. vallástanítást is. Sokszor volt kedvetlen, sokszor melegedett fel s telt meg lelke örömmel, a szerint, a mint az egyház eme legfontosabb munkájának emelkedését vagy sülyedését észlelte. Az a hideg külső nagyon meleg szivet takart s e téren is gyakran vették feddésnek, a mi a segítés szava volt, s a ki a segélyre rászorult, azt itt sem hagyta el. A legközelebbi újév alkalmából gondnoktársaihoz: Hegediis Sándorhoz, Szilassy Aladárhoz, Kovácsy Sándorhoz üdvözlő küldöttséget vezetett. Beszédei egész hitvallását, papi múltja magyarázatát tartalmazzák azok előtt, kiknek pártfogására, támogatására mindig bizton számíthatott. Pesti pap korára esik legfőképen egyházirodalmi munkássága is. Gyönyörű imakönyve hívő lelkének társalkodása Istennel. Beszédei elmondva is nagyhatásúak s ezt a hatást akkor is érezzük, mikor olvassuk azokat. Es e sok munkásság között ápolnia kellett azt a törékeny testet is, melynek gyengesége a fiatal tudóst elűzte tanszékéről. Szigorú életrend, megtagadása önmagától mindannak, a mi másoknál az élet örömeit szokta képezni; e mellett a szabad levegő, a folytonos mozgás, testi munka: ez volt évek óta számára az orvosi rendelvény. Ennek köszönhette, hogy a 72 éves emberről senki sem hitte, hogy annyi idős. Hívei csak az őszülni kezdő férfit látták benne. Hát még mikor a szószéken állott ez -a deli öreg úr s beszélt, csak a közelebbi ünnepeken is az ő népéhez, azzal a gyönyörű organummal! ... Ki hitte volna, hogy oly közel az idő, mikor az Úr az ő hű szolgáját magához hívja ! . . . Halála előtti vasárnap még a templomban volt; de már ekkor nyomasztó előérzettel figyelmeztette az egyházfit, hogy ha szüksége lesz rá, legyen közel a segítéssel. Az idén nem volt elég Karlsbad, nem az a pár hét, melyet szőlőjében szokott tölteni. A közelgő nagy ünnepekre erőt akart gyűjteni s adventben Abbaziába ment. De csak betegséget szerzett. A vasút a hófúvások közt elakadt s nagy vesztegléssel ért Fiúméba. Ott ismét a hidegtől nedves ágy, Abbaziában a rossz időjárás csak betegebbé tették. De azért talán sohasem volt oly jó kedve, mint az utolsó napokban ! . . . Családi életéről nem szólottam. Közpályán élő embereknél a közönséget csak a nyilvános munkában forgolódó ember érdekli. Ki gondolna arra, hogy azt az embert, a ki feladatát végezi, mily fájdalmak szúró tövisei kínozzák. Pedig az emberek nagyságát csak úgy lehet igazán megismernünk, ha azt az otthont is ismerjük, mely őt magáénak nevezi. Papp Károlynak adott Isten örömből, szenvedésből a családi életben is elegét, s bizony családjának van oka, hogy szerető, hálás lélekkel gondoljon az elhunyt apára, kinek míg élt, a családi körben is minden gondolata felesége és gyermekei voltak s mikor a nehéz perczek elkövetkeztek, utolsó, áldó tekintete is a két kis unoka fején nyugodott meg. A jó apát, a jó férjet, rokont utolsó harczában is szerető családja, rokonsága vette körül, kiket az ősz nagyanya: Török Pálné, kinek magának is ápolásra, támogatásra lett volna szüksége, buzdított, bátorított egy hivő lélek meggyőződésével. Egyik fia, maga is orvos, a tudomány nagy embereit hozta atyja betegágyához. . . . Hasztalan volt minden. Állapotának teljes ismeretével halt meg. Csak a kínok soká ne tartanának! . . . sóhajtott Istenéhez. Isten meghallgatta s adott neki szabadulást a jótékony halál által.