Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-03-12 / 11. szám

lelkészével s a pesti egyházmegye esperesével, biztosít­ván őket arról, hogy az amerikai ref. egyház a magyar ref. egyházzal testvéries egyetértésben óhajt gondoskodni az amerikai magyarokról s a magyar egyházmegye fej­lődését gátolni nem fogja. Magyar nemesség, magyar név. A hivatalos köz­löny az utóbbi hetekben bőven hozott tudósításokat min­denféle kitüntetésekről. Sok szó is esett ezek felől úgy a sajtóban, mint a társadalomban. Az a tudósítás azon­ban, hogy a király Glauf Pál rimaszombati evang. lel­késznek és kishonti esperesnek, valamint törvényes utódai­nak, az egyház és a közügyek terén kifejtett hasznos tevékenysége elismerésetií a magyar nemességet ado­mányozta „csetneki" előnévvel s megengedte, hogy ezzel kapcsolatban családnevét „Gyürky"-re változtassa, — csak a legnagyobb megelégedést kelthette mindazok körében, a kik immár csetneki Gyürky Pált, úgy is mint embert s úgy is mint egyházi és iskolai közhivatalnokot jól ismerték. A kitüntetett s immár nevében is megmagya­rosodott esperes-lelkészt a legszivélyesebben üdvözöljük ! Templomalapkö-letétel. A pöstyéni evang. gyüle­kezet f. hó 12-én fogja letenni temploma alapkövét. Az ünnepélyen részt vesz dr. Baltik Frigyes püspök is. Vallásos összejövetel. A gödöllői ref. gyülekezet­ben a mult vasárnap tartották meg, a hívek nagy érdek­lődése mellett, a tizedik vallásos összejövetelt, a melyén Magyar Kázmér főgondnok ismertette a legközelebb el­hunyt özv. gróf. Ráday Gedeonnénak, a nemes szívű nagyasszonynak az élptét. Adomány. Gróf Festetics Gyuláné úrnő, a ki már nagyobb összeggel járult a szászsebesi templom építési költségeire, most újabban a papilakás építésére is ötven koronát adományozott, a melyért az egyház elöljárósága ezen az úton is hálás köszönetét fejezi ki. Egyházi ügyek a politikai napilapokban. Politikai napilapjaink mindinkább kezdik belátni, hogy olvasóik nem csupán a politika iránt érdeklődnek és nemcsak a napi eseményekről kívánnak tájékozódást nyerni, hanem az egyházi élet ügyeiről és kérdéseiről is. Ennek tulaj­donítható, hogy legújabban a „Független Magyarország" czímű napilap is egy egész külön rovatot nyitott a ma­gyar egyházi ügyek és kérdések megtárgyalására. A rovat nem kizárólag egyik vagy másik egyház számára nyittatott, hanem általában a magyar egyházi ügyek meg­beszélésére. A rovat vezetői Haypál Benő budai és Sza­bolcsija Mihály temesvári ref. lelkészek, a kik programm­juk szerint ki akarják kerülni azt, hogy a prot egyházi ügyek a napi politikába fullasztassanak bele. A rovatot és annak vezetőit szívesen üdvözöljük. Az evang. egyetemes nyugdíjügyi bizottság a mult hónap 28-án ülést tartott báró Prónay Dezső egye­temes felügyelő és dr. Baltik Frigyes püspök elnöklete alatt. A bizottság a beterjesztett kérelmek alapján Lacziák Mihályné, Dérer Jánosné, Moravcsik Mihályné, Kemény Jánosné, Holbok Józsefné és Tornyos Pálné lelkészözvegyek ellátási és a nyugalomba vonult Borcsa Mihály és Pálovics Lajos lelkészek kegy díját állapí­totta meg. Vallásos estélyek. A pusztaföldvári evang. gyüle­kezetben a tél folyamán minden második héten tartott és Rédei Károly lelkész által vezetett vallásos estélyek a mult hónap 21-én záródtak be. Az estélyeken a gyüle­kezet lelkésze, továbbá Dobozy János áll. iskolai tanító és Yersényi Elemér jegyző tartottak építő és oktató felolvasásokat, míg a gyülekezet hölgy tagjai szavalataik­kal s ének- ós zene-előadásaikkal járultak hozzá a siker­hez. Az estélyeket mindenkor nagy közönség látogatta ős pedig felekezeti különbség nélkül. A budapesti ref. lelkész választáshoz. Az elmúlt héten a különböző pártok vezérlő-bizottságai ismét több ízben és több helyen tartottak értekezleteket a szervez­kedés ügyében. Tartottak már értekezletet Tóth Sándor párthívei is és a nyílt térre lépett Juhász László pártja is. Nyilt térre lépése azonban olyan, hogy szó nélkül nem hagyhatjuk. A tisztességes ajánlást a törvény meg­engedi ; de megvalljuk, hogy az olyan modorú ajánlást, a melyet a Juhász-párt gyakorol, ha nem ítélhetjük is egyenesen törvénybe ütközőnek, de mégis túlmenőnek kell minősítenünk azon a határon, a melyet a tisztességes ajánlás fogalma megszab. Egyfelől nagyon is kortes­izűnek kell ítélnünk EZÍj cl Csobánczi Mészöly Sándor tollából megjelent s „Küzdelmes ifjúság" czímű életírást és jellemrajzot, a mely Juhász László életét és irodalmi munkásságát ismerteti, vagy jobban mondva, úgy fel­magasztalja, hogy még maga Juhász kollegánk is, min­den jogos önbecsülése mellett is, bizonyára azt mondja felőle, hogy az már mégis sok a jóból. Másfelől pedig már csaknem a törvény tiltó korlátait érinti az a min­den választóhoz megküldött nyomatott értesítés, hogy Juhász László, mint újpesti segédlelkész, minden vasárnap délelőtt ós délután prédikál Újpesten s meghallgatására innen és innen, ennyi és ennyi időközökben indulhatnak villamossal az őt megismerni kívánó hívek. Különben pedig, őszintén megvalljuk, nagyon csodálkozunk azon, hogy Juhász László, a ki csak épen most kebeleztetett be az egyházkerületi gyűlés utólagos jóváhagyása remé­nyében a kerület segédlelkészei közé, az újpesti lelkész­esperesi hivatalhoz osztatott be és pedig az esperesi hivatal „kifejezett kívánságára" segédlelkészül, holott a törvény lehetőleg távol rendeli tartani a jelölteket a választó gyülekezettől. Dunamelléken akkora a káplán szükség, hogy még theologosuk exmittálásával is alig lehet enyhíteni. Vájjon a Budapesttől félórányira eső újpesti egyház volt a . legmegszorultabb, hogy Juhász László oda osztatott be segédlelkészül?! — Végül, mint legújabb hírt, azt jegyezzük fel, hogy a budapest­rákosfalvai választók egy része Molnár Albert fóthi lel­készt jelölte a pesti papi állásra. A báró Baldácsi-alap 1904. évi jelentése szerint az alap bevétele 238,026 kor., kiadása 63,131 koronára rúgott. Maradványa tehát 174,894 korona volt. Az 1905. évi előirányzat szerint a rendes jövedelem 144,042 ko­rona, a rendes költség 25,650 korona, a tiszta jövede­lem 118,392 korona lesz. Az amerikai magyar ref. egyházmegye február 14—15-dik napjain tartotta meg tavaszi rendes közgyű­lését Bridgeportban. A gyűlésen első sorban Kuthy Zol­tán esperes számolt be az egyházmegye ügyeiről, azután pedig az egyes gyülekezetek lelkészei tették meg jelen­téseiket. Örömmel vette tudomásul a gyűlés, hogy a delray-i, az alphai és a windberi-i gyülekezetek csat­lakoztak az egyházmegyéhez, s elhatározták, hogy meg­teszik a szükséges lépéseket az iránt, hogy a wind­beri és az alphai gyülekezetek minél előbb lelkészekkel láttassanak el. Tárgyalás alá vették a nem csatlakozott magyar ref. gyülekezetek lelkészeinek a zsinathoz inté­zett és lapunk más helyén ismertetett emlékiratát s elitélve az abban foglaltakat, kimondották, hogy azzal szemben ők is memorandummal fordulnak a zsinathoz. Mind a gyűlés lefolyásáról szóló tudósításból, mind pedig az amerikai magyar ref. egyházmegye hivatalos lapjából mély sajnálattal látjuk, hogy a magyar kálvinizmusnak dicsőségére épen nem váló szeretetlen harcz dul, nem

Next

/
Thumbnails
Contents