Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1905-05-07 / 19. szám
rendes gyűlését, Február 12-én, a diákok imanapján szép s tartalmas gyűlést tartottak, mely alkalommal egy felolvasás ismertette a diákszövetségek munkáját. Nagy-Kőrösön a képezdei növendékek majdnem mindannyian aláírták ama kérvényt, melyben a tanári kartól egy keresztyén diákszövetség alakítására engedélyt kérnek. Eperjesen nem volt szükség kezdeményezésre. Az ottani „Belmissziói Egylet" csak buzdítást merített a diákszövetségek eszméjéből. Itt a már meglevő plántát kell csak buzgón öntözgetni az örök élet vizével. Debreczenben is komoly munka kezdődött ügyünk érdekében. Úgy látszik azonban, hogy az Isten akaratából nem lehetett plántát ültetni, csak a magot lehetett elvetni. Hisszük pedig, hogy a mustármag jó földbe esett. Kolozsvárról és Pozsonyból különösebb jelentést nem vettünk, de annyit tudunk, hogy ügyünk jóindulatra talált e helyeken is. A budapesti szövetségek közül a Bethlen Gábor-kör belmissziói alosztálya végzett legreményteljesebb munkát. Minden pénteken este bibliamagyarázatra gyűjtötte össze az ifjakat A budapesti ref. theol. akadémia újabban alakult diákszövetsége — melyet a theol. önképzőkör erkölcsi védelmébe fogadott — valamint a Budapesti Ref. Ifj. Egyesület diák-alosztálya, annyiban érvényesült, hogy tagjai nemcsak részt vettek keresztyén munkában, hanem vezettek is bibliaórákat, vasárnapi iskolákat, tevékenyen igyekeztek előmozdítani a helyi evangéliumi egyesületek életét. A budapesti főgimnázium kebelében fennálló konfirmáltak egyesületéről is úgy kell megemlékeznem, mint diákszövetségünk szép eredménynyel biztató veteményes kertjéről. A budapesti négy szövetség tagjai két alkalommal gyűltek össze. Első ízben január hóban, midőn az „Ébresztő "-ben közölt alapszabálytervezetet vitatták meg; másodízben pedig a diákok imanapján, febr. 12-én, midőn a skót misszió Hold-utczai termében nagy közönség előtt gyűlést tartottak és többen imádkoztak. Mint örvendetes jelenséget, fel kell említenem azt is, hogy a magyar theologiai ifjúság lapja, a „Közlöny", több érdekes czikket közölt a diákszövetségekre vonatkozólag. Daczára annak, hogy e czikkek némelyike ügyünket s czélunkat kedvezőtlen színben tüntette fel, reméljük, hogy szövetségünk munkája, ha Isten kegyelméből megerősödik, a kétségeket el fogja oszlatni minden komoly biráló előtt. Az „Ébresztő" ínég soha nem foglalkozott oly behatóan a diákok dolgaival, mint a mult félévben. A sárospataki ifjúság lapjában Mac Lean ottani látogatásáról egy okos és lelkes tudósítás olvasható. A Protestáns Egyházi és Iskolai Lap is több czikket közölt, mely ügyünket szolgálta; Szilassy Aladár úr, a B. R. I. E. elnöke, különlenyomatban kiadta „Az Ifjúság Keresztyén Gondozása" cz. értékes felolvasását, melyhez függelékképen néhány gyakorlati utasítás Íratott az ifj. egyletek ós diákszövetségek alakítására. íme bizonyságai annak, hogy diákszövetségünk dolgaival több tollforgató barátunk is foglalkozott. A külföld figyelme is mind nagyobb mértékben nyilvánul irántunk. Mott János, a világszövetség titkára, több levélben érdeklődött dolgaink felől. A Zeistben tartandó világkongresszusra kérte kiadványainkat. Az „Ébresztő "-nek — sajnos, mást nem tudtam küldeni — legújabb évfolyamát beköttettem s külsejére czimét angolul rányomattam s idejében elküldöttem A világszövetség irántunk való jóindulatát bizonyítja Penfield úr jelenléte most is, ki keleti útjából visszatérve eljött első közgyűlésünkre, különösen azon szándékkal, hogy a Zeistben tartandó világgyűlésre küldötteket toborozzon. Az Istennek mindezen áldásaiért legyen hála és dicsőség! Legyen hála szent igéjéért, melynek tanulmányozására Szent Lelke felindítá sok iljú szívét; hála legyen Szent Fia kijelentéséért, mely ösztönöz minket arra, hogy minden körülmények között Isten fiaihoz illő módon éljünk. Vajha e hálaérzet ereje hatná át most is tanácskozásainkat, terveinket. Vajha szíveinket teljesen átadnánk Isten megújító Lelkének, úgy bizonyára győznénk s diadalra vinnénk szent ügyünket. Forgács Gyula, ideiglenes titkár. A keresztyén ifjúsági egyesületek XVI. világkongresszusa. I. A megnyitási ünnep. Párisnak, e nagy világvárosnak VIII. kerületében, a Pierre-Charron-utczában, a Galéries de la Charité környékén, április hó 26-án a szokottnál nagyobb forgalom vonja magára a figyelmet. A világ minden részéről kiküldött képviselők tartják felvonulásukat amaz épület felé, a melyben a keresztyén ifjúsági egyesületek delegátusai gyűlésüket megtartandók lesznek. A nagyterem belseje impozáns látványt nyújt: az emelvényen a központi bizottság tagjai foglalnak helyet (számszerint 29-en, közöttük Szilassy Aladár közig, biró); a képviselők a számukra kijelölt helyeken gyülekeznek; minden képviselt, független nemzetnek zászlója ott leng, s ott van a mi háromszínű nemzeti lobogónk is, annak jeléül, hogy a keresztyén munkának, az ifjúság evangéliumi szellemben való nevelésének szükségét nálunk is felismerik. A világkongresszuson a következő országok vannak képviselve: 1. Angolország (249 taggal). 2. Északamerikai Egyesült-Államok (46 taggal). 3. Németország (170 taggal). 4. Ausztria (4 taggal, 2 Csehország részéről). 5. Belgium (6 taggal). 6. Brazília (1 taggal). 7. Bulgária (1 taggal). 8. Dánia (14 taggal). 9. Spanyolország (1 taggal). 10. Finnország (4 taggal). 11. Francziaország (37 taggal). 12. Hollandia (32 taggal). 13.