Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1905-03-19 / 12. szám
beli eltérés. Nevezetesen, hogy elfogadtatott az alapszabály azon módosítása, hogy öt évi fizetési kötelezettséggel a gyámintézeti tagok özvegyei ós árvái azonnal rendes évi segélyezésben és nem végkielégítésben részesüljenek. Majd bevallja, hogy tudatában volt a módosítás következtében származó veszedelemnek, de még se állt ellent, sőt ennek elfogadására indította a konventet „egyfelől a minden oldalról megnyilatkozott sürgetés, másfelől pedig az a meleg érdeklődés, mellyel a lelkészi kar érdekei iránt mindig viseltetett". Tehát a sürgetés és a meleg érdeklődés ilyen kárt okozhatnak, ha azok a rideg számoktól eltérésre indítják az alkotókat. Es én mégis félek, hogy az országos bizottság a régi hibába visszaesik a lelkészi nyugdíjintézet alapításánál. „Jelentés"-ét sokkal korábban szét kellett volna küldenie, hogy mikorra a zsinat elé kerül, akkorra az egyházmegyék és kerületek megvitathatták volna minden oldalról; mert a magyar kálvinista — még ha lelkész is — szívesebben fizeti az új adót, ha hozzászólhatott az ügyhöz, a minek érdekében vágnak rajta újabb eret, és könnyebben belenyugszik még abba is, a mi nem egészen az ő érdekében szerveztetik. Hiába csűrjük-csavarjuk a dolgot, mert az bizonyos, hogy országos özvegy-árva gyámintézetünk kétségbeejtő jövője indította a javaslatkészítőket a lelkészi nyugdíjintézet felállításának sürgetésére. Hiszen a jelentés minden sorából kitetszik, hogy nem az állami tisztviselők, tanárok, tanítók nyugdíjintézetéhez hasonlót, hanem csak rokkantsági lelkészi nyugdíjintézetet óhajtanak szervezni. Sőt a „Jelentés" kifejezést ad azon nézetének is, hogy „tisztán magas életkor vagy hosszú szolgálati idő alapján senki sem nyugdíjazható". De vájjon akkor a fizetési kötelezettséggel szemben mi lesz a joga a nyugdíjintézeti tagnak? Ha csak az egyház érdekében történhetik a nyugdíjazás, akkor igazságos dolog-e legnagyobb részben a lelkészek befizetéseire alapítani a nyugdíjintézetet? Ha csak a peregrinálás szégyenétől akarnak megmenteni egyeseket, akkor az országos közalapból gondoskodjanak azoknak szerény megélhetéséről ; akkor felesleges a nagy apparátussal szervezendő nyugdíjintézet. Attól nem kell félni, hogy a lelkészek tömegesen kérnék nyugdíjaztatásukat még 30— 40 évi szolgálat után is. De ha akadnak egyesek, a kiknek családi viszonyaik kívánatosabbá, reájuk nézve kedvezőbbé teszik az esetleg fél fizetésre való nyugalomba vonulást, mint a káplánnal való lelkészkedést: nem kellene elzárni mereven az útját a nyugalomba vonulásnak, a melyre elvégre befizetései után jogot is szerez; meg nem lesz arra ^kényszerítve, hogy mintegy fegyelmi ítélettel érje el czélját „az egyház érdekében." Ezek után'rátérek magára az alapszabályjavaslatra. A javaslat 1. §-a kimondja a lelkészi nyugdíjintézetnek a már létező országos lelkészi özvegy-árva gyámintézettel való szerves összeköttetését. A legutóbbi zsinat legmagasztosabb intézményének megmentéséért a lelkészi kar — azt hiszem — hogy a végletekig menő áldozatra is kész. A hibás számítási alapon megindult gyámintézet az első öt év alatt sok keserű könnyet törült le az eredetileg karencz-éveknek tervezett idő alatt özvegyekké és árvákká lettek szemeiből. Akkor kívántuk, hogy azonnal kezdje meg működését; most ne sajnáljuk az áldozatot! A 2-ik §-ba szerettem volna, ha a tagok közé a theologiai tanárok is fel lettek volna véve, miként már ennek ezelőtt épen öt évvel a Dunántúli Prot. Lapban kifejezést is adtam. S ha a püspökök özvegyeinek segélyezéséről magasabb mértékben óhajtunk gondoskodni, most lenne erre is idő és alkalom, nem pedig az erők szétforgácsolása útján. A 4-dik §-ban szeretném, ha ott lenne, hogy 10 éven beliil csak rendkívüli esetben és legfeljebb fél fizetésre történhetik a nyugdíjazás, a nyugdíjintézetnek jövőre való számítása keretein belül. Mert tíz év nagy idő; néhány rendkívüli esetet fel lehetne venni olyan nagy arányú szervezkedésnél. Az alapszabálytervezet 6. §-ánál az a megjegyzésem, hogy én inkább a dunántúli kerület javaslatában feltüntetett 1600 korona legmagasabb nyugdíjösszeget helyeslem, a tiszántúli kerület azon határozott kijelentésével szemben, hogy a lelkész csak saját kérelmére nyugdíjazható. Minek szerepel 4000 korona nyugdíjösszeg, ha csak zártkörű orvosi vizsgálat után, mintegy büntetésből lehet hozzáférni, az emberi kor legvégső határán túl ?! A 7. § b) pontja után az ötsoros kikezdés elhagyandó. Eléggé megszorítják a nyugalomba vonulást az a) és b) pontok. A 9-dik §-ba inkább az teendő, hogy két egybehangzó hatósági orvosi bizonyítvány kívántatik a nyugdíjaztatás első kellékéül, mint a tanuk előtt való megvizsgálás, a kik elvégre mégse orvosok. Ugyanezen szakasz második kikezdésének végén a konventi végrehajtó bizottságnak rendkívüli nagy hatalom adatik, mikor a kellőleg felszerelt, egyházmegyei és kerületi nyugdíjbizottságok által ajánlott nyugdíjazást „esetleg elutasítja, ha ez utóbbira érdemleges oka volna." Melyek azok az érdemleges okok ? Szeretnénk, ha fel lennének sorolva; mert már nagyon beleéljük magunkat a meglepetések korába! Többértelmű magyarázatra adhat okot a 14. §. 1. pontjának közepén ez a rész: „A s 33% a régebb idő óta szolgáló tagok által szolgálati idejük megkezdésétől számított egyszerű 4%-os kamattal fizetendő be öt év alatt". Hogyanfértsük ezt? Ugy-e, hogy p. o. 2000 kor. fizetés után 660 koronát kell fizetni annak is, a ki az országos özvegyi gyámintézetbe 10%*át már befizette, s ezen, felül 30 évi előző szolgálat után tartozik még 30 évi négyszázalékos kamat fejében, öt év alatt öszszesen 792 koronát is fizetni, tehát összesen 1452 koronát, csak azért, hogy eltöltött szolgálati idejének
