Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-08-27 / 35. szám

lésnél a keresztszülőkhöz intézendő kérdések mellőzendők. (Én a magam részéről pedig most is csak azon véleményt vallom, hogy e kérdések feltevése nélkül semmi értelme nincs a keresztszülők funkcziójának). 3. A böjti úrvacsoraosztás a pápista böjtre emlékeztet, s azért elhagyandó. A szent jegyek kiilön megáldása nem szükséges; elég egy buzgó bűnbánó imádság. 4. A konfirmandusok vizsgája csak ott tartható kiilön, hol a gyermekek nagy száma ezt szükségessé teszi. 5. Püspökfelavatásnál egy más kerület püspökének a szolgálatát kell igénybe venni. 6. Az egyházkelést semmikép sem szabad elhagyni. A másnap tartott egyházmegyei gyűlésen először is az újonnan megválasztott főjegyző: Túri Károly, az aljegyző: Módra Imre és az új tanácsbiró: Kájel József tették le az esküt s iktattattak új állásaikba. Az esperes nagy gonddal összeállított jelentésében az egyházmegye minden iigyére-bajára kiterjeszkedve számol be a közgyűlésnek. Méltó dicsekedéssel emlékezik meg a pásztorok buzgóságáról ós a hívek áldozatkészségéről, mely a mai anyagias világban sem csökken. Az utódok az ősök példája nyomán mindenütt örömmel építgetik a Krisztus egyházát. Szóba került a népiskolai ifjúsági könyvtárak felállításának a kérdése. De a közgyűlés nem találja ezt szükségesnek. Sokba kerül és nem olvasná senki sem. Elég lesz kiadásnak a parókhiális könyvtárak felállítása és berendezése most. Jelentékeny vitára adott okot az 1000 korona ker. segély hovafordításának kérdése. Végre is abban történt megállapodás, hogy a kerületi gyűlés intencziójának megfelelőleg az esperes fizetése 1200 koronára egészítendő ki. A fennmaradó összeg a pénztárnok ós körlelkészek tiszteletdíjára lesz fordítandó. Örvendetes volt a gyönki gimnáziumról beterjesztett jelentése a kiküldött igazgatósági tagoknak. Ez a kis gimnázium a maga csekély eszközeivel, tisztán tanárainak nagy buzgósága által, egészen azon színvonalon áll, mint bármelyike nagyszabásúlag berendezett iskoláinknak. Kiváló tanerők lelkesedéssel szolgálják itt egyházunk és iskolánk érdekét. Érdekes ügy volt a bálványosi vitás közmunkakérdés. Az uradalom a hozzá szerződött ref. aratóknak nem akarta megengedni, hogy a lelkész és tanító gabonáját learatni elmenjenek. Pedig a díjlevél ezt kötelességévé teszi a híveknek. A főszolgabíró az uradalom pártjára állt, azt állítva, hogy mivel itt egy szabályszerűleg megkötött szerződésről van szó, ő sem kényszerítheti az uradalmat aratóinak kiengedésére. Quid nunc ? Hát ki arassa le a lelkész és tanító gabonáját, ha a hívek mind elszerződnek? Nehéz kérdés. A közgyűlés a magas kormány intézkedését kéri ki, hogy rendeletileg intézkedjék ily esetekre vonatkozólag. Mégis csak valakinek meg kell védelmezni az amúgy is rosszul dotált prot. lelkészek és tanítóknak érdekeit. Hiszen a legtöbb helyen az a gabona képezi a jövedelem fő alkatrészét. Ha a szél kiveri, madár elhordja, akkor miből él az a szegény hivatalnok ? . . . Ismét felszínre került az ominozus biisüi ügy, a melyet azonban — fájdalom — még most sem lehetett végleg elintézni. A hívek önzése, rosszakaró makacssága lehetetlenné teszi, hogy mostanában betöltessék a lelkész állása. Pedig itt első sorban buzgó, ügyeskezű vezetőre, igazi lelkipásztorra volna szükség. Az egyházmegye belátva ezt, egy kipróbált erejű, buzgóságú fiatal embert küldött oda adminisztrátorul. Több kisebb jelentőségű ügy elintézése után a népes gyűlés egészen az estéli órákban ért véget. Másnap még egy bírósági ügy tárgyaltatott, s azután még egy buzgó ima és — következett az apostolok oszlása. Tudósító. Szabó Aladár dicsérete. (Beimisszió.) Tudom, hogy sértem ezzel a megnevezett Atyámfia szerénységét, de nem tehetek róla. Személyekre való tekintet nélkül szoktam kimondani a kárhoztatást, mint a dicséretet és pedig az ügy érdeméhez mérve. A beimisszió ügyének sohasem voltam feltétlen híve, a kételkedők közt foglaltam helyet, s ma sem álltam táborukba. Elveink közt határfalak állanak, melyeket sem ők, sem én, mert mindkét részről védjük, könynyen le nem rombolhatunk. De az érdem előtt azért meghajtjuk zászlónkat. S ezt teszem én, midőn hosszasabb kommentár nélkül, megtörtént eseményről küldök tudósítást. Pécsett e hó 20—21-én az ú. n. „élő keresztyének szövetsége" (Mi bizonyára élettelen, holt tagok vagyunk!) nagy összejövetelt tartott, predikácziókkal, értekezésekkel, nagy imaórákkal stb. Ezt megelőzőleg levelet vettem dr. Szabó Aladártól, melyben arról értesít, hogy Pécsről hazautazóban, aug. 22-én meglátogat, ha szívesen látom, s szeretne d. u. 3 órakor istentiszteletet s utána 4 órakor értekezletet tartani. A kérés meglepett. Egyrészről kellemesen, hogy a neves férfiút vendégemül tisztelhetem ; másrészről aggodalmasan, ha a legnagyobb munkaidőben (javában foly a gépelés), a szokatlan hétköznapi predikáczió nem fog-e üres falak előtt elhangzani? Ez aggodalmamat rögtön meg is írtam. Válasz: tartsuk meg. Jól van. En vasárnap, némi körülírással meghirdettem, hogy a hármas harangszó senkit meg ne lepjen s a ki akar, eljöhessen ; néhány lelkésztársamat s ismerős vidéki híveimet is értesítettem s feszült kíváncsisággal vártam a történendőket. Az eredmény minden várakozásomat felülhaladta. Nem számítva a szentlőrinczi intelligencziát, mely szép számmal jött az ige hirdetésére, — a nép, az Istenadta nép úgy sereglett az Úr hajlékába, mint valami sátoros ünnepen. Szomszéd községbeliek s róm. katholikusok is