Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-04-02 / 14. szám

a kik viszont leszűrvén azokból valamelyes irányú álláspontot, az egybehívandó rendkívüli kerületi gyűlésen azt képviseljék. Megvallom, hogy mikor az előmunkálatot megkaptam, azt hittem, hogy egyházalkotmányunk szerint először az egyházmegyén lesz tárgyalva s így azok határozhatnak felette, a kiket érdekel. S ez lett volna a jogos és helyes dolog. így pedig egy szokatlan, egészen új módon kell kifejezésre juttatnunk véleményünket. De mivel ezen már az én, sőt esetleg sok más érdekelt társam tiltakozása úgy sem segíthetne: azért ne mulaszszuk el még ezt a sovány, meghallgattatásra nem sok kilátással bíró módját sem a vélemény-nyilvánításnak. Lelkészi, egyházmegyei, kerületi értekezletek, gyűlések foglalkoztak már e tárggyal sokszor, s ezeknek eredménye nagyon sokféle, egymástól szerfelett eltérő javaslatokban, felterjesztésekben nyert kifejezést. Ezek adták az impulzust arra, hogy a konvent is tegyen valamit, s így jött létre az az előmunkálat, a mely kezeink között van s a mely azt a látszatot akarja kelteni, mintha figyelembe vett volna minden megszívlelendő kívánalmat és valódi szükséget. Mellőzöm itt az egyes egyházkerületek részéről a konventhez felterjesztett javaslatok ismertetését s nem bocsátkozom azok bírálatába, — ezeken már túl vagyunk. A konvent megbízottjának tervezete van kezünk alatt, erről kell véleményt nyilvánítani. A mit az előmunkálat négy §-ba foglalva az egyházi törvénykönyvbe iktatni javasol, szívesen aláírom, — a 4. §. utolsó mellékmondatának kivételével, a melyről majd alább fogok szólani. E 4 §-ra tervezett törvényjavaslat elég tetszetős, abból csak jót olvashat ki mindenki; ezt a zsinat beliúnyt szemmel elfogadhatja, a már kifogásolt egyetlen passzus kivételével. Hanem azután áll elő az a fontos kérdés: hogy a konvent ennek alapján minő szabályrendeletet alkosson ? Vegyük bonczkés alá hát ezt az alapszabálytervezetet is! Teljesen osztom ós helyeslem a szigetvárvidéki lelkészi értekezleten előterjesztett „vélemény"-nek minden betűjét. Egy agyon gyámolító intézmény fenyeget bennünket, a mely kötelezettségeket, terheket akar vállainkra rakni, ámde a rekompenzáczió, a mit ellenértékül kilátásba helyez, egyenlő a semmivel; mert elérhetésének útjába olyan tilalomfákat állít, a melyeknek láttára nem tudja az ember, hogy bosszankodjek-e a humánizmus teljes figyelmen kivül hagyásával végzett paragrafus-gyártáson, vagy nevessen azon a furfangon, a mely természetes igényükből és jogaikból ki akarja forgatni az intézet tagjait. A viselendő terheket elég tekintélyes összegben kombinálja, de nyugdíjat csak 10 évi szolgálat után helyez kilátásba, ennek utána pedig a valamikor testileg, lelkileg nyomorékká lehetőknek igér. E rideg §-okból hiányzik a szív nemes sugallata, a könyörület érzése, a mit menteni semmivel nem lehet; nem még azzal sem, hogy az észszerűség s a mathematika úgy kívánta. A felkért szakértők a rendelkezésükre bocsátott adatokat jóhiszeműleg feldolgozták, de arról aligha lehetett tudomásuk, hogy a nyugdíj igénybevételét oly drákói §-okkal bástyázzák körül. Következménye ennek okvetlennül az lenne, hogy egy horribilis holt tőke állana elő csakhamar, melynek rendeltetése czéljára fordítását épen az alapszabályok tilalmazzák, mert hiszen csak a nyomorékok számára tartatik fönn. Hogy a kétezer néhány tagot számláló lelkészi testületből évről évre annyi nyomorék jelentkezzék nyugdíjért, hogy az előirányzott bevétel felhasználtassék, valóságos lehetetlenség, mert akkor 40 év alatt az összes lelkészeket nyugdíjba lehetne helyezni (természetesen nem busás 4000 kor., hanem szerényebb, de azért a megélhetésre elegendő, tisztességes összeggel). Hogy ez így van, lássuk csak a kétszer kettőt. A zsinati törvények közé felvenni tervezett 4. §. utómondata szerint a megalapítás után 10 év múlva kezdené meg működését a nyugdíjintézet; addig befolyó összes jövedelmeit tőkésíti. Lássuk, mekkora tőke áll elő ? A belépési tőketermészetű befizetések után évi kamatjövedelem 35,195 kor., az évenként beszolgáltatandó járulék (a lelkészi fizetések l°/<ra

) 37,497 korona, az egyházközségek részéről 78,180 korona, az évenként újabban belépő tagok 23%-os befizetése 21,700 korona, az orsz. közalap jövedelméből 5°/0

— 13,039 korona. Ezeknek egy évi összege 185,611 korona; tíz éven át tőkésítve, beszéljünk kerek számban, két és fél millió korona. Ez volna az alap, melynek 4% évi kamatja 100,000 korona, a mihez jönne még az imént részletesen is feltüntetett 185,611 korona. A tizenegyedik évtől kezdve évről évre 285,611 korona állana rendelkezésre, pedig ebben az állam részéről várható segély még nincs is benne! Elképzelhető-e most már a túlságos megszorításokat tartalmazó §-ok mellett, hogy a nyugdíjazandók státusa oly magas létszámra emelkedik, mely igénybe veszi a 285,000 koronát? Ez lehetetlen. Világosan következik ebből, hogy a szakértői számítások és a drákói §-ok között semmi összefüggés nincs. Az inkviziczió alapos ismeretére és utánzására vallanak az alapszabálytervezet 8. és 9. §-ai, melyek a legválasztékosabb tortúrát, vizsgálatot, fellebbezést, jogorvoslatot helyezik kilátásba a fegyelmileg vagy rokkantság okán nyugdíjazandók számára. Mindezek azonnal elesnek, mihelyt a méltányosság és természetes jog szerint a tagok tetszésére bizatik a nyugdíjazás. Meg vagyok arról győződve, hogy sokkal nagyobb lelkészi testületünkben a pályaszeretet, a hivatás iránti lelkesedés, ragaszkodás, semhogy visszaélés történhetnék a fakultatív nyugdíjazással. A ki bizonyos idő elteltével gyengének, képtelennek érzi magát hivatalának folytatására, vagy elkedvetlenedik attól, nem jobb-e a közérdek szempontjából is, ha távozik? Az egészséges, erős, hivatásos, köztiszteletben álló egyének, míg csak tehetik, nem fognak nyugdíjra vágyakozni; a kik pedig nem ilyenek, kívánatos, hogy félre álljanak az eke szarvától, a mit szivesebben is 27*