Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-06-25 / 26. szám

gondolatban maradjon meg ugyan minden, a mi ma is hat és éltet; de az élő egyházat sem nyelvben, sem gondolatban nem czélszerű elszakítani a maga korától. A nők sokasága imakönyvvel jár templomainkba és énekeskönyvünket nem merjük rájok erőltetni, mert erős kifogásokat tesznek ellene innen is, onnan is. Ezek miatt a tiszántúli kerület debreczeni énekesében azt a reformot eszközölte, hogy zárjel közé helyezte a nem alkalmas versszakokat. Mintha szentségek volnának ezek az emberi művek, hogy azokat ki sem lehet törülni, hanem a zárjel által a botránkozást, ha van, még inkább kihívni! A három kerület Budapesten kiadott énekeskönyvét is megnyirbálta valaki, minden közös határozat és intézkedés nélkül, úgy, hogy a zsoltárok számban megvannak ugyan, de csillagtalan verseik egyszerűen kihagyattak; tehát minden egyes zsoltár egységnélküli és csonka maradt. Példái ezek annak, hogy a mostani énekest úgy, a mint volt, sehol sem hajlandók használni. Mindezek mellett is én a további teendőkre nézve véleményt adni nem vagyok képes, mert ha az egyházkerületek határozatait nézem, azt kellene javasolnom: méltóztassék visszatenni az egész ügyet a kerületekre újabb kezdeményezés végett. Tabula rasa. Hogy mikor lesz aztán ezen az úton új énekeskönyv, az más kérdés ; de az egyházkerületek határozatainak ez a mód látszik leginkább megfelelni. Tehetné azonban talán a konvent azt is, hogy a debreczeni zsinat által adott jogával él és egy újabb bizottságot alkot, a mellyel felülvizsgáltatná a próbaénekeskönyvet ; kiválasztatná annak megtartható darabjait és eszközöltetné az esetleges pótlásokat. Avagy a zsinat elé utalná az egész ügyet, hogy az döntsön az egész egységes énekeskönyv szerkezete felett. Zsoltárok, katekizmusi énekek, halotti énekek, hogyan és mily terjedelemben alkotnák az új énekeskönyv részeit: határozza meg a zsinat és intézkedjék a kivitel felől. Ezeket mind el lehet gondolni, de ajánlani én egyiket sem tudom. Én megfáradtam becsülettel egyházunk érdekében, egyházunk megbízásából. Hiszem is, hogy nem eredménytelenül. Magam is sok darabot ki tudnék vetni a próba-énekeskönyvből, ha azoknak némely részére gyengeségeik mellett is, jobbak hiányában, szükség nem volna; de tudom azt is, hogy sok jót hoztam össze, a mit nem fog nélkülözhetni az új énekeskönyv sem, a mely esetleg más elvi alapon fogna elkészülni. Ezzel hát én munkálkodásomat csakugyan bevégeztem és még egy más alapon folytatandó, vagy egészen új működésbe, eddig vallott elvem fen tartásával, beavatkozni nem kívánok. Egy új kezdettel annak végét én úgy sem látom a közel jövőben. Tapasztalataim szerint nincs kivel e téren dolgozni azokon kivül, a kiket én megismertem s a kik velem dolgoztak is. Aggódom is azért, hogyha a mi munkánk általános sikerre nem vezetett, mi lesz tovább? De ez a kérdés legyen immár az egyetemes egyház kérdése. Megbízásomat hálás szívvel megköszönve visszabocsátom a főtiszteletű és méltóságos konvent rendelkezésére, alázatos tisztelettel maradván Sátoraljaújhely. Fejes István, az egyetemes énekügvi bizottság elnöke. ISKOLAÜGY. Énektanításunk és a konventi tanterv. (Folyt, és vége). Mindenekelőtt szükségesnek tartom megjegyezni, hogy ezeknek az osztályoknak heti 1 órájába is feltétlenül szükséges valami elméletet felvenni. A mai eljárás már csak azért is tarthatatlan, mert a konventi tanterv itt csupán gyakorlást ír elő. A ki valaha éneket tanított, tudja, hogy az egészség megrontása nélkül egy egész órán keresztül énekelni lehetetlen. Kíváncsi volnék tudni, hogy mit csinálnak az egyházi énekgyakorlók az alatt a fél óra alatt, melyet a tüdő és gége pihenésül magának megkövetel. Több helyen, a mint az Értesítőkből láttuk, valóban tanítanak is elméletet a konventi tanterv ellenére, s véleményem szerint, ezek helyesebben cselekednek, mint a kik még a VIII. osztályban is felesleges módon kérdezgetik a XLII. zsoltár ismeretes szövegét, vagy esetleg e pihenési idő alatt beszélgetnek czéltalanul egyről-másról. De azt is tudom, hogy a felsőbb osztályok énekórán elkövetett rendetlenségeiért is, mi miatt általános a panasz, ezt az üresen maradt fél órát kell első sorban hibáztatni, mert ezek a helytelenségek melegágyai. Ha egyéb fontos ok nem volna, csupán ezért is foglalkozást kell adni a tanulók lelkének. De mit? Nem helyeselhetem azt az eljárást, a mely csupán ismétli a felső 4 osztályban az alsó 4 osztály anyagát. Mert a hangjegyírási és hangjegytalálási gyakorlatokon kivül, melyekben soha sem lehet valaki elég tökéletes, ha jól megtanulták az alsó osztályok a maguk anyagát, unatkozni fognak a felesleges ismétlések alatt. Azt sem tartom helyesnek, kik ez osztályokat az alsó osztályok anyagának kibővítésére használják, mert az a középiskola feladatán és keretén kivül esik. Véleményem szerint tovább kell folytatni a zeneművészet ismertetését a felső osztályokban, s minden osztálynak meg kell adni azt a kevés új anyagot, mely heti 1 órán elvégezhető a gyakorláson kivül. Mikor erre vonatkozólag előadom tervezetemet, bizonyos aggodalommal teszem. Mert a 4 alsó osztály anyagát teljes mértékben megtaláltam a konventi tantervben s nem tettem vele egyebet, mint annak általánosságait rövidebbre, vagy hosszabbra fogtam s az egészet felfogásom szerinti jobb rendbe szedtem. Most azonban teljesen új dolgot mutatok be ; az új dolog pedig tapasztalásom szerint inkább gyanút szokott kelteni az emberekben, mint bizalmat. Védekezésül csak annyit említek