Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1905-01-08 / 2. szám
A halotti koszorúk templomi elhelyezése tárgyában az erdélyi ref. egyházkerület széki egyházmegyéjének tanácsa a következő előterjesztést tette a kerület igazgató-tanácsához: „Tekintettel arra, hogy a halotti koszorúknak a mi templomainkba való bevitele és elhelyezése ellenkezik puritán hitelveinkkel; tekintettel arra, hogy azoknak templomainkban, mint közhelyeken való felhalmozása sok esetben közegészségileg és köztisztaság tekintetéből is veszedelmes; tekintettel arra, hogy némely vidéken már annyira közszokássá fajult, hogy a templomok halotti koszorúk raktárának néznek ki, kéressék fel a méltóságos igazgató-tanács arra, hogy egyházkerületünk egész területére nézve bocsásson ki tiltó rendeletet a halotti koszorúknak a templomokban való elhelyezése ellen, az eddig elhelyezetteket pedig a templom valamely félreeső, e czélra kijelölendő helyére összegyűjteni rendelje." Az igazgató-tanács helyeselvén a felterjesztés okait és czélját, a kérdést a kerületi közgyűlés elé viszi, előzőleg azonban bekéri arra vonatkozólag az egyházmegyei tanácsok véleményét. Október 31-dikének ünneppé tétele. A barsi ref. egyházmegye lelkészi értekezlete felirattal fordult a zsinathoz október 31-dikének, a reformáczió emléknapjának egyházi ünneppé tétele tárgyában. A felirat mint sérelmesre és a teljes egyenlőségnek és viszonosságnak törvényben kimondott elvével ellenkezőre mutat reá arra a tényre, hogy míg a római katholikus egyház ünnepei iskolai szünetek a községi és állami iskolákban, a mikor még vallástanitási órákat sem lehet tartani, addig a reformáczió emléknapján csak a protestáns növendékek vannak felmentve a tanítási órák látogatása alól. a protestáns tanároknak és tanítóknak azonban csak úgy tanítaniok kell ezen a napon is, mint más egyebeken. Arra kéri tehát az értekezlet a zsinatot, hogy mondja ki törvényileg, hogy a reformáczió emléknapját, még pedig mindig október 31-én, ünneplés keretében köteles megülni minden ref. gyülekezet; ennek kimondása után pedig követelje a kormánytól, hogy ezen a napon az állami iskolákban rendeljen teljes munkaszünetet, hogy necsak a prot. növendékek, de a prot. tanárok és tanítók is áldozhassanak lelki szükségleteiknek. — Hogy a feliratra mit szól a zsinat, majd meglátjuk; tekintve azonban, hogy a mai nehéz időkben keresnünk kell az alkalmakat, a mikor híveink lelkéhez férhetünk és bennök az egyházi öntudatot erősíthetjük, csak helyeselnénk, ha zsinatunk a reformáczió emléknapjának egyházi megtilése tekintetében olyan ünnepélyes határozatot hozna, a mely e napot kiemelné abból az eldugott helyből, a melyen nemcsak szerényen, de mondhatjuk észrevétlenül húzódik meg jelenlegi egyházi törvénykönyvünk 269. §. e) pontjában. Nem abba a környezetbe való ez a nagy nap. Mert nem annak kellene a fődolognak lennie előttünk, hogy ezen a napon mennyi perselypénzt gyűjthetünk a domesztikának, hanem annak, hogy hány lelket tudunk megerősíteni hitében és egyházszeretetében. ISKOLA. Uj református egyetemi magántanár. A vallásós közoktatásügyi miniszter dr. Imre Sándornak, a kolozsvári ev. ref. főgimnázium kiváló ifjú tanárának, a kolozsvári tud. egyetem bölcsészeti kara nyelv- és történettudományi szakán a magyar nevelés történetéből egyetemi magántanárrá történt képesítését jóváhagyta s nevezettet e minőségében megerősítette. — Gratulálunk ! A nagyenyedi Uethlen-kollégiumbaii, a karácsonyi szünetet megelőzőleg két szépen sikerült ünnepély keretében mutatta be az ifjúság, hogy tanárai hűségesen gondot viselnek lelke szépérzékének és teste erejének nevelésére. Deczember 18-án a kollégiumi ifjúság zene-és énekegyesülete rendezett matinét; deczember 20-án pedig a tornakör versenye gyűjtötte össze a város érdeklődő közönségét. Az ünnepélynek, a szép erkölcsi sikeren kiviil, megvolt az anyagi eredménye is, a mennyiben az 1 koronás belépő díjakból, a költségek levonásával, 188 korona tiszta haszon maradt, a mely összeget a tavaszszal megtartandó országos tornaversenyen megjelenés költségeire fordítanak. Iskolai aranykönyv. Gondol Gábor nyugalmazott miniszteri tanácsos, a kinek életét a mult hónap végén egy még eddig ki nem nyomozott gonosztevő orgyilkoskézzel oltotta ki, szíve nemességét még halálában is megmutatta. Végrendeletében 385 holdas iváncsai birtokát, a melynek értéke 100,000 koronán felül van, a pápai ref. főiskolára hagyta, unokaöcscsének csak a haszonélvezetet biztosítván. A tragikus halálú jóltevő temetésén az egyházkerületet Antal Gábor püspök, a főiskolát pedig Czizmadia Lajos theologiai ós Faragó János főgimnáziumi igazgatók képviselték. Az állami tanítók és kisdedóvók lakáspénze. Berzeviczy Albert közoktatásügyi miniszter rendeletet adott ki az állami tanítók és kisdedóvók lakáspénzének szabályozására. E szerint az állami tanítók, tanítónők és kisdedóvónők és első lakásbér osztályba sorozott helyeken évi 600, a II. osztályú helyeken évi 420, a III. osztályú helyeken évi 360, a IV. osztályú helyeken évi 300, s a lakásbér-osztályba nem sorozott községekben évi 200 korona lakásbért kapnak már 1905 január 1-étől kezdve. A polgári iskolai tanáregyesület a mult hónap 29-én tartotta karácsonyi gyűlését Lád Károly elnöklésével. Napirend előtt a polgári iskolai tanárképzésről való tárgyalás elhalasztása miatt interpelláltak és az indítványok során ugyanerről azt javasolták, hogy a vidéki tanári körök és tanári testületek foglalkozzanak a kérdés érlelésével. A gyűlés egyéb határozatai a következők voltak: 1. a polgári fiúiskolák oktatóterv-javaslatát minél előbb kiegészítik a rajzoktatás tervével is; 2. az egyesület a maga lapját megtartja hónapi folyóiratnak 3. a polgári iskolai reform ügyét illetékes helyen fölterjesztéssel sürgetik meg, melyben elmondják, hogy a tíz év óta tartó huza-vona a reform terén mily kárt okoz a polgári iskolának; 4. a fizetésügy dolgában is fölterjesztéssel élnek, elmondván, hogy az ideiglenes pótlékrendszer legtöbb kárt a polgári iskolai tanároknak okozott; ez okozta, hogy a polgári iskolai státus anyagi érdekei ismételten háttérbe szorultak, pedig a Széli-féle javaslat már a jobb jövő reményét sejtette. Indítványok tárgyalásával végződött a gyűlés. E szerint a nemzetiségi vidékek iskolái számára külön iskolakönyveket nem kérnek, a tanulók egyenruháját meghagyják továbbra a kísérletezés állapotában, a tanárok felekezeti képesítésének megszüntetését az új törvényjavaslattól várják, melynek kibocsátását kérik, hogy a szakkörök a tervezetét megvitathassák. A debreczeni kollégiumnak a t.-dadai fekvőséggel és a városi házakkal együtt összesen 6.986,179 korona vagyona van. Ebből azonban kb. 1.400,000 korona az egyetemé és a kiegészítésre váró alapoké; 602,893 K. és 77 fillér családi és ösztöndíjalap; 407.391 K. 59 f. meg konviktusi tőkepénz. Erre a nagy vagyonra, melynek jövedelme 578,437 K. és 29 f., a jelen iskolai évre 4*